Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre vezetésével készül újabb baloldali fordulatra az MSZP

2022. október 22. – 15:29

Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre vezetésével készül újabb baloldali fordulatra az MSZP
Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre – Fotó: MSZP

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP. Nagy meglepetés nem történt, mivel a női és férfi társelnöki posztért is egy-egy jelentkező indult, 2020 után ismét Kunhalmi Ágnest választották a párt női társelnökének, partnere pedig a következő két évben Komjáthi Imre lesz, aki Tóth Bertalant váltja a poszton. Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg.

„Sorsfordító időket élünk, ezért az MSZP-nek is fordulatra van szüksége” – mondta Kunhalmi Ágnes a párt Facebook-oldalán élőben közvetített beszédében. Kunhalmi arról is beszélt, hogy békére van szükség, a párton belül is. „Sok százezren várják ebben az országban, hogy az MSZP olyan legyen, mint régen” – mondta. Kunhalmi ígérete szerint a Fidesz széles társadalmi tömegeket érintő megszorító politikájára új, igazi szociáldemokrata válaszokat kell adni, és ez csak igazi baloldali gazdaságpolitikával lehetséges. „Az MSZP végérvényesen szakít a megszorításokra épülő gazdaságpolitikával” – jelentette be. Kunhalmi szerint az MSZP igazi baloldali programját csak MSZP-s jelölt tudja képviselni, éppen ezért „a következő választáson, az előválasztáson lesz igazi baloldali alternatíva, az MSZP-nek lesz saját miniszterelnök-jelöltje”.

Kunhalmi Ágnes után Komjáthi Imre lépett a színpadra. Ő egy kínai átkot idézett, amely így szól: „Élj érdekes időkben!” Az MSZP újonnan megválasztott elnöke szerint „ez nekünk most kijutott. Minket ugyanis a világválság mellett egy privát válság is sújt, aminek a neve Fidesz-kormány.” Komjáthi azt mondta: a nemzetet a baloldali eszmék tartják össze, amire példaként a szolidaritást említette. Mint mondta, lehet énekelni, hogy „egy vérből valók vagyunk”, de addig nem beszélhetünk egységes nemzetről, amíg egyetlen gyermek sorsa is azon dől el, hogy milyen családba születik, több százezren pedig nem jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Mint mondta, az MSZP azért dolgozik, hogy ezeket a különbségeket eltüntesse. „Baloldaliak vagyunk, és patrióták! Egységes nemzetben gondolkodunk, egymásba kapaszkodunk itt, az anyaországban és a határainkon túl egyaránt” – fogalmazott.

Komjáthi: Új arcokra van szükség

Komjáthi Imre több mint 16 éve lépett be az MSZP-be, és 2014-ben került be a párt országos elnökségébe, majd négy évvel később alelnök, 2020-ban pedig elnökhelyettes lett. A tavalyi ellenzéki előválasztáson kikapott Szabó Szabolcstól a csepeli-soroksári választókerületben, áprilisban azonban listáról parlamenti mandátumhoz jutott.

Korábban 32 évig Borsodchem Zrt.-nél dolgozott lakatosként, majd vegyipari folyamatirányítóként. Az elmúlt években pedig olyan akciókról vált országosan ismertté a politikában, mint az éhségmenet szervezése, vagy amikor az esztergomi Suzuki-gyár elé láncolta magát.

„Az én szívem baloldalon van, és vörös” – fogalmazott Komjáthi, amikor augusztus végén bejelentette, hogy elindul a tisztújításon. Azt mondta, az elmúlt években sokat kapott az MSZP közösségétől, és azért akar dolgozni, hogy a párt újra erős és büszke közösség legyen. Meggyőződése, hogy a válságból egy módon van kiút: „hiteles, karakteres, baloldali, szocialista, szociáldemokrata politikával”.

„Karakteres, baloldali személyekkel karakteres, baloldali politikát kell csinálni”

– mondta Kunhalmi Ágnes is, az MSZP másik társelnöke pár napja a Népszavának.

A pestszentlőrinci választókerületben egyéni mandátumot nyert képviselő szerint az MSZP nincs nagyobb bajban, mint az egész ellenzéki oldal. Mint mondta, a legutóbbi mérések szerint stabilan bejutási küszöb felett van az MSZP, és ezt kell tovább erősíteni. Kunhalmi szerint ehhez meg kell erősíteni a párt társadalmi kapcsolatrendszerét és az alapszervezeteit, valamint baloldali gazdaságpolitikai fordulatot is ígért.

Ennek jeleit már láthattuk az elmúlt hetekben. Az MSZP vezetői és képviselői rezsistopfórumokkal járták az országot. A programjuk szerint öt százalékra kell csökkenteni az energia áfáját 27-ről, kikapcsolási moratóriumot hirdetnének, és országos szigetelési programot indítanának a lakóépületekre.

Komjáthi szerint az MSZP előrelépéséhez a baloldali program mellett át kell szervezni és modernizálni kell a kommunikációs csatornáikat, valamint új arcokat kell megismertetniük a közvéleménnyel.

A párt budapesti elnökének választott Horváth Csaba múlt héten szintén arról beszélt egy sajtóbeszélgetésen, hogy az MSZP most visszatér a saját gyökereihez, a baloldali politikához. A zuglói polgármester szerint most az a legfontosabb feladat, hogy az emberek legalább három fontos értéket fel tudjanak sorolni, ha meghallják az MSZP nevét. Mivel az elmúlt években az derült ki, hogy egy párt nem tudja a teljes társadalmat lefedni a bányászoktól az űrkutatóig, Horváth szerint az MSZP egy társadalmi csoportra, a bérből élőkre kíván fókuszálni a jövőben.

Ujhelyi nélkül készülnek az EP- és önkormányzati választásra

Az MSZP radikális megújítását hirdette meg tavasszal Ujhelyi István, a párt EP-képviselője is, aki ugyancsak bejelentkezett akkor társelnöknek. Ujhelyi szerint az MSZP brandje megkopott, avíttá vált, „elhervadt a szegfű”. A párt teljes átalakítását ígérte, és ehhez még az MSZP nevét is megváltoztatta volna. Tervei azonban ellenállásba ütköztek a párt vezetésében, és ezért már júniusban visszalépett a tisztújítástól. Október elején aztán viharos körülmények között a pártból is kilépett, miután állítása szerint elfogyott körülötte a levegő.

Az biztos, hogy nem lesz könnyű feladata az MSZP új vezetésének. Az ellenzéki összefogás után most minden párt a saját arculatát és táborát építi, miközben a DK egyedül az ellenzék vezető ereje kíván lenni. Mindeközben vészesen közeleg a következő választás időpontja, 2024-ben EP- és önkormányzati választás is lesz, a kettőt ráadásul – a Fidesz jogszabálymódosítása miatt – egy napon tartják. Míg a legtöbb pártban a külön indulásról beszélnek, Kunhalmi és Komjáthi a Népszavának azt mondta, szerintük az EP- és az önkormányzati választáson is szükség lesz az ellenzéki összefogásra. Utóbbi esetében az MSZP a helyi egyeztetéseket, megállapodásokat támogatja.

Az áprilisi – az ellenzék számára katasztrofálisan végződött – választás óta mostanra a DK-n kívül minden ellenzéki pártban lecserélődött a vezetés. A Jobbikban ugyan pár héttel a választás után újraválasztották Jakab Pétert, ám belső konfliktusokra hivatkozva június elején lemondott, majd két hónappal később távozott a pártból. Az utódja Gyöngyösi Márton. A Momentum új elnöke Gelencsér Ferenc lett, míg az LMP-ben Ungár Pétert választották férfi társelnöknek, Schmuck Erzsébet pedig maradt a női társelnök. A Párbeszéd élén Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt Szabó Rebeka és Tordai Bence váltotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!