A Csurka-dolgozat egyes mondatai ma is ütnek, és van köztük olyan, amiből kormánypolitika lett

Nem volt írás a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben, ami olyan heves reakciókat váltott volna ki, annyira megosztó lett volna, mint Csurka István MDF-alelnök Néhány gondolata harminc évvel ezelőtt, 1992. augusztus 20-án.

• Debreczeni József MDF-képviselő (ma DK-s politikus) „komplett náci ideológiai alapvetésnek” nevezte Csurka művét.
• Antall József miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy Csurka írása számos káros és téves megállapítást tartalmaz, amivel nem tud azonosulni.
• A fideszes Kövér László a tanulmányt náci-szelleműnek, antiszemitának tartotta és a miniszterelnököt támadta, amiért a náci szellemiségű írásműtől nem határolódott el.
• A washingtoni képviselőházban a másfél órán keresztül vitáztak a dolgozatról, amit többen a nácizmus megnyilakozásaként értelmeztek.
• Csurka Istvánt decemberben megfosztották MDF-alelnöki posztjától, majd a politikus kilépett a pártból, és a pamflet megjelenése után kevesebb mint egy évvel megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, ami 1998 és 2002 között a parlamentbe is bejutott.

Milyen hangulatba robbant be az írás?

Az írás megjelenésekor – aminek teljes címe: Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az az MDF új programja kapcsán – két évvel voltunk az első szabad választás után. Az országot az MDF vezette koalíció kormányozta, népszerűsége már hatalomra jutása első hónapjaiban megcsappant, a legnagyobb pofonja az országot megbénító többnapos taxissztrájk volt. Antall József miniszterelnök súlyos betegséggel küzdött, a taxisblokád idején például kórházi ágyán, pizsamában adott interjút. A pamflet megjelenése idején a négy legnépszerűbb pártból három ellenzéki volt: a 23 százalékos Fidesz vezetett a 8 százalékos MSZP és a 7-7 százalékos MDF és SZDSZ előtt. Nyilvánvaló volt, hogyha nem történik változás, akkor az MDF csúfos vereséget szenved az 1994-es választáson.

Miről szólt a pamflet?

Csurka a bukásra ítélt MDF tragikus helyzetét felismerve írta meg művét. Úgy gondolta, mindenről a választás után megkötött MDF–SZDSZ-paktum tehet. A választás nyertese és a legnagyobb ellenzéki erő az ország kormányozhatósága érdekében kötött egyezségben korlátozta a kétharmados törvények körét, megteremtette az erős miniszterelnöki pozíció, valamint az SZDSZ-es Göncz Árpád köztársasági elnökségének lehetőségét. Csurka szerint a nyertes MDF túl sok engedményt tett az SZDSZ-nek, emiatt új program kell, a „belül rothasztó paktumszellemet kell tehát kivetnie magából az MDF-nek”. Írt arról is, hogy ki kell jelölni a beteg Antall utódját.

Harminc év után

Csurkát azóta is körüllengi „a sok mindent jól látott, de rossz következtetésekre jutott”-mítosza. Utolsó éveiben támogatta Orbán politikáját, Kövér Lászlónak – félig viccből – helyet kínált a 2006-os MIÉP-listán, halála előtt néhány héttel beszédet mondott egy szegedi kormánypárti tüntetésen. „El a kezekkel Orbán Viktortól!” – mondta.

Harminc év telt el a dolgozat megjelenése óta, igazán sok minden történt azóta. De vajon mekkorát ütnek újraolvasva azok a mondatok? Mit mondott a Fideszről, Orbánról, Soros Györgyről vagy a zsidókról? Van-e olyan gondolat, ami akkor szélsőségesnek számított, ma már nem? Vagy olyan téma, amire akkor mindenki legyintett, de azóta beérett?

Zsidók - Tizenkilencszer szerepel a szövegben. Ne felejtsük, Csurka akkor a vezető kormánypárt alelnöke volt. Ma elképzelhetetlen, hogy egy ilyen pozícióban lévő ember aktuális belpolitikai kérdésekben ilyen összefüggésben írjon zsidókról. (Igaz, az is elképzelhetetlen, hogy a tőmondatos Facebook-üzenetek korában egy politikus 93 ezer karakteres szöveget publikáljon.) Csurka szerint Kádár alatt „a zsidóságnak szava volt, nyílt vagy rejtett befolyása, ahol meghatározó elem lehetett”, és az MDF megalakulásával a kiváltságos helyzetüket veszélyben érezték.

Sajtó - Tizenhétszer van leírva a szövegben, a televízió további hétszer, és a kontextus alapján bármelyik fideszes is írhatta volna, különösen a 2010-es évek elején, amikor még voltak olyan kormánytól független lapok, mint az Origo, a Népszabadság vagy a teljes megyei laphálózat, és amikor még a közmédia se nettó fideszes propagandát gyártott. Csurka szerint az állampártiból SZDSZ-essé lett sajtó ellenséges, a kormány tetteit félremagyarázza vagy elhallgatja, az MDF-nek nincs sajtója, csak igazsága. „A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban haladéktalanul rendet kell csinálni, el kell távolítani, ha kell, rendőri erővel, a törvényellenesen kinevezett intendánsokat és sleppjüket” – javasolta Csurka, és ez az MDF-kormányzás maradék idejében meg is valósult.

Nemzeti centrum – Az MDF 1990-es győzelmének legfőbb okát „a magyarság megszólításában, nemzeti értékeink szolgálatában, a magyarság hagyományos nemzeti centrumgondolkodásának megtestesítésében” látta. Ez nem keverendő össze Orbán centrális erőterével, amikor a Fidesztől jobbra és balra is vannak csekélyebb erejű pártok. A nemzeti centrum-gondolatot maga Orbán is megfogalmazta: 2010 nyarán, újabb hatalomra jutásának 56. napján a nemzeti centrum megszületéséről beszélt. Ez akkor azt jelentette, hogy a kormánya a baloldali embereket is képviseli sőt, nem politikai gesztusból akar „baloldali értékvilágú embereket” kinevezni „jelentős és fontos államéleti posztokra és megbízatásokra”. (Ebből aztán mintha nem sok valósult volna meg, leszámítva az egykori MSZP-s Szili Katalin miniszterelnöki megbízotti kinevezését.) A nemzeti centrumhoz kapcsolódott egy másik gondolatmenet, ami kísértetiesen emlékeztet az Orbán által meghirdetett Egy a tábor, egy a zászlóhoz: „Ma a nemzeti erők mindegyik oldalon, a »jobbon« is, a »balon« is szét vannak forgácsolva, nemcsak azért, mert ügyesen egymásra uszítottak bennünket, hanem azért is, mert bennünk nem volt meg az összefogásra való készség. Nem vette észre senki ezt a nagy veszélyt, ami a szétforgácsolódásban rejlik.”

Liberalizmus – A liberalizmus vagy liberális 16-szor szerepel a szövegben és egyáltalán nem olyan elítélően, ahogy gondolnánk. Az SZDSZ-t vagy a Fideszt többször is „úgynevezett” liberálisnak vagy „magukat liberálisnak vallóknak” nevezi, a nemzeti liberalizmusról pedig elismerően írt, az MDF alapelemének nevezte. A mai Fideszben, ahol maga Orbán Viktor írt libernyákokról, ez a vonal egyre halványabb, ha létezik még egyáltalán.

Megfelelési kényszer a nyugatnak – „Nem kell tovább a külföldi tapsokra várnunk, mert a külföld egyik része, a régi banki összeköttetések sugalmazására éppen a tehetetlenségnek és a lagymatagságnak tapsol, arra mondja rá, hogy demokratikus meg piacgazdasági, ami rablás” – ezt akár Orbán is mondhatta volna, de Csurka írta 1992-ben. A Fidesz vezette kormányok egyik jellemzője, hogy – a megoldást többnyire nyugatról váró baloldallal éppen ellentétes módon – nyílt konfrontációt vállal nyugat-európai vagy amerikai kormányokkal, intézményekkel vagy magával az Európia Unióval. Csurka úgy gondolta, hogy amikor a nyugat szemeláttára működnek szerb haláltáborok, történnek gyermekgyilkosságok (a délszláv háború időszaka ez), a kormány nyugodtan tehetne öntörvényű és határozott lépéseket.

Családtámogatás – „A társadalomnak most az erős, életképes, munkára és teljesítményre szerveződő családokat kell támogatnia és őket kell érzelmi mintaként beállítani.” Ezt akár a 2010-es, 2020-as évek Orbánja is mondhatta volna. Csurkánál azonban ez olyan szövegkörnyezetben jelent meg, ahol a bűnözést genetikai okokra is visszavezette, éppen úgy, ahogy a kétezres évek végén a felemelkedő, a cigánybűnözés fogalmát visszahozó Jobbik tette. „Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszú ideje élnek velünk együtt hátrányos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyekben a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs is értelme.”

Orbán Viktor – Az akkor még liberális Orbán Viktort egy helyen említi, mégpedig amikor arról írt, kik mondhattak beszédet Nagy Imre 1989-es újratemetésén, ahol „politikai és erkölcsi tőkéje” lett az ott ország-világ előtt szónoklóknak, vagyis a szereplés egy politikai karrier megalapozása lehetett. „Orbán Viktort is az a beszéde tette ismertté, az ő szavai is kemények voltak. Akkor még úgy gondolta?” – tette fel a kérdést. Csurka itt arra gondolt, hogy a Fidesz azóta túl közel került az antikommunizmusát eláruló SZDSZ-hez. Jellemző, hogy a Fideszt kilencszer említette a szövegben, és szinte mindig az SZDSZ-szel együtt. (A Fidesz nagyjából ekkor indul jobbra, 1993-ban Orbán lett a pártelnök, majd a liberális irányvonal megőrzését szorgalmazó Fodor Gábor és társai távoztak a pártból.)

Soros György – A milliárdost csak egyszer említette, de fontos szerepben. Ő volt az, aki támogatta az SZDSZ kemény magját és a „Fidesz egyöltözőnyi ifjúsági csapatát”. „Az amerikai támogatók, élükön az alapítványi formát öltő, korábban behívott Sorossal, nem sajnálták a pénzt a nagy cél érdekében” – írta, így aztán az 1990-es választási kampányban az SZDSZ-nek és a Fidesznek „nagyságrendekkel nagyobb összegek álltak rendelkezésére”. Köztudott, hogy 1988-90-ben Orbán Viktor is kapott támogatást Sorostól, a támogatásnak köszönhetően Oxfordban is képezte magát.

Nyugat-Európa – A hanyatló nyugat Orbán Viktor és a propagandasajtó mantrája lett, Csurka ebben megelőzte a korát. Nyugat-Európa vezető hatalmait birodalomroncsaként írta le. „A második világháborúból mind a győztesek, mind a vesztesek súlyos presztízsveszteséggel kerültek ki. Európa mindegyik hatalma, még a gazdaságilag legerősebb Németország is Washingtonban ellenjegyezteti lépéseit, s igyekszik jó pofát vágni ahhoz, hogy egy szövetségi rendszer keretében támogatják és ellenőrzik.”

Kína - Alig három évvel voltunk a Tienanmen téri vérengzés után, amikor a kínai hadsereg vérbe fojtotta a diáktüntetést. Csurka azonban nem innen közelített: dicsérte (Japánnal együtt) az ottani tervszerűséget és következetességet, valamint megjósolta azt, ami ma már nyilvánvaló: „Kína van, Kínát csak tudomásul lehet venni, mint magát a Földet vagy a tenger hullámzását.”