Orbán trükköset unokázva szedte meg magát karácsonyi lájkokból

2022. január 2. – 16:04

Orbán trükköset unokázva szedte meg magát karácsonyi lájkokból
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Az évek jönnek, mennek, de van, ami nem változik: ha vasárnap, akkor új forduló a Telex lájkbajnokságában. Politikusok és csatolt részeik közösségi médiában posztolt élete és étele, népszerűség, elemzés, szürreális részletek a magyar közélet karácsonyi mindennapjaiból.

Az állandó lájkbíra és a sorozat szellemi atyja, Hanula Zsolt kollégám nevében is sok szeretettel köszöntök mindenkit 2022 legelső vasárnapján, méghozzá a múltból, ezt a cikket ugyanis még az előző évben írtam visszatérő lájkszámoló beugrósként. Ezúttal kivételesen csütörtöktől-csütörtökig tartó lájkbajnokság forduló 2021 utolsó, csonka hetét ölelte föl és így a szeretet ünnepének karácsonynak jegyében zajlott. Ennek megfelelően a politikusaink rogyásig pakolták a közösségi médiát családi fotókkal, fenyőágakkal, süteményekkel, kereszténységgel, gyertyafénnyel, sőt ha tudták, akkor havas-jeges képekkel is. Közben azért arról se nagyon hagyták az embereket megfeledkezni, hogy már tényleg nyakunkon volt a 2022-es választási esztendő, így két ünnepi bejegyzés közé mindig ékelődött legalább egy direkt kampányüzenet is.

A legnagyobbat persze azok alkották, akik mindenféle megtorpanás nélkül tudták a (nem úgy!) karácsonyozást leplezetlen kampányolásba átkötni. Ennek a műfajnak az instant klasszikusát a fideszes Németh Zsolt mutatta be, méghozzá audiovizuális formában, amikor december 24-én azt posztolta, hogy

egy csillogó karácsonyfa előtt ülve, csilingelő ünnepi zenére mondta el a Böjte Csaba történetből indított, majd habkönnyű brüsszelezésbe átcsapó beszédét.

Mindjárt mélyebbre merülünk a karácsonyi Facebook-politikában, de előbb nézzük meg, mennyi lájkot gyűjtöttek a héten a politikusaink:

Heti interakciók
1.Orbán Viktor285 000
2.Varga Judit169 000
3.Dúró Dóra126 000
4.Gyurcsány Ferenc97 000
5.Jakab Péter90 000
6.Zsigmond Barna Pál83 000
7.Hadházy Ákos78 000
8.Szijjártó Péter77 000
9.Kocsis Máté72 000
10.Németh Zsolt53 000
11.Márki-Zay Péter52 000
12.Ujhelyi István51 000
13.Varga Mihály44 000
14.Szabó Tímea40 000
15.Aradszki András41 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a december 23. és 30., péntek reggel 8:29-től péntek reggel 8:29-ig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Trükkös unokázás

Orbán Viktor lecserélte a profilképét, amire természetesen csilliárdnyi lájkot kapott, ezek ugyanakkor nem kerültek be sem az akkori, sem az e heti összesítésbe, ahogy ezt a múlt héten már előre is jeleztük. Ennek nem az az oka, hogy a szerkesztőségünkből bárki el akarná vitatni ezt a 100+ ezer interakciós teljesítményét, hanem az, hogy maga a Facebook hivatalos platformja nem számol a statisztikáiban a profilképekre (és a borítóképekre) érkező reakciókkal, mi pedig ezekből az adatokból dolgozunk.

Az öthetes győzelmi szériában lévő miniszterelnök egyébként olyan simán verte az egész mezőnyt ezúttal, hogy meg se kottyant neki a profilképére özönlő reakciók hiánya. Igaz, ez elsősorban egyetlen fotónak köszönhető, amin Orbán öt gyerekkel osztozik két díszletszánkón egy furcsán feldíszített kék-rózsaszín fenyő, meg két ezüstruhás diótörő előtt. A heti lájktermése több mint felét (148 ezer interakciót) gyűjtötte be ezzel.

A gyerekek száma és a propagandasajtó alapján úgy tűnik, a fotón AZ UNOKÁK szerepelnek, vagyis Orbán annak ellenére is bevállalta a lájkvadász, karácsonyi unokákkal pózolást, hogy a családja egy része már rég a hanyatló nyugatra költözött. Igaz, írásban már nem bonyolódott bele ebbe a kellemetlen kérdésbe, a kísérőszövegben csupán „Áldott karácsonyt!” kívánt. Szigorúan kis k-val, még mielőtt valaki azt hinné, hogy a főpolgármesterről lenne szó. (Itt jegyeznénk meg, hogy a kis kezdőbetűs karácsony a megfelelő alak a magyar helyesírás szabályai szerint, de „Boldog/Áldott Húsvétot!” a miniszterelnök azért korábban többször is kívánt már a Facebookon helytelenül, nagy h-val írva.)

Cseeeeendes hét, szentséges hét?

Ha azt nem is nagyon lehetett várni, hogy a politikusaink az ünnepek alatt teljesen takarékra teszik az online jelenlétüket, arra azért lehetett számítani, hogy csak mérsékelt érdeklődéssel találkoznak majd a Facebook-bejegyzéseik karácsony idején. Nos, Kisjézuska ide, ajándékozás és bejglizabálás oda, nagyot nem estek vissza a számok.

Ha valaki egymás mellé teszi a lerövidített múlt heti, meg az aktuális lájkbajnokság táblázatát, akkor azt fogja látni, hogy a top15 statisztikái nagyságrendileg elég hasonlóan alakultak a legtöbb helyezett esetében. Ez azt jelenti, hogy kábé egy napnyi lájkmennyiséggel lett csak csendesebb az ünnepi hét, amire azért így is jutott még néhány érdekesség:

  • Karácsony Gergely a lájkbajnokág 58 hetes történetében most először, épp karácsonykor volt először képtelen bekerülni a top 15-be, pedig posztolt fényvillamost és a saját nevével szóviccelő politikai mémes adventi kalendáriumot is.
  • A listánkra múlt héten felkerült fideszes újoncok közül Zsigmond Barna Pál kettő, Németh Zsolt pedig egy helyet javított, az utóbbinak eléggé bejött a videózgatás, ahogy arra később még visszatérünk.
  • Gyurcsány Ferenc havas szelfikkel és régi fotókkal nosztalgiázva verekedte be magát a legjobb négy közé, ő legutóbb szeptemberben végzett ilyen előkelő helyen, ironikus módon egy olyan héten, ami leginkább a gyurcsányozásról szólt.

Money, money, money, must be funny

Harmincötmillió-négyszázezer forint – ennyit költött egyetlen hét alatt a legdrágább támogatottjaira és saját magára a Megafon Központ. Tudják, az a konzervatívnak nevezett képződmény, ami nagyon sokat fizet lájkarányosan a Facebookon az általa felkarolt influenszerek hirdetéseiért, és aminek az esetében sok jel arra utal, mintha szoros viszonyt ápolna „közpénz jellegüket elvesztett” adóforintokkal.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Orbán Viktor zsinórban nyolcadszor került fel a Facebook-hirdetésre legtöbbet költők listájára. Magyarország miniszterelnöke, aki hosszú ideig egyáltalán nem tolta meg pénzzel a posztjait, az elmúlt hónapban már heti 5-7 millát tapsolt el a Facebookon, miközben azt állítja, hogy még nincs kampány, csak a kormányzással van elfoglalva. A heti hirdetési pénzes toplista egyébként így alakult:

Hirdetésre költött pénz
1.Trombitás Kristóf (Megafon)8 600 000
2.Budapest Beszél8 600 000
3.Aktuális8 500 000
4.Rákay Philip (Megafon)7 300 000
5.Orbán Viktor6 200 000
6.Megafon4 900 000
7.Kötter Tamás (Megafon)4 100 000
8.Deák Dániel (Megafon)4 100 000
9.A kopasz oszt (Megafon)3 600 000
10.Erősítő3 400 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a december 21. és 27. közti időszak költéseit mutatják.)

Futottak még, avagy azok, akik a top tízbe nem tudták beköltekezni magukat, de így is hétszámjegyű összeget perkáltak a héten a Facebooknak: Márki-Zay Péter (3,2 millió), a megafonos Déri Stefi (2,8 millió), Ez a lényeg (1,6 millió), Európai Parlament (1,4 millió), és végül Gattyán György rejtélyes politikai projektje, ami „A Legnagyobb Vállalkozás” néven fut (1,3 millió).

Ünnepi meglepetések

Azt, hogy a miniszterelnök karácsonyi jókívánsága lett az ünnepi hét legtöbb interakcióját begyűjtő politikusi tartalma a Facebookon, nyilván papírforma eredmény, és az is előre borítékolható volt, hogy a legjobban teljesítő posztok toplistáján feltűnik majd néhány családi fotó. Került ugyanakkor meglepetés is Zuckerberg lájkokból kirakott karácsonyfájára Varga Judit bejelentésének és Gyurcsány Ferenc semmiből előrántott retró fotójának képében, mutatjuk:

  1. Orbán Viktor Viktor gyerekekkel fogózkodva kíván „Áldott karácsonyt!” (148 ezer interakció)
  2. Varga Judit bejelenti, hogy feljelenti az Ördög ügyvédjét, igaz, a Facebook-oldalt nem nevezi nevén, viszont a posztjához csatol egy előnyös portrét saját magáról (37 ezer interakció)
  3. Szijjártó Péter karácsonykor a Szent Család Napját is családi szelfivel ünnepli (35 ezer interakció)
  4. Gyurcsány Ferenc mindenféle aktuális kontextus nélkül posztol egy régi, Dobrev Klárával közös fotót, a kísérőszövegben pedig a saját képen látható öltözködését kritizálja (31 ezer interakció)
  5. Varga Judit templom előtt, családdal fotózkodva kíván „Áldott karácsonyt!” (29 ezer interakció)

Szívleli, megosztja, kineveti, feldühödik, elszomorodik, meglepődik

Ahogy a karácsony az otthon melegében is széles skáláját tudja lefedni az érzelmek örömtől szomorúságon és meglepetésen át egészen a dühig terjedő skálájának, úgy a politikai Facebookon is gazdag volt a karácsonyi hét heves érzelmekben.

  • A legtöbb lájk, komment, szívecskés emoji: Orbán Viktor karácsonyi jókívánsága.
  • A legtöbb megosztás: Hadházy Ákos a rekorddrága euró árfolyamra hivatkozva állapítja meg, hogy Magyarország nem előre, hanem hátra megy.
  • A legtöbb dühös reakció: Hadházy posztja arról, hogy „Pócs János fideszes képviselő pofija virít a jászapáti népkonyha műanyag ebédhordóján”.
  • A legtöbb nevetős emoji: Varga Mihály „Beszéljenek a számok” felkiáltással összegzi, hogy hogyan zárta az évet a magyar gazdaság.
  • A legtöbb meglepett emoji: Ujhelyi István kiírja, hogy „akkora geb@sz van a Fidesz politikája miatt, hogy már stadionra se futja…”
  • A legtöbb szomorú reakció: Karácsony Gergely posztja Desmond Tutu Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista haláláról.

Ebből a listából a legérdekesebb mindenképp az, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter egy teljesen komolynak szánt, a magyar gazdaságról szóló sikerjelentéssel lett a hét vicckirálya a facebookozók szemében. Közben az MSZP-s EP-képviselő, Ujhelyi István nyilvánvalóan kritikának szánt, de vicceskedő formában megfogalmazott tweet-hosszúságú bejegyzése a nevetős vagy a dühös reakciók mezőnye helyett csak a meglepett emojik versenyében aratott győzelmet.

A legtöbb megosztás

A megosztási toplistán továbbra sem felülreprezentáltak a kormánypárti politikusok. A legjobb ingyen reklámnak számító interakcióból ezúttal Orbán mellett az Ördög ügyvédjét feljelentő Varga Judit és egy profi fotós által készített, havas hargitai tájképet posztoló Zsigmond Barna Pál tudott top10-et érő mennyiséget begyűjteni, de a győzelemtől mind messze jártak.

Ami a nem fideszeseket illeti, az élen átlagos hetünk volt, Hadházy tolta a korrupció-gyanús fideszes ügyeket és a kormánykritikát, Dúró Dóra pedig az egyre nyíltabban oltásellenes, és összeesküvés-elméletekbe süllyedő tartalmat, ezzel ismét ők végeztek az első-második helyen, mögöttük pedig ez lett a sorrend:

Heti megosztások
1.Hadházy Ákos17400
2.Dúró Dóra8500
3.Orbán Viktor6400
4.Jakab Péter5200
5.Ujhelyi István4400
6.Gyurcsány Ferenc4200
7.Varga Judit3200
8.Márki-Zay Péter3100
9.Szabó Tímea3000
10.Zsigmond Barna Pál2900

Családi képek még sosem voltak ilyen virálisak

Németh Zsolt nagyon rákapott a viralitás ízére azután, hogy a mulatós mém-vonatra felülve megnyerte az utánpótlás ligát a múlt héten, most ismét ő végzett a virális toplista élén. A fideszes parlamenti képviselő ráállt olyan videós tartalmak megosztására, amiket most úgy tűnik, jól futtat a Facebook algoritmusa. Az egyik virális videóját már rögtön a bevezetőben felelevenítettük, de az átlagon felül teljesítő posztok listáját konkrétan nem is ezzel a karácsonyi tartalommal, hanem egy random egyperces bemutatkozással nyerte meg:

  1. Németh Zsolt egyperces videóban mutatkozik be a Facebook-követőinek – 25,4x szorzó
  2. Szakács László MSZP-s politikus homályos családi szelfije a karácsonyfa előtt – 20,6x szorzó
  3. Németh Zsolt karácsonyfa előtt mesél karácsonyi történetet, ami a videó egy pontján átcsap a Brüsszel elleni küzdelem és a 2022-es választás témájába – 17,3x szorzó
  4. Kásler Miklós fotózkodik a fiával és az unokáival a karácsonyfa előtt – 13,4x szorzó
  5. Szijjártóék szent családozós, karácsonyi családi szelfije Győrből – 11,4x szorzó

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak)

Nem hatalmas meglepetés, hogy a viralitási különversenyben is a karácsonyi családi képek taroltak, de mivel a kisebb követőtáborral rendelkező politikusoknak lényegesen könnyebb dolguk van, Szijjártó top5-ös szereplése figyelemre méltó teljesítmény: egyetlen nagyot futó karácsonyi bejegyzéssel 35 ezer lájkot. A külügyminiszter esetében ugyanakkor érezhetően hiányzott a szokásos repülés-tárgyalás-külföld tematikájú fotók és mozgóképek, így fordulhatott elő, hogy a nagysikerű, győri családi szelfivel együtt is csak 77 ezer interakcióig jutott összességében.

Instagram

Bár a miniszterelnök fölénye még mindig nyomasztó ezen a platformon, legalább annyi változásról beszámolhatunk, hogy tizenegy hét után megtört az Orbán – Márki-Zay duó uralma az élen. Persze nem lehet azt mondani, hogy Novák Katalin második helyezése hatalmas meglepetés lenne, hiszen ő Instagramon hagyományosan jól szerepel és majdnem államfőként már a múlthéten is majdnem második volt. A megcsömörlött főállású anyából lett egykori Fidesz-alelnök most keményen lapátolta a lájkok instás megfelelőit, azaz a szívecskéket: posztolt „Családok Éve 2018” karácsonyfadíszt, betlehemet, anyukás szelfit, családi korcsolyázást a gyerekekkel (többször is) és nála sem maradhatott el a kötelező karácsonyi családi kép sem. Mögötte így alakult a mezőny:

Heti interakciók
1.Orbán Viktor70 800
2.Novák Katalin20 200
3.Varga Judit15 500
4.Márki-Zay Péter12 700
5.Jakab Péter8 100
6.Hadházy Ákos7 400
7.Gyurcsány Ferenc6 900
8.Dúró Dóra6 300
9.Szijjártó Péter5 300
10.Szentkirályi Alexandra4 800

Money can't buy me lájk

Aki a hirdetésipénzes bekezdés után azt várta, hogy a Megafon pénzszórása után a kormány narratíváját fújó influencerközpont arcai taroltak a propagandista-toplistán, az tuti hogy eddig egyetlen lájkbajnokságot sem olvasott végig. Ugyanis, ha van általános tanulsága a Megafon Facebook-hirdetési tevékenységének, akkor az az, hogy elérést pénzen venni könnyű, de lájkokat és interakciókat sokkal-sokkal nehezebb.

Egyetlen hét alatt a havi bruttó minimálbérnek az 51-szeresét költötték el csak Trombitás Kristófra, aki napi átlagban 5-nél is többször posztolt, de így is alig bírt 28 ezer interakciót összekuporgatni. De Rákay Philip sem hálálta meg lényegesen jobb arányban a rá eltapsolt milliókat a maga 45 ezer interakciójával. A megafonos Facebook-huszárok közül ismét csak Deák Dániel és Bohár Dániel jutott top10-be, előbbi háromhetes győzelmi szériáját megszakítva ezúttal csak a harmadik helyig vitte.

Heti interakciók
1.Fidesz-KDNP 2021154 000
2.Vadhajtások.hu134 000
3.Deák Dániel (Megafon)114 000
4.Gond-olkodó108 000
5.Patrióta Európa Mozgalom83 000
6.Nyugati Fény73 000
7.Bohár Dániel (Megafon)68 000
8.Számok59 000
9.888.hu52 000
10.Elemi.hu49 000

Bár a propagandaoldalak élmezőnyében nem ritka a jelentős fluktuáció, ez most leginkább csak abban nyilvánul meg, hogy a Fidesz-KDNP 2021 múltheti nyolcadik helyezett a korábbi fordulóban gyűjtött lájkjait csaknem megduplázva tört az élre. A top10-ben 9 olyan szereplő van, akit már az előző héten is láttunk, csak a Pesti Srácok esett vissza, helyette most a 888.hu szerepel az élbolyban. Itt most következhetne az is, hogy végig-vesszük, hogy a valósággal ritkán találkozó, párhuzamos politikai univerzumokban milyen témák pörögtek épp, de így a karácsony szellemében és az év végére megfáradva ettől megkímélnénk mindenkit, leginkább saját magunkat. #BÚÉK!

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!