Gelencsér Ferenc lett a Momentum elnöke

2022. május 29. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepetésnek tűnő eredmény született a Momentum tisztújító kongresszusán. A belső szavazáson a küldöttek Gelencsér Ferencnek szavaztak bizalmat – írta közleményben a párt. Gelencsér két ismertebb politikust, Kerpel-Fronius Gábort és Hajnal Miklóst győzte le a versenyben.

Az új elnök a Momentum alapító tagja, és az I. kerület alpolgármestere volt. Az előválasztáson kikapott Csárdi Antaltól, azonban az összefogás közös listáján 26. helyre került, így bejutott a parlamentbe, ahol a Momentum frakcióvezető-helyettesének választották.

„2016 óta végigjártam a Momentumban a szamárlétrát: egyszerű alapító tag, helyi szervezeti vezető, küldött, alpolgármester, képviselő-jelölt, parlamenti képviselő” – írta Gelencsér Facebook-oldalán. „Felelősek vagyunk a közösségért, aminek a tagjai vagyunk” – fogalmazott, hozzátéve: ezért kezdett el foglalkozni a közélettel, és ezért döntött úgy, hogy elindul a Momentum elnöki tisztségéért. Itt az ideje szerinte „kigyomlálni a rettegést és békét ültetni a helyére, valamint a céltalan orbánozás helyett a hazánkról alkotott elképzeléseinkről kell beszélnünk”.

Az elnökség tagjai közé választották Cseh Katalint, a Momentum egyik alapító tagját,(jelenleg ő a párt Európai Parlamenti képviselője is), Ilyés Márton közgazdászt, a Momentum jelenlegi alelnökét, Kele János közgazdászt, politológust, sportújságírót, Kerpel-Fronius Gábort, Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettesét, Mihálik Edvin történész-politológust, szegedi önkormányzati képviselőt és Paróczai Anikó közgazdászt, kispesti önkormányzati képviselőt. Megbízatásuk két évre szól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!