Két nap alatt hatezren csatlakoztak az új orvosi jogviszonyt ellenző csoporthoz

2020. október 8. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két napja jött létre, és már több mint hatezer tagja lett annak a Facebook-csoportnak, amely az Országgyűlés által kedden elfogadott egészségügyi szolgálati jogviszonyt ellenzi. A csoport nem zárt, így bárki csatlakozhat. Azt nem tudni, a tagok közül hányan orvosok valójában.

Az Orvosok a szolgálati jogviszony ellen elnevezésű csoportot az „orvosok béremeléseként” aposztrofált törvény ihlette – olvasható az oldalon. A csoport célja az orvosok véleményének kifejezése és közös megmozdulások szervezése. „A csoportot a tagok formálják, követeléseinket együtt kell megfogalmaznunk” – írják.

Hiába járna nagyon jelentős béremeléssel a kedden elfogadott kerettörvény, a jogszabály nagyon komoly feltételekhez köti a közalkalmazotti jogviszonyt felváltó új státuszt, amelyet az orvosok jelentős része élből elutasít. A két legvitatottabb pont, hogy a törvény engedélyhez kötne minden másodállást, és az orvosok kétszer egy évre kirendelhetők lennének másik kórházba, rendelőintézetbe.

„Ilyen elemi erejű felháborodással régen találkoztam az orvosok körében” – mondta a Telexnek egy orvos. Korábban hosszú évek munkájával sikerült csak valamilyen egységet kovácsolni, most meglepő, hogy két nap alatt ennyien csatlakoztak ehhez a csoporthoz.

A kormány a béremelést részben „katonás” feltételekhez akarja kötni, de ha az orvosok tömegesen nem vállalják januártól az új jogviszonyt, akkor nagyon komoly problémák keletkezhetnek az állami ellátásban. Az oldalon épp arról tartanak szavazást, hogy ha a mostani feltételek nem változnak, hányan nem írnák alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést.

A törvény sem a másodállások engedélyhez kötésének, sem az orvosok kirendelésének részleteit nem tartalmazza. A kormány azt ígéri, hogy a részletszabályokat a Magyar Orvosi Kamarával közösen dolgozzák ki. Ezek a pontok a kamara vezetőit is meglepték a törvényjavaslatban, ők ugyanis szombaton Orbán Viktorral olyan szóbeli megállapodást kötöttek, amely a béremelés mellett csak a hálapénz eltörléséről, a háziorvosok helyzetének rendezéséről szólt, és arról, hogy december 31-ig közösen dolgozzák ki a részleteket.

Az új törvény által kiváltott konfliktusokról, ezek gyökeréről és várható következményeiről hamarosan részletes elemző cikkben számol be a Telex.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!