Gulyás: Oroszország nemzetközi jogot sértett, Ukrajna heroikus küzdelmet folytat, Magyarország nem szurkoló ebben a háborúban

2023. február 25. – 13:02

frissítve

Gulyás: Oroszország nemzetközi jogot sértett, Ukrajna heroikus küzdelmet folytat, Magyarország nem szurkoló ebben a háborúban
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Másolás

Vágólapra másolva

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás azt mondta, hogy Ferenc pápa újbóli látogatása nagy megtiszteltetés, és reméli, hogy Ferenc pápa látogatásán biztosan szóba kerül majd a béke kérdése is, reméli, hogy elősegítheti majd a békét Ferenc pápa jelenléte.

Az orosz–ukrán háborúra érkezett Gyurcsány-bejegyzésre reagálva Gulyás Gergely azt mondta, hogy „először is az a Gyurcsány Ferenc, aki Vlagymir Putyinnal olyan jó barátságban volt, hogy a saját otthonában látta vendégül”, az éppen őket támadja. Gulyás azt mondta, Magyarország támogatja Ukrajnát, fegyverekkel azonban nem fogja.

Gulyás Gergely elmondta: a legfrissebb foglalkoztatottsági adatok szerint 4,7 millióan, egészen pontosan 4699 ezren dolgoznak Magyarországon, ez 46 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.

Szerinte a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy miközben energiaár-emelkedéssel találkoztunk, ami a gazdaság működésében zavart okozott, 46 ezerrel többen dolgoznak itthon, mint egy évvel ezelőtt

A szankciók hatása az energiaárakra drámai, az élelmiszerek és szolgáltatások árában ez jelenik meg, és Magyarország kitettsége nagyobb, mint a többi uniós államé.

A kormány továbbra is fenntartja az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentett árat, ez 181 ezer forintos támogatást jelent minden hónapban minden családnak.

Gulyás Gergely elmondta: a gyármentőprogram marad, beruházásösztönzési támogatásokkal segítik a vállalkozásokat. Növekszik a külföldi beruházások aránya, az ösztönző politikát továbbra is támogatja a kormány, még akkor is, ha a támogatások összességében magasabb összeget tesznek ki a hazai kis- és középvállalkozásoknak, mint a beruházási összegek.

Gulyás azt is elmondta, hogy sikerült a választás évében hiányt csökkenteni. Ennek ellenére szükség van extra bevételekre, hogy a hiánycélt a kormány megtartsa, és a magas energiaáraknak vannak nyertesei, például a bankok, energiaszektor, gyógyszeripar, multinacionális telekommunikációs cégek, nekik az extraprofitadót idén még meg kell fizetni. A kormány készen áll arra, hogy tárgyaljon az érintett nagy cégekkel a befizetés módjáról, viszont az adó mértékének megfelelő összeget továbbra is fizetni kell.

Gulyás Gergely azt mondta, Magyarország szuverén ország, saját hatáskörében hoz döntést a gyermekvédelmi törvény módosításáról, nem is érdekli őket, mit gondolnak arról, hogy szigorítják, változtatják a szabályozást.

Gulyás Gergely szerint a Magyar Orvosi Kamara véleménye elvtelen, tűrhetetlen, nyíltan visszatér a hatalmával, ha orvosokat fenyeget, a kamarának azonnal be kell fejeznie, és bocsánatot kell kérnie. Szerinte a kamara elnöke írásban is adott véleményt ezelőtt néhány évvel, amiben azt javasolta, hogy a hatékony ügyeleti ellátás érdekében az alapellátást és a háziorvosi ellátást össze kell vonni. A kormány ezt valósította meg, először Hajdú-Bihar megyében, de ha a kamara ezt követően azokat a háziorvosokat, akik ebben részt vennének, etikai eljárással fenyegetik, tűrhetetlen. Ha a kamarában néhányan politizálni akarnak, akkor lépjenek be a megfelelő pártokba, azért tesznek, hogy az ügyeleti rendszer ne legyen működőképes, az elfogadhatatlan.

Gulyás szerint az kell az ügy rendezéséhez, hogy az elnök kérjen elnézést, de ha ez nem történik meg, akkor megnézik, milyen további lehetőségek vannak.

Gyermekvédelmi ügyeket is tárgyalt a kormány. Egy konkrét eset volt, amely ismét a figyelem középpontjába állította a gyermekvédelem kérdését. „Amikor azt látjuk, hogy egy pedagógus asszisztens visszaél a diákok bizalmával az tűrhetetlen és elfogadhatatalan, és »beteges és gyomorforgató«, hogy a közösségi médiában dicsekszik vele.”

A miniszterelnök tegnap találkozott a belügyminiszterrel, és a rendelkezésre álló információk alapján a tankerület korábbi vezetője kapott bejelentést az említett tanárról egy fesztivál kapcsán. Nem az iskolában volt érintett, de akkor is felelőtlenség, hogy korábban nem indult eljárás. A tankerületi vezetőt elbocsátották.

A gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetőinek a száma és az ilyen jellegű esetek száma az elmúlt években növekedett. 2017-ben 120 ilyen, egy évvel később 160, 2020-ban 204, 2021-ben 276 és tavaly 261.

2022-ben a magas szám van valamelyest mérséklődött az előző évhez képest. A gyermekvédelem ügye az egyik legfontosabb kérdés, mondta Gulyás.

A gyermekvédelmi szabályokat át kell tekinteni, a belügyminiszter utasította a hatóságokat, hogy gyorsan folytassanak le minden ilyen ügyet.

Egyetértenek azzal, amit Bagdi Emőke elmondott, vagyis, hogy „aki egy 14-15 éves fiatallal ilyet tesz, az pedofil, és így is kell vele bánni”, ha a jogi szabályozás nem ilyen, akkor ezen változtatni kell.

Gulyás Gergely azt is mondta: menekült az, aki az első biztonságos országban keres menedéket, fogadják Ukrajnából a menekülteket, megkapják azokat az ellátásokat itt, amikre szükségük lehet.

A háborúban csak vesztesek vannak, senki sem tud nyerni, életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet.

„Látjuk azt, hogy a világban több józan hang is elhangzott az elmúlt hetekben.” A kínaiak is nyilvánosságra hoztak egy olyan béketervet, ami jó alap lehet – mondta Gulyás.

Már szerdán megtartották a kormányülést, mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Gulyás Gergely elnézést kért a rendkívüli időpont miatt, a kormányinfó a frakcióülések miatt csúszott el.

Fotó: Médiaklikk élő közvetítés / Telex
Fotó: Médiaklikk élő közvetítés / Telex

A kormányülésen a háborúval, gazdasági kérdésekkel és a gyermekvédelem kérdésével is foglalkoztak. Foglalkoztak azzal, hogy most, amikor szombaton elfogadják a tizedik szankciós csomagot az EU-ban, kell-e változtatni a magyar állásponton, ugyanis azt érzik, hogy egyre nagyobb a nyomás ebben a kérdésben.

  • Továbbra is cél kimaradni a háborúból, a szankciókkal kapcsolatos ellenérzéseket megerősítette a nemzeti konzultáció eredménye.
  • Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket, és sürgeti a békét.
  • A háborúért a felelősség Oroszországot terheli, Oroszország sértette meg a nemzetközi jogot, segítik Ukrajnát, segítik a Kárpátalján élő magyarságot

Oktatási kérdésekről, elsősorban a gyerekek genderideológiával szembeni védelméről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken több órán keresztül Pintér Sándor belügyminiszterrel és a kormány több tagjával, illetve államtitkárával a Karmelitában. A téma az óbudai iskolában történtek miatt aktuális, ahol egy 39 éves budapesti pedagógiai asszisztens 15 éves szeretőt tartott.

Orbán Viktor Facebook-oldalán jegyezte meg: „Politikusként az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő. Gyermekeink védelme az első és legfontosabb.”

Jövő héten az Országgyűlés elé kerül a svéd–finn NATO-csatlakozás kérdése. Orbán Viktor miniszterelnök azt szeretné, hogy fogadják el a javaslatot, azonban a frakció megosztott a kérdésben, komoly vita alakult ki a balatonfüredi frakcióülésen. Ezért parlamenti tárgyalódelegációt küldenek a két országba a problémás kérdések rendezésére – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz–KDNP balatonfüredi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Egyesek attól tartanak, hogy a belépő országok eszkalációt jelenthetnek. Többen pedig azt kifogásolták, hogy Svédország és Finnország politikusai az elmúlt években többször is durván, sokszor közönségesen sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek.

„Felkértük az Országgyűlés elnökét, hogy küldjön delegációt a két országba tájékozódás céljából” – jelentette be Kocsis, de hozzátette, hogy ez nem jelenti a döntés elhalasztását. A javaslatról az Országgyűlés rendes ügymenet szerint fog szavazni, és Orbán Viktor azt kérte a kormánypárti képviselőktől, hogy támogassák. Szóba került az orosz-ukrán háború és a gyermekvédelemről is. Erőszakos genderpropagandáról beszélt, ami azt akarja mutatni a gyereknek, hogy az teljesen normális és jó. Kocsis szerint a legjobb példa a pedofília és a genderpropaganda kapcsolatára a 15 éves fiú és a vele kapcsolatot létesítő pedagógus esete. A Fidesz frakcióvezetője a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy új gyermekvédelmi törvény készül, amely számos területet érinteni fog, meglehet, hogy ez is szóba kerül majd a kormányinfón.

Február 22-23-án, Balatonfüreden tartotta a Fidesz és a KDNP a szokásos, kihelyezett félévkezdő frakcióülését, ahol a Magyar Nemzet kiszivárgott információi szerint a miniszterelnök felsorolta az aktuális ellenfeleket, akik szerinte az alábbiak:

  • a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportok: Joe Biden amerikai elnök és az amerikai kormányzat, a háborúpárti brüsszeli bürokraták és háborúpárti politikusok;
  • a nemzetközi spekulánsok, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni, közülük külön nevesítette Soros Györgyöt, „aki már évekkel ezelőtt megírta, hogy a közép-európai országokat kell felhasználni egy proxy háborúra Oroszország ellen, mert a közép-európaiak jobban tűrik a háborúval együtt járó emberáldozatokat, mint a Nyugat”;
  • a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt (őket Orbán Viktor szerint kilóra megvették).

A kormánylap beszámolója szerint a miniszterelnöki beszéd elsősorban a háborúról szólt, és a kiszivárgott információkból úgy tűnik, hogy Orbán egyáltalán nem hibáztatta Oroszországot a kialakult helyzetért, így a háborúért és annak eszkalálódásáért, sem a gazdasági válsághelyzetért, az energiaárakért és az elszabadult inflációért, sem a szerinte meggyengült európai pozíciókért.

A frakcióülés miatt körbekordonozták a Balaton-parti Hotel Füred környékét. A helyszínre Orbán Viktor egy négy járműből álló konvojjal érkezett, Rogán Antal segítette ki az autóból.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a frakcióülést követő sajtótájékoztató végén azzal köszönt el az újságíróktól, hogy „már karcolgatják a kormányinfók időkeretét, és azt majd a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton folytatni fogja”. A szombati kormányinfók nem gyakoriak, de azért nem is feltétlenül rendkívüliek. Ilyenen jelentették be például, hogy 2022. december 31-ig meghosszabbítják a benzin- és élelmiszerárstopot, és azt is, hogy az akkor a kormány előtt fekvő javaslat szerint 20 fokig lehet felfűteni az általános iskolákat télen, 18 fokra a középiskolákat, és itt mondták el azt is, hogy túl vagyunk a koronavírus-járványon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!