A jövőben a harmadik oltáshoz fogják kötni a védettségi igazolványt

2021. december 2. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszter szokás szerint a koronavírus-járvány adataival indítja tájékoztatóját, és hangsúlyozza, milyen fontos a harmadik oltás felvétele, miután a második dózisban nyárig részesülők védettsége decemberre jelentősen csökken. A kormány az oltottság előremozdítása érdekében

  • egy héttel meghosszabbítja az oltási akcióhetet (az első héten 108 ezren kapták meg az első dózist)
  • kiterjeszti a kistelepülésekre is az oltópontokat
  • igyekszik elérni a két dózissal oltottakat, hogy a harmadik oltás felvételére biztassa őket
  • sőt, egy idő után az oltottsági igazolványt is a harmadik vakcina felvételéhez fogják kötni
  • az 5 és 13 év közti gyerekek oltásához két hét múlva 2 millió adag Pfizer vakcina érkezik az Európai Unión keresztül

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!