Erdélyi Zsolt „Superman” szakértőként segíti Gattyán Györgyöt

2021. december 21. – 17:04

Erdélyi Zsolt „Superman” szakértőként segíti Gattyán Györgyöt
Gattyán György óriásplakáton – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„A mozgalomnak jelenleg nincs kampányfőnöke, mert a mozgalom nem kampányol. Erdélyi Zsolt szakértőként segíti Gattyán György munkáját”

– erősítette meg a Docler Holding a Telex értesülését. Kérdésünkre, igaz-e, hogy Erdélyi Zsolt „Superman” reklámszakember lett Gattyán György kampányfőnöke, a milliárdos cége ugyan azt írt, Gattyán múlt héten bejelentett mozgalma még nem kampányol, de azt elismerték, hogy

Erdélyi az üzletember digitalizációs célkitűzéseiben segít, a Legnagyobb Vállalkozás munkatársaként.

Kérdésünkre azt is írták, hogy Erdélyinek 2021. november 1-től van megbízási szerződése a Legnagyobb Vállalkozással.

Gattyán múlt pénteken az ATV-ben jelentette be, hogy aktivizálja már korábban bejegyzett pártját és elindul a 2022-es országgyűlési választásokon. Mindezt a vitatott, az ellenzéki összefogás támogatottságának zuhanását mutató közvélemény-kutatással indokolta a milliárdos, és elárulta pártja nevét is: Megoldás Mozgalom.

Miután ilyen nevű bejegyzett pártot nem találtunk a bírósági civil szervezeti nyilvántartásban, szerettük volna megtudni a szervezet bejegyzésének részleteit, illetve vezetőinek nevét, taglétszámát, és egyebeket is.

Gattyán György cége, a Docler Holding – amely az üzletember politikai ambícióiban egyébként nem kíván szerepet vállalni – annyit írt idevágó kérdéseinkre:

A Megoldás Mozgalom bejegyzés alatt van, (…) bízunk abban, hogy idén még meglesz a jogerőre emelkedésről szóló bejegyzési határozat.

Válaszaik értelmében egyébként jelenleg több tucat munkatársa van a Mozgalomnak, aktivistáinak száma pedig napról napra nő. Azt nem tudni, hogy ezek az aktivisták és tagok hogyan szerveződnek, hiszen a Megoldás Mozgalomnak sem hivatalos bejegyzett státusza – így alapszabálya vagy szmsz-e –, sem honlapja, valamint más elérhetősége nem lelhető egyelőre fel. Utóbbira egyébként a Docler azt írta, a „jelenlegi székhelye éppen változás alatt van, hamarosan új irodába költözik a Mozgalom, amely egy budai kerületben lesz.”

Szerettük volna megtudni azt is, Gattyán mozgalmának kik a tagjai – egyáltalán, hány tagja van –, vezetői, és közülük kik kerülnek majd fel például a Megoldás Mozgalom választási listájára, ám erre mindössze azt a választ kaptuk:

A mozgalom tagjai üzletemberek, barátok, a változásért tenni akaró emberek. Magáról a szervezeti felépítésről még korai beszélni, hiszen a Mozgalom a szervezetépítés fázisában van.

Gattyán György nemrég közéleti plakátokon tűnt fel, de egyelőre senki sem érti, hogy mit akarhat az internetes vetkőzésből nemzetközi cégbirodalmat építő 51 éves vállalkozó. Az ország egyik leggazdagabb embere közéleti érdeklődését továbbra is homályosan indokolta csupán, miközben az általa bejelentett politikai mozgalomnak, az írásos tájékoztatás szerint novemberben bejegyzett pártnak semmiféle írásos nyoma, közvetlen elérhetősége nincs.

Gattyán mindössze azzal indokolta közéleti szerepvállalását, hogy az ő célja is a változás, a kormányváltás, de ehhez nem érzi elég erősnek az ellenzéki összefogás pártjait, vele együtt azonban szerinte meglehet a siker, és kész leülni az ellenzékkel tárgyalni.

Annyit már november óta tudni lehet, hogy Gattyánnak van egy digitalizációs javaslatcsomagja, amivel az a célja, hogy Magyarország hatalmasat lépjen előre a digitalizáció, például a digitális oktatás területén. Ennek a csomagnak a megvalósításához keres létező pártokat, vagy ha ilyet nem talál, akkor saját pártjával tervezi végigvinni a programját. Az ATV-ben múlt pénteken az is elhangzott: a digitalizációs fejlesztés megvalósítására Gattyán cégcsoportja természetesen alkalmas lenne, de állítása szerint nincsenek rászorulva erre a megbízásra.

Gattyán esetleges NER-es kötődéseiről ebben a cikkünkben írtunk. A pályáját pedig ebben az anyagunkban vettük át a NAV-üldöztetésekkel, a felnőtt szolgáltatásokkal, a felsőoktatási beruházásokkal együtt.

„Háromszáz olyan embert ismerek, aki valóban kollaborál ezzel a hatalommal, és én vagyok az egyetlen olyan fasz közülük, aki ezt névvel teszi, mert világéletemben mindent névvel tettem”

ezt az Azonnali podcastjában mondta Gattyán újdonsült kampányszakértője. Erdélyi Zsolt „Superman” reklámszakember, az Est FM és a Tilos Rádió alapításánál is bábáskodott, de egyáltalán nem ismeretlen politikai körökben, hiszen annak idején az SZDSZ-nek is dolgozott. Ugyanakkor nevét ma már nehéz lenne elvonatkoztatni az Index-ügytől, amelyben annyiban játszott szerepet, hogy Gerényi Gábor oldalán tűnt fel tanácsadóként a kormányoldalhoz köthető Vaszily Miklós cégének, az Indamediának a megbízásából.

A Telex.hu szerkesztőségének tagjai 2020. július végén mondtak fel az Index.hu-nál, mert nem látták tovább biztosítva a lap független működését. A Telex.hu a felmondásunk után olvasói támogatásokból jöhetett létre, és így tud igazán függetlenül, korrekten működni. Kattintson ide, támogassa ön is a független sajtót és a Telexet

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!