Gulyás szerint a Beneš-dekrétumok esetében helytelen és rossz politikát folytat Szlovákia
„Nem az a kérdés, hogy Szlovákia Felvidék-e, hanem az, hogy Szlovákia Európa része-e” – mondta Gulyás. Ennek kérdése azután merült fel, hogy az Index felidézte: miután Magyar Péter nyílt levelet írt Robert Ficónak az ügyben, Peter Pellegrini szlovák államfő Magyar leveléből csak azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a Tisza elnöke a felvidéki jelzőt használta, amit ő sértőnek tart.
Gulyás a jó szlovák–magyar viszonyról azt mondta, hogy a jószomszédi viszony önmagában nem jelent semmit, ha az nem társul a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségek megbecsülésével. Szerinte ez a helyzet nyilván árt mindenkinek, Szlovákiának is, mert ez „helytelen és rossz politika”, és a Beneš-dekrétumok kérdésként sem merülhetnének fel.