Élőláncok, sztrájkok, tüntetések – az egész országban tömegek álltak ki a tanárokért

2022. október 5. – 07:05

frissítve

Élőláncok, sztrájkok, tüntetések – az egész országban tömegek álltak ki a tanárokért
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Sok ezren tüntettek szerdán este a Parlamentnél az oktatás helyzetének javításáért, a tanárok fizetésemeléséért és a polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusok mellett.
  • A koncertekkel tarkított demonstráción a hangulat békés volt. A polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok mellett felszólalt Nagy Ervin és Molnár Áron noÁr is.
  • Délután diákok szervezésében sokezres tömeg zárta le a Margit hidat Budapesten.
  • Korán reggel országos pedagógussztrájk indult a PDSZ szervezésében.
  • A tanárok magasabb béreket, a munkaterheik csökkentését és a sztrájktörvény visszaállítását követelik.
  • Reggel Budapesten volt élőlánc, amelyhez több ezer ember csatlakozott. A sor több kilométer hosszan tartott.
  • Az ezerfős falutól a fővárosig munkabeszüntetéssel tiltakoznak a tanárok a közoktatás problémái miatt.
  • Vidéki és budapesti, állami, egyházi és alapítványi iskolák különböző akciókkal csatlakoztak az országos demonstrációhoz.

A kőbányai Szent László Gimnázium előtt is sokan demonstrálnak, ezzel felhívva a figyelmet a közoktatás problémáira.

„Maruzsa, magadnak nem kézbesítesz ki egyet?”

– olvasható egy transzparensen. Ezzel Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárra utalnak, mivel a tankerületek nemrégen levélben kirúgással fenyegették meg a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Helyszíni tudósítónk szerint véget ért a demonstráció a Belső-Pesti Tankerületi Központ előtt, ahova a diákok és tanárok azért vonultak át a Madách térről, hogy kiragasszák üzeneteiket a tankerület épületére. A diákok egy része még ottmaradt az épületnél, de leginkább már csak beszélgetnek a tanáraikkal.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Ma 83 iskolából 947 tanár polgári engedetlenkedik és több ezren sztrájkolnak az oktatásért. Gyermekeink jövője a tét!”

– írta ki Facebook-oldalára a Tanítanék. Kommentben pedig azt írták, várják az országszerte megtartott demonstrációkról a képeket, amiket az esti tüntetésen kivetítenének.

A diákok és a tanárok a Belső-Pesti Tankerületnél vannak, ahol kiragasztják az épület ajtajára a tankerületnek szánt üzeneteiket. Ezekben követelik a szabad tankönyvválasztást, a tanszabadság visszaállítását és olyan bérezést, ami a pályán tartja a pedagógusokat, és megfelelő perspektívát nyújt a hivatást választóknak.

„Találkozunk délután a hídon! Foglaljuk el a hidat”

– kiabálta a demonstráció egyik vezetője, amire nagy üdvrivalgás tört ki a jelenlévőkben. „Mindenki vigyázzon magára, menjetek békével!” – köszönt el a tömegtől az egyik, megafont tartó szervező.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

„Mi, a Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium alulírott tanárai 2022. október 5-én, szerdán 7:15 és 11:30 között polgári engedetlenségi akcióban veszünk részt, nem vesszük fel a munkát, nem folytatunk oktatási, nevelési tevékenységet” – írják a tanárok közleményükben.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az akcióhoz csatlakozó nyolc tanár közös nyilatkozatában azt írta:

„Magabiztosan jelenthetjük ki, hogy még az elmúlt napok történései sem tudtak minket eltéríteni eredeti szándékunktól. Ellenkezőleg: fellépésünkkel nyomatékosan kívánjuk kifejezésre juttatni szolidaritásunkat a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott kollégáink mellett, értékelve az oktatás ügyéért kiálló és azért áldozatokat is vállaló bátor fellépésüket. Ez mellett szeretnénk utalni arra is, hogy a mi értelmezésünkben a retorzió és a megfélemlítés semmilyen formája sem egyenlő a számunkra ígért renddel.

Fellépésünkkel tiltakozunk azon sztrájktörvény ellen is, amely a sztrájkot érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi, és ezzel végképp kiüresíti a munkavállalói jogérvényesítés ezen formáját, így alaptörvénybe foglalt jogunktól foszt meg minket. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről nem tantestületként, hanem önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk.

Tudatában vagyunk annak, hogy így szabályt szegünk. Akciónk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, nem irányul az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület ellen. És főleg nem irányul tanítványaink ellen, sőt: az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk. Kiállásunk oka a társadalmi felelősségvállalás, valamint hitelességünk megőrzése.

Hisszük, hogy széles szakmai – társadalmi összefogással és szolidaritással a diskurzus létrejöhet, az iskolák szabadsága visszaszerezhető, a tanári hivatás presztízse megmenthető és európai szintűre emelhető. Így a fiatalok valódi esélyt kaphatnak versenyképes tudás megszerzésére, amely boldog és sikeres jövőjük – és az ország jövőjének és nemzetgazdaságának – is az alapja.”

Egy kerékpáros végig biciklizett az élőláncos sorfalon, ahol több ezer, főleg szülő és diák azért demonstrált, hogy felhívja a figyelmet az oktatás problémáira és szolidaritást vállaljon a tanárokkal. A hétperces videóban a több kilométeres élőláncot követheti végig.

Megérkeztek a Madách térről vonulók a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz a Rottenbiller utcába. A vonulókat egy-egy ablakból tapsoló emberek biztatták. Kilenc iskola tanárai tartottak flashmobot a Madách téren, onnan indultak el nemrégen pár százan. A tömeg az épület előtt skandál, itt is felolvasták nyilatkozatukat arról, hogy miért nem értenek egyet az elmúlt időszak oktatást érintő döntéseivel.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Baranyai Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál viszonylag lassan tudják lejelenteni, hogy hányan és kik vesznek részt a sztrájkban, mert csak a központi intézményben van egy számítógép, amivel szkennelni és nyomtatni lehet az aláírásokat, írja helyi tudósítónk. Dettre Imola gyógypedagógus, a PDSZ helyi csoportjának vezetője szerint a megyében összesen 52-en vesznek részt a sztrájkban. Az ő esetükben ráadásul még nehezebb tiltakozni, mert ha sajátos nevelésű igényű, azaz SNI-s gyerek is részt vesz a foglalkozáson, akkor azt mindenképpen kötelező a sztrájk alatt is megtartani. Ez például a korai fejlesztést végzők esetében gyakorlatilag 100 százalékot jelent. A pedagógus azt is elmondta, hogy voltak olyan szülők is, akik előre jelezték: szívesen otthon tartják a gyermeküket, ha ma sztrájk lesz.

A Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum dolgozói közül 25-en tiltakoznak munkabeszüntetéssel délig, további 15 kollégájuk támogatja őket. A nyilvános posztjaikban azt írják a tanárok, hogy a sztrájkjog ellehetetlenítése, a kollégáik kirúgása, az emberi és szakmai méltóságuk semmibevétele és az oktatás helyzetének romlása miatt állnak ki. A közleményben azt is írják, hogy nem tantestületként, hanem egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttek, tettük hátrányos következményeit vállalva.

„Szabad ország, szabad oktatás” – skandálja a VII. kerület utcáin vonuló néhány száz fős tömeg, ami a Madách térről indult. Kilenc iskola tanárai ott tartottak flashmobot, utána indultak el egy tankerülethez. A tömeg elérte az Erzsébet körutat, tudósítónk szerint kicsit a forgalmat is akadályozzák.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A budapesti XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnázium több tanára szerdán csatlakozott az országos tiltakozási mozgalomhoz. Vannak, akik sztrájkkal, néhányuk a polgári engedetlenség eszközével áll ki az oktatás jövőéért, illetve állásukból elbocsátott kollégáik mellett.

Fotó: olvasói fotó
Fotó: olvasói fotó

„Kiállunk a pedagógusok és diákok kötelező óraszámának csökkentése, a szabad tankönyvválasztás, a hosszútávú, átgondolt, pártpolitikától független oktatáspolitika, valamint a pedagógusok és az oktatást közvetlenül segítő munkatársak bérének rendezése mellett.”

Továbbá szolidaritást vállalnak azokkal a kollégákkal, akiket a napokban kirúgtak állásukból. Egyetértenek azokkal, akik úgy gondolják, hogy ez a helyzet nem alakulhatott volna ki, ha a pedagógusok érdekérvényesítésének létezne elfogadható, jogilag rendezett módja.

Szerdán a Ráckevei Ady Endre Gimnázium szinte teljes tanári kara, iskolai dolgozói és szülők az iskola előtt élőlánccal fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkoló, polgári engedetlenségben részt vevő kollégák iránt.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az iskola pedagógusai a következő nyilatkozatot tették:

  • Tiltakozunk, mert elvették, kiüresítették a sztrájkjogunkat.
  • Tiltakozunk az ellen, hogy pedagógushiány azonnali kezelése helyett azt halljuk, nincs is pedagógushiány.
  • Tiltakozunk azért, mert nélkülünk, a fejünk felett, valódi szakmai egyeztetés nélkül hoznak meg a közoktatás jelenét és jövőjét alapvetően meghatározó döntéseket.
  • Tiltakozunk az ellen, hogy hiába emeljük fel a hangunkat a pedagógusok és diákok túlterheltsége ellen.
  • Tiltakozunk azért, mert a tananyag mennyisége és minősége nem a korszerű oktatás irányába mutat.
  • Tiltakozunk a szabad tankönyvválasztás lehetőségének elvétele ellen, az egyentankönyvek ellen.
  • Tiltakozunk a polgári engedetlenségben részt vevő kollégáink fenyegetése, elbocsátása ellen.
  • Tiltakozunk az olyan hangulatkeltő kijelentések ellen, amelyek megkérdőjelezik a szavukat felemelő pedagógusok tisztességét, hivatástudatát.
  • Tiltakozunk, mert a pedagógusok és az oktatást segítők bére megalázóan alacsony, nem értékálló.
  • Tiltakozunk az ellen, hogy akikből a jövő kiváló óvodapedagógusai, tanítói, tanárai, gyógypedagógusai lehetnének, nem ezt a pályát választják, mert nem tudnak megélni belőle.
Fotó: Jakab Andrea / Facebook
Fotó: Jakab Andrea / Facebook

A Madách térről egy tankerülethez vonulnak a tanárok, akik kilenc iskolából érkeztek a térre, hogy egy flashmobot tartsanak. A demonstráción felírták papírlapokra a közoktatás problémáit, amiket kukászsákba dobtak. Egyelőre nem tudni, miért és melyik tankerülethez mennek, de tudósítónk a helyszínen van.

A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium élőláncot szervezett, ami még az első iskolai óra előtt, reggel fél nyolckor össze is állt. A pedagógusok mellett ott voltak a szomszédos Zrínyi Ilona Általános Iskola tanárai is, írja a Nyugat.hu.

A demonstráció előtt a Facebookon ezt írták:

„Mi, a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusaival együtt úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal nem sztrájkolunk.”

Ennek az az oka, hogy szerintük a sztrájktörvény kiüresítése nem tesz lehetővé valódi sztrájkot, így ezen az úton „nem érhetünk el eredményeket, nem vívhatunk ki az ügyünknek figyelmet, és nem is remélhetjük, hogy kéréseink értő fülekre találnak”.

Azt írják, most már nem tehetnek úgy, mintha a rendszer jól működne, nem mondhatják azt, hogy elégedettek, hiszen már csak az elhivatottságunk tartja őket a pályán.

„És leginkább nem maradhatunk tiszta lelkiismerettel csendben akkor, amikor kollégáink veszítik el a munkájukat, diákok a tanáraikat azért, mert ők elég bátrak voltak ahhoz, hogy kiálljanak a közoktatásért.”

Velencén is csatlakoztak a szerdai demonstrációhoz, élőláncot alkottak tanárok, diákok, szülők a Zöldliget Általános Iskola es Gimnázium előtt.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

A Madách téren összegyűlt tanárok a „Felszállott a páva” című dalt éneklik. „Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre. Új arcok, új szemek kacagnak az égre. Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek. Vagy marad régiben a bús, magyar élet” – éneklik.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A téren lévő tanárok szerdán polgári engedetlenséget vállalnak. De hangsúlyozták: ez nem kollégáik ellen irányul. Szerintük olyan változásra van szükség az oktatásban, ami a kritikai gondolkodást erősíti. Emellett követelik a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok visszavételét.

A reggeli órák előtt tartottak megmozdulást az intézmény előtti téren, a „tanárok nélkül nincs jövő”, illetve „a sztrájk alapjog” feliratokat tartottak fel.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

„A kockás a rend, az átláthatóság, a kiszámíthatóság és mégis az ezerféle variáció, az erő, a kérlelhetetlenség, és kreativitás és az elme, a szellem szabadsága” – kezdi Facebook-posztját Alföldi Róbert, színész, rendező az oktatás világnapja alkalmából. Kiemelte, hogy 15 éves kamaszok jelentenek be tanáraikért, magukért, a jövőjükért hídfoglalást, mert már nem tudnak más eszközzel küzdeni önmagukért, a tanáraikért, az oktatásért, a jövőjükért.

„Büszkén és megrendülve állok mellettük!”

Csepel is csatlakozott a megmozdulásokhoz. 7:15 és 7:45 között több kerületi iskola részvételével élőláncot alkottak a szülők, nagyszülők, tanulók és pedagógusok, így fejezve ki támogatásukat a tanárok mellett. A szolidaritás mértékét a lánc hossza is kifejezte: a Jupiter utcától a II. Rákóczi Ferenc utcáig tartott a lánc – írta nekünk Makara Rita a Vermes Miklós Általános Iskolából. A pedagógusok köszönik a szervező szülőknek a Jedlik Ányos Gimnáziumból és a Vermes Miklós Általános Iskolából. A Vermesben 15, a Jedlikben 25 pedagógus csatlakozott a mai országos sztrájkhoz.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Ahogy írtuk, a Madách téren kilenc iskola tanárai tartanak flashmobot. Az összegyűlt tanárok papírokra írták a közoktatás problémáit, amiktől meg akarnak szabadulni, ezért beledobták őket egy kukászsákba.

„Rengeteg adminisztráció, használhatatlan tankönyvek, megbecsülés hiánya, másodállás, harmadállás, sokadik állás, tanárok és diákok kizsákmányolása, kilátástalanság, szolgalelkűség, ingyen túlóra, a diákok túlterheltsége, megbukott életpályamodell, párbeszéd hiánya, túlméretezett tananyag, egyentankönyv tervutasítás, természettudományos oktatás elsorvasztása, megalázó bérek, diktátumok” – olvasták fel egyesével a tanárok a cetliket, a tömeg pedig minden pontnál „kukába” felkiáltással reagált az elhangzottakra.

Szerda reggel a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium legtöbb terme kongott az ürességtől, mert a diákok távolmaradásukkal vállaltak szolidaritást a pedagógusokkal. Ez az az iskola, ahol hétfőn polgári engedetlenséggel fejezték ki szolidaritásukat a tanárok a pénteken kirúgott kölcseys kollégáikkal. Ugyanúgy, ahogy az a Szent István Gimnáziumban történt, és ahova ezért kedden személyesen vitte ki a tankerület több alkalmazottja a figyelmeztető levelet a csatlakozó pedagógusoknak. Akkor a diákok sorfalat álltak, így fejezték ki egyetértésüket a megfenyegetett tanáraikkal.

Az iskola legtöbb terme így nézett ki szerdán – Fotó: Olvasói fotó / Telex
Az iskola legtöbb terme így nézett ki szerdán – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Körülbelül 100-200 ember jelent meg Mártonhegyen a Tamási Áron Általános Iskolánál, hogy szolidaritását fejezze ki a tanárokkal.

Fotó: Szomoru Gábor
Fotó: Szomoru Gábor

A Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusai is csatlakoztak az országos, egységes sztrájkhoz, és továbbra is kiállnak az oktatás jövőjéért, amelynek alapjai a közleményük szerint:

  • a korszerű Nemzeti alaptanterv;
  • önálló és felelős Oktatásügyi Minisztérium;
  • szabad tankönyvválasztás;
  • valódi tanszabadság;
  • mérsékelt osztálylétszámok;
  • valódi támogatás a hátrányos helyzetű gyermekeknek
  • érdemi párbeszéd a pedagógus szakszervezetek és a kormány között;
  • a 21. századnak megfelelő korszerű tananyag és eszköztár;
  • a pedagógusok kötelező óraszámának rögzítése 22 órában;
  • a túlórák és helyettesítések kifizetése;
  • az adminisztrációs terhek csökkentése;
  • tisztességes bérezés az oktatásban és nevelésben dolgozóknak.

Emellett követelik a hatékony sztrájkhoz való alapjog visszaállítását, és azt, hogy a polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusokat azonnali hatállyal helyezzék vissza munkakörükbe. A közleményüket 19 tanár írta alá.

A Madách téren a Vörösmarty, Madách, Apáczai, Jelky, Szinyei, Eötvös, Trefort, Kölcsey és a Bakáts téri általános iskola pedagógusai tartanak flashmobot. „A sztrájk alapjog” – olvasható az egyik molinón. A téren lévő fákra origamifigurákat aggatnak.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban 36-an sztrájkolnak, 17-en polgári engedetlenséggel fejezik ki tiltakozásukat, öten aláírásukkal támogatják őket.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex



Nyilatkozatukban azt írják: az oktatás helyzetéért, valamint tanítványaink, gyermekeink, az országunk jövőjéért érzett felelősségünk tudatában

  • követeljük a Kölcsey elbocsátott tanárainak azonnali visszahelyezését,
  • követeljük az elbocsátással való fenyegetések felfüggesztését,
  • követeljük a sztrájkjog visszaadását,
  • követeljük a mielőbbi érdemi, széles körű és transzparens tárgyalásokat a közoktatás problémáiról kompetens szakmai szövetségek és a szakszervezetek bevonásával,
  • követeljük az oktatás modern jövőjének megteremtését,
  • követeljük a pedagógusok méltatlan és megalázó bérhelyzetének azonnali
    enyhítését.

Széll Kálmán téren sok iskola kint van, Csik Ferenc, Németvölgyi, Toldy, Szent Angéla, Farkasréti. A demonstrálók először egy hatalmas kört alkottak, énekeltek, majd egy szimbolikus temetést tartottak. Papírokra írták fel azokat a dolgokat, amiket szeretnének száműzni az oktatási rendszerből. Ezeket a szavakat, mint hogy „iskolák központosítása”, „magolás”, „arcpirító cinizmus” végül kukába dobták.

Fotó: Molnár Réka / Telex
Fotó: Molnár Réka / Telex

Volt beszéd olyanokkal, mint hogy „elkeserítő, hogy a kormányzat nem partnernek tekinti a pedagógusokat, hanem cinikusan lenézi őket”. A temetés után elénekelték a Fölszállott a pávát, majd beálltak az élőláncba.

Elkezdtek levonulni a demonstrálók az Erzsébet hídról, hivatalosan 7:45-től 9-ig tart az élőlánc. A főleg diákokból álló tömeg eddig is minden szabályt betartva vett részt a megmozdulásban, a szervezők előre kérték, hogy ne akadályozzák a forgalmat, csak a járdán álljanak. Több ezren vannak még a több kilométeres láncban, ami Budáról a Keleti pályaudvarig kígyózik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!