Komjáthi Imre is elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért

2022. augusztus 31. – 09:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egy vagyok közületek, se jobb, se rosszabb. Én nem hiszek a politikai messiásokban. Amiben hiszek, az a közösség, a közösen elvégzett munka. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy elindulok az MSZP társelnöki pozíciójáért” – jelentette be Komjáthi Imre szerdán a Facebookon.

Az MSZP országgyűlési képviselője és volt elnökhelyettese azt is mondta, „az én szívem baloldalon van, és vörös”, és ő azért akar dolgozni, hogy az MSZP-közösség újra erős és büszke legyen, ő maga pedig „borsodi melós gyerekként” jól bírja a munkát, és rajta nincs fogás.

Így jelenleg Komjáthi az egyetlen férfijelölt a posztra, az eddigi férfi társelnök, Tóth Bertalan ugyanis nem indul újra a tisztségért. Bár nyáron Ujhelyi István is bejelentkezett a posztra, végül mégis visszalépett.

A női ágon Kunhalmi Ágnes jelentette be pár napja, hogy újra elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért, és szerinte meg kell újítani a pártot. A pártban szeptember elején indul a tisztújítás, ami október 22-én zárul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!