Gulyás: Az Egyesült Államoknak nagyobb problémái vannak a demokráciával, mint Magyarországnak

2021. december 2. – 12:15

frissítve

Gulyás: Az Egyesült Államoknak nagyobb problémái vannak a demokráciával, mint Magyarországnak
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követjük a csütörtöki kormányinfót.

A magyar baloldalnak vannak rossz hagyományai, például az, hogy a belpolitikai küzdelmeket külföldön akarja megvívni.

És ezt a hagyományt a magyar baloldal jelenlegi vezetője is folytatja. Így értékelte a miniszter Márki-Zay Péter külföldi közönségnek címzett kormánykritikus megszólalásait, például azt a Kolozsvári Rádióban elhangzott megjegyzést, miszerint

„Orbán nem emelte fel a szavát az Úz-völgye ügyében, az autonómia ügyében is alig, és különben is Orbán nem szereti igazán az erdélyi magyarokat, és mi (»a jelölt és a baloldal«) akkor is szeretni fogjuk az erdélyi magyarokat, ha Putyin nem akarja”.

A baloldal drámai árakat jelent, a jobboldal meg rezsicsökkentést, és ha a baloldal van hatalmon, a mai rezsicsökkentésnek vége, mondta Gulyás.

Életmentő beavatkozásnak az invazív lélegeztetés minősül, ennek van információs értéke, így ezért változtatta meg november végén a kormány az adatközlés módját

– magyarázta Gulyás azt, miért kell a kórházaknak máshogyan jelenteniük az adatokat. A miniszter elhárította azt a kérdést, milyen korlátozások várhatnak az oltatlanokra.

„Nem kívánom kommentálni a főpolgármester úr nyilatkozatait, ha nem muszáj, márpedig ez a nem muszáj kategóriába tartozik” – reagált Gulyás Karácsony Gergely azon kijelentésére, miszerint a kormány elengedte a Fudan Egyetem ügyét.

A kormánynak van egy világos álláspontja ez ügyben

– jelentette ki a miniszter, majd pedig eltekintett a világos álláspont kifejtésétől, és inkább a Városháza körüli – kétes minőségű – botrányokra terelte a szót.

Meg kell várni a bíróság ítéletét, kommentálta Gulyás azt, hogy szerdán a főtanácsnok arra jutott, rendben van az EU-s jogállamisági mechanizmus, el kellene utasítani a lengyel–magyar keresetet. A főtanácsnoki indítvány ezzel lesöpörné az asztalról a lengyel és a magyar kormány aggályait az Európai Unió Bíróságán. Végső döntés januárban jöhet.

Gulyás szerint a főtanácsnoki indítványban vannak reménykeltő gondolatok, és Magyarországnak nincs mitől tartania.

Gulyás szerint aki kéri az egyetemes szolgáltatást, annak automatikusan jár majd a 31 forintos egyetemes szolgáltatási ár, mondta Gulyás arról, hogy a kisvállalkozók és az önkormányzatok hogy jutnak hozzá a csökkentett rezsihez.

– ígérte Gulyás egy, a kormánnyal nyilatkozatháborúban álló, nyomozás alatt álló Bige László milliárdosól szóló kérdés kapcsán.

Aki úgy gondolja, hogy a gyerekeket lehet verni, az nem csoda, ha ellenez egy gyerekvédelmi törvényt – mondta Gulyás Márki-Zay Péterről.

Gulyás arról beszélt, hogy a kormány vakcinapolitikája nem változott, nem beszéltek arról, hogy visszaléptünk volna az uniós vakcinaszerződésbe, mert van elég vakcina Magyarországon, tízmillió.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Gulyás nem tartja rossznak, hogy az Európai Unió ajánlásokat fogalmaz meg a kötelező oltásról, de a vakcinációt tagállami hatáskörben kell tartani.

A kormány azt látja, hogy a világban elszabadultak az energiaárak, az infláció ellen küzdeni kell, Magyarországon nem fizethetnek többet a fogyasztók, fenn kell tartani a rezsicsökkentést, amit a kisvállalkozókra is kiterjesztenek, ismételte meg Gulyás a korábbi kormánydöntést. Erről a rendelet már a napokban megjelenhet.

Gulyás szerint Márki-Zay Péter az elsők között volt, amikor a rezsicsökkentésért kellett jelentkezni, „ez egy kis színes”, mondta.

A miniszter szokás szerint a koronavírus-járvány adataival indítja tájékoztatóját, és hangsúlyozza, milyen fontos a harmadik oltás felvétele, miután a második dózisban nyárig részesülők védettsége decemberre jelentősen csökken. A kormány az oltottság előremozdítása érdekében

  • egy héttel meghosszabbítja az oltási akcióhetet (az első héten 108 ezren kapták meg az első dózist)
  • kiterjeszti a kistelepülésekre is az oltópontokat
  • igyekszik elérni a két dózissal oltottakat, hogy a harmadik oltás felvételére biztassa őket
  • sőt, egy idő után az oltottsági igazolványt is a harmadik vakcina felvételéhez fogják kötni
  • az 5 és 13 év közti gyerekek oltásához két hét múlva 2 millió adag Pfizer vakcina érkezik az Európai Unión keresztül

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!