Vidnyánszky: Februártól új helyszínen folytatódik az oktatás az SZFE-n

2020. november 11. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Február 1-jétől új helyszíneken folytatódik az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, nyilatkozta Vidnyánszky Attila az Inforádiónak.

Az egyetem fölé rakott alapítvány kuratóriumának elnöke azt is mondta, ezzel kapcsolatban már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, „készítjük elő a helyszíneket”, de azt nem árulta el, ezek hol vannak. „Én személyesen egy sokkal nyitottabb, színesebb és gazdagabb éltet élő egyetemet vizionálok” – mondta még erről.

Arra kérdésre, hogy várhatók-e addig újabb tárgyalások a hallgatókkal, Vidnyánszky azt mondta: ez nem a fenntartón múlik, de az utóbbi hetekben nem is keresték meg őket a diákok.

A Telex hétfőn írta meg, hogy miután a kormány új járványügyi rendeleteket hozott, az SZFE hallgatói hétfő este megszavazták, hogy abbahagyják az egyetem fizikai blokádját. A hallgatók keddi sajtótájékoztatójukon azt is mondták, hogy november 11-től digitális oktatásra állnak át, az egyetem épületeit és kollégiumait pedig még kedden elkezdik kiüríteni. És mivel az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem volt nyitott a tárgyalásra, „a blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük. Az egyetem mi vagyunk, a blokád pedig addig tart, amíg a hatalmi elnyomás meg nem szűnik.”

A hallgatók az egyetemet azután foglalták el, hogy augusztus végén az egyetem fölé helyezett alapítvány, élén Vidnyánszky Attilával, benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói az elejétől kezdve azt kommunikálják, hogy nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, és az autonómia visszaadását követelik.

A kuratórium által újonnan kinevezett kancellár, a lövészezredes Szarka Gábor pár napja függesztette az őszi félévet az egyetemen, mert szerinte a blokád miatt az egyetem vezetése már több mint egy hónapja nem tudott bejutni az egyetem épületeibe, emiatt nem látnak rá az oktatás tényleges folyamataira, korlátozottan tudnak csak döntéseket hozni, és nem tudják ellenőrizni a létesítmények rendeltetésszerű működését. Szarka kijelentette, február 1-jéig oktatási tevékenység nem folytatható az egyetemen, és a kollégium is bezár. A hallgatók viszont még ekkor is ellenálltak, és állításuk szerint tovább folytatódott a tanítás az egyetemen.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!