Orbán is beszállt a Facebookon hirdető politikusok közé

2021. október 27. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor október 23. után elkezdte pénzért hirdetni egyes posztjait a Facebookon: más-más targetálással összesen 46 féle hirdetésben 9 bejegyzését tolta meg pénzzel.

Egyelőre csak 167 349 forintnyi költés látszik a a miniszterelnök 11 éve létező profilja mellett a Facebook Ad Library-ben. A Telex lájkbajnokságának rendszeres olvasói tudják, hogy ez finoman szólva sem számít soknak abban a magyar mezőnyben, ahol például Karácsony Gerely képes volt 10-20-30 milliót is elhirdetgetni hetente.

Ennek ellenére van hírértéke annak, hogy Orbán is beszállt a Facebook-hirdető politikusok közé. Egyrészt azért, mert Magyarország miniszterelnöke 2019 áprilisa óta – amióta nyilvános, hogy milyen politikai-közéleti témájú hirdetésért ki és mennyit fizet a Facebooknak – még sosem tolta meg pénzzel a posztjait, amivel szinte egyedülálló a magyar politikai élet komolyabb szereplői között. Másrészt azért, mert a hirdetéseinek döntő többsége (kettő kivételével mindegyik) kedden indult és még aktív, vagyis a hivatalosan a Fidesz által finanszírozott hirdetések összege valószínűleg nőni fog még a héten.

Ahogy arról korábban a lájkbajnokságban és más cikkeinkben beszámoltunk, a kormánypárt már eddig is masszív költőnek bizonyult a politikai hirdetések online piacán. A Fidesz és holdudvara majdnem másfélszer annyit költött politikai hirdetésre a közösségi médiában az előválasztási kampány alatt, mint az előválasztáson részt vevő politikai erők összesen. Ha eddig nem gyanakodtunk volna, most már akkor is úgy tűnne, hogy Orbán és a pártja a Facebookon is rákapcsolt a 2022-es választási kampánytempóra.

És ha már a kampánytempónál, meg a jövőévi országgyűlési választásoknál tartunk, nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az Állami Számvevőszék szerint a facebookos hirdetések jelenleg nem számítanak politikai hirdetéseknek. Ez azt jelenti, hogy a facebookos költések (amik jelenleg a politikai hirdetések az egyetlen igazán átlátható terepének tűnnek) nem is számítanak bele abba a hivatalos kampánykölési keretbe, ami egyébként törvényileg maximalizált.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!