„Ez egy csatatér, és kegyetlenül lőnek ránk” – az iráni rezsim egy hete próbálja elnyomni a tüntetéseket
Annak ellenére, hogy Iránban a világ egyik legerőszakosabb és legnagyobb elnyomó apparátust foglalkoztató rezsimje több mint 45 éve kapaszkodik a hatalmába, az elmúlt években már képtelen stabilizálni azt. Akár a rendszerszintű korrupció által előidézett vízhiány, akár az erkölcsrendészet brutalitása a kiváltó ok, akár nők, akár diákok köréből indul ki a tiltakozás, az incidensekből évről évre a rezsim bukását követelő tömegmozgalmak születnek, melyeket Teherán a karhatalom brutalitása ellenére is csak üggyel-bajjal tud elnyomni.
Már hatodik napja tart az elmúlt évek legnagyobb, több városra kiterjedő tüntetéssorozata Iránban. Szombat reggelig legkevesebb nyolcan meghaltak az összecsapásokban, miután a biztonsági erők és félkatonai milíciák is tüzet nyitottak a tiltakozókra. A hatóságok szerint a biztonsági erők egyik tagját is megölték.
2025 végén a felháborodás aktuális kiváltó oka a gazdaság katasztrofális állapota volt.
Miközben az éves infláció 40 százalék feletti, az iráni fizetőeszköz, a riál szűk fél év alatt elvesztette dollárhoz viszonyított vásárlóértékének 40 százalékát. Ez a trend a 90 milliós országot sújtó számos pénzügyi és technológiai szankcióra eleve érzékeny elektronikai kiskereskedelemnek különösen keményen odavágott, ezért december 28-án Teheránban több boltban demonstratív módon lehúzták a rolót. A bezárt boltok környékén pedig spontán tüntetések szerveződtek, melyek résztvevői eleinte a „Meghalunk, de nem alázkodunk meg!”, a hatóságok gyors megjelenése után pedig a „Rendőrök, rendőrök, tartsatok velünk!” jelszavakat skandálták.
A tiltakozássorozat másnapra továbbterjedt a Teherán egyik fő turistalátványosságának is számító Nagybazár üzleteire, és más iráni városokra is. Mivel az Iránból érkező hírek nagy része ténylegesen a helyi közösségi médiában vagy csetalkalmazásokban megjelent posztokat takarja, vagy emigráns ellenzéki, illetve emberi jogi szervezetekhez befutó információkból származik, nehéz rekonstruálni az események pontos sorrendjét. Ami biztos, hogy a tiltakozások második napján már felharsantak az Iránt az 1979-es forradalom óta vezető síita teokratikus rezsim és az annak élén álló Ali Hamenei ajatollah bukását követelő, az 1979 előtti monarchiát éltető jelszavak, a rendőrség pedig elkezdett könnygázt bevetni.
2025 utolsó napjára mind a tiltakozáshullám, mind a rezsim reakciója gyorsan eszkalálódott: a tüntetésekbe bekapcsolódtak az egyetemek és a vidéki nagyvárosok boltosai, az utcákon pedig megjelent a rezsim karhatalmi feladatokra előszeretettel bevetett milíciája, a Baszídzs, és több helyről is éles lőszer bevetését jelentették. Részben megerősített hírek szerint szerdán 2, csütörtökön pedig már 6 ember esett áldozatul a karhatalmi beavatkozásnak. A Guardiannek egy résztvevő drámai tömörséggel foglalta össze a január elsejei helyzetet:
„Ez egy csatatér, és [a karhatalom emberei] kegyetlenül lőnek ránk.”
A tiltakozások online szervezését a kormány részleges internetkorlátozásokkal akarja megnehezíteni, ezen kívül az egész országban bezárta az iskolákat, egyetemeket és közintézményeket.
A menetrendszerű iráni tiltakozások elleni fellépéseknél sosem a rezsim eltökéltsége a kérdés, hanem az, hogy Teherán meddig mehet el az erőszakban, és történelmi szempontból leginkább az, hogy mikor jön el az a pont, amikor az elrettentés és a megtorlás már kevésnek bizonyul. Ez a kalkuláció eddig mindig kizárólag a belső politikai-társadalmi tényezőkön múlt, hiszen az ellenzéki akciók és mozgalmak támogatása még az Iránnal alapvetően ellenséges Egyesült Államok és Izrael részéről is zömmel retorikai jelleget öltött.
A tüntetők bátorságát mutatja, hogy olyan rezsimmel szálltak szembe, melynek bíróságai a norvégiai székhelyű Iráni Emberi Jogok nevű szervezet számításai alapján 2025 decemberéig 1500 embert ítéltek halálra, ami a 2024-es adat kétszerese. És bár az ítéletek 99 százalékát gyilkosságokért vagy drogkereskedelemért szokás kiróni, jogvédők szerint évtizedes tendencia, hogy a hatóságok akkor szigorítanak a büntetési tételeken, amikor komolyabb társadalmi nyugtalanságokra számítanak.
Trump fenyegetésének még nagyobb súlyt ad a venezuelai támadás
Azonban a második ciklusára is „békepárti” külpolitikai programot ígérő Donald Trumpot a 2025-ös iráni tiltakozó mozgalmak harcias kedvében találták. Az elnök pénteken kiposztolta, hogy „ha Irán szokásához híven lelövi és erőszakosan legyilkolja a békés tiltakozókat, akkor az Amerikai Egyesült Államok megsegíti a tiltakozókat. Teljes mértékben készen állunk a beavatkozásra”.
A katonai beavatkozás belengetésére Teherán azt válaszolta, hogy egy ilyen lépés „regionális káoszt” idézne elő. „A tiszteletlen amerikai elnöknek tudnia kell, hogy ezzel a hivatalos nyilatkozattal a térségben található összes amerikai létesítmény és erő legitim célponttá válik számunkra, válaszul bármilyen lehetséges akcióra” – reagált Mohammad Bagher Ghaliba, az iráni parlament elnöke. Abbász Aragcsi külügyminiszter pedig azzal válaszolt, hogy az ország fegyveres erői „készenlétben vannak, és pontosan tudják, hova kell célozniuk”, ha Irán szuverenitása veszélybe kerül.
Azonban ez a visszafenyegetés soha nem csengett még erőtlenebbül, mint most.
Irán regionális hatalmát ugyanis az elmúlt két évben súlyosan megtépázták az Izrael által indított csapások – vagy mint Szíria esetében, a gázai háború által elindított láncreakció –, maga a teheráni rezsim pedig a júniusi villámháborúban katonai és presztízsszempontból is súlyos vereséget könyvelt el. Ahogy azt a 12 napos háború hatásairól szóló cikkünkben írtuk, Irán elveszítette ballisztikusrakéta-erejének nagy részét, csaknem teljes légvédelmét, és atomprogramja is súlyos veszteségeket szenvedett. Ugyan a károk helyreállítását az (informális) tűzszünetet követően azonnal megkezdték, a komplex, drága és egyik napról a másikra nehezen beszerezhető fegyverrendszerek pótlása, az infrastruktúra újjáépítése még messze nem fejeződött be.
És ami egy amerikai fenyegetés mérlegelése szempontjából nem mellékes: az ország védtelennek számít az esetleges légicsapások és rakétatámadások ellen, és 2023 előtti elrettentő ereje – mely Irán és szövetségeseinek ballisztikus rakétáin alapult – megcsappant. Irán kínos és érzékeny vereségei után rendszeresen szörnyű megtorlást helyez kilátásba Izrael és az Egyesült Államok ellen, azonban eddig egyetlen egyszer sem merte/tudta beváltani fenyegetését.
Ráadásul Trump az elmúlt időszakban Venezuelán már demonstrálta, hogy kész katonai akciókkal is nyomást gyakorolni egy általa latorállamnak tartott entitásra, szombaton pedig egy összehangolt akcióban Nicolás Maduro venezuelai elnököt is elfogták, és az Egyesült Államokba szállították, hogy ott drogkereskedelemmel összefüggő vádakkal bíróság elé állítsák. A venezuelai helyzetről itt írtunk részletesebben.
Emellett Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő december végi, 2025-ben már hatodik amerikai látogatása után Iránt nyíltan új háborúval fenyegette meg a nukleáris programot szolgáló létesítményeinek helyreállítása esetére.
Az iráni elnök nem Amerikát akarja hibáztatni
A külső és belső eszkaláció megállítása ráadásul elemi érdeke a 2024-es elnökválasztáson a Hamenei által támogatott konzervatív jelöltekkel szemben hatalomra (mármint adminisztratív hatalomra, mivel a tényleges politikai vezetés nagyrészt a legfelsőbb vezető kezében összpontosul) került, iráni mércével mérsékeltebb Maszúd Peszeskján elnöknek is. Miközben a legfőbb ügyész szigorú retorziókról beszél, Peszeskján a tiltakozáshullámra önkritikus nyilatkozatokkal válaszolt, iráni vezetőtől szokatlan módon arra intett: „Ha az emberek elégedetlenek, akkor ne Amerikát vagy másokat hibáztassunk, hanem magunkat. Nekünk kell helyesen kormányozni, hogy az emberek elégedettek legyenek velünk.”
A kormánynak a várható megalázó vereség mellett azért sem érdeke az USA provokálása, mert a pénzromlás és bizalmatlanság egyik közvetlen oka a júniusi tűzszünet után is fennmaradó háborús fenyegetettség: az emberek például a tartós értéket képviselő aranyba menekítik megtakarításaikat.
A kormánynak az is intő jel, hogy a tiltakozássorozatot nem a hagyományosan legnyugtalanabb rétegek – például az egyetemisták vagy a kisebbségek – indították el, hanem a boltosok és a kiskereskedők.
Az utcákon elhangzó egyik legnépszerűbb követelésnek engedve december 31-én lemondott a pénzromlás legfőbb felelősének tartott jegybank elnöke. Szaíd Lajlaz iráni elemző a Financial Timesnak azonban rámutatott arra, „abszurd elképzelés egyetlen bűnbakra rátolni az inflációt és a pénzromlást”. Lajlaz emlékeztetett rá, hogy márciusban a parlament elmozdította a gazdaság állapotáért felelősnek tartott gazdasági minisztert, de a személycsere nem eredményezett érdemi javulást sem a gazdaság helyzetében, sem a közhangulatban.
A kormány eddigi óvatos hangulat- és életmódjavító intézkedései sem jelentettek sokat, mint például a női öltözködési szabályok lazítása vagy az élelmiszer-utalványokra való jogosultság kiterjesztése. Az elemző szerint a válság ugyanis a rezsim lényegéhez tartozik, melynek ugyanúgy része a rendszerszintű korrupció és a bankszektor torz szerkezete, mint a pénzügyi rendszert és az olajexportot megnyomorító amerikai szankciók.
