Az SZFE tanárai a Kúria szerint is jogszerűen sztrájkoltak

2021. április 25. – 22:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kúria a héten megerősítette azt, amit az ügyben korábban eljárt Fővárosi Ítélőtábla már kétszer is megállapított: jogszerű volt az SZFE tanárai által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk – olvasható a tanárok jogi képviselőjét delegáló Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleményében.

A Kúria végzése elismeri, hogy a dolgozók nemcsak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem akkor is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe. (Az egyetemi autonómia kérdéséről itt írtunk részletesebben.) Így az SZFE-s tanárok 8 (azaz 6 plusz 2) pontban megfogalmazott követelésének mindegyike megállja a helyét.

Ahogyan erről annak idején a Telex is beszámolt, korábban már háromszor megállapították, hogy az SZFE-s tanárok minden sztrájkkövetelése és így a sztrájkjuk is jogszerű.

Az ügy akkor kezdődött, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen lezajlott, „modellváltás”-nak nevezett folyamat ellen tiltakozó tanárok tavaly szeptemberben, néhány nappal a hallgatói egyetemfoglalás után sztrájkbizottságot hoztak létre és egyeztetést kezdeményeztek a fenntartóval. Tárgyalni azonban senki nem ült le velük, ezért szeptember 24-én néhány órás figyelmeztető sztrájkot tartottak, majd október 1-től általános sztrájkba fogtak.

Az egyetem és az azt fenntartó alapítvány ugyanakkor már szeptember 29-én kezdeményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék jogellenesnek nyilvánítsa a tanárok sztrájkját, ezt sikerült is elérniük.

A sztrájkolók ugyanakkor megfellebbezték a Fővárosi Törvényszék végzését. Az ügyben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésnek helyt adva elutasította az SZFE és az Alapítvány kérelmét, majd részben új eljárás lefolytatására utasította a törvényszéket. A megismételt eljárás során a törvényszék és az ítélőtábla egyaránt megállapította, hogy a sztrájk nem jogellenes. Ezután az egyetem és az alapítvány fellebbezett, hiába.

A Kúria ugyanis hatályában fenntartotta az ítélőtábla végzését, a sztrájk jogszerűségéhez tehát nem férhetett kétség.

Mi történt eddig az SZFE-n?

Ahogy korábban írtuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói augusztus 31-én azután foglalták el az egyetem épületeit, hogy egy kormánydöntéssel az intézmény fölé rakott alapítvány új kuratóriuma, élén az egyetemet már többször bíráló Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával elvette a demokratikusan választott szenátus legfontosabb jogköreit. Eszerint nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

A hallgatók erre barikádot, őrséget állítottak, és kijelentették, hogy a kuratórium tagjait nem tartják legitimnek, és nem is engedik be őket az egyetem épületeibe. Végül a járványügyi korlátozások vetettek véget a hallgatók blokádjának. Az egyetemfoglalás két és fél hónapjáról készült fotóriportunkat itt nézheti meg.

Az SZFE új kancellárja, Szarka Gábor és Novák Emil általános rektorhelyettes november 6-án függesztette fel az egyetem őszi félévét. A hallgatók elutasították a tanév rendjének módosítását, és a Fővárosi Törvényszék szerint sem tekinthető semmisnek az őszi félév. A hallgatók a bevezetett új járványügyi rendelet miatt végül november 10-én hagyták el az egyetem elfoglalt épületeit. Másnap Vidnyánszky Attila, az SZFE fölé rakott alapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette, hogy februártól új helyszínen fog folytatódni az oktatás. Az eddigi történésekről és a jövőbeli tervekről több hallgatót is kérdeztünk, az erről szóló riportunkat itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!