… Azóta az ország több NATO-műveletben vett részt Koszovóban, Afganisztánban és Irakban is, emellett a NATO Stratégiai Légiszállítási Képesség program központja is Pápára került. …
… A figyelmeztetést néhány órával az után adták ki, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) csütörtökön közölte; az Iszlám Állam terrorszervezet egyik afganisztáni sejtjének tagjai lőfegyverrel készültek megtámadni egy moszkvai zsinagógát. … Az FSZB szerint az Iszlám Állam egyik sejtje a Moszkvától délnyugatra fekvő Kaluga régióban működött, terveik között szerepel egy Afganisztán, Pakisztán, Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Irán területén létrehozandó kalifátus. … A csoport 2014 végén jelent meg Kelet-Afganisztánban, és rendkívüli kegyetlenségéről híresült el. …
… Már tinédzserként dolgozott szülei családi vállalkozásában, és miután számvitelt tanult a Clemson Egyetemen, ott is folytatta a munkát. 1996-ban férjhez ment Michael Haley-hez, aki később a Nemzeti Gárda tagjaként szolgált, majd Afganisztánban is bevetették …
… Sőt, a 46. elnök kifejezetten népszerűtlen: a ciklusa elején történt, tragikusan sikerült afganisztáni kivonulás nagyon megtépázta a népszerűségét és külpolitikai kredibilitását (pedig a kivonulás részletei még Trump alatt dőltek el), a gazdasági mutatók …
… A kelet-afganisztáni Hoszt tartomány tálib hatóságai megtiltották a helyi Tévéknek és rádióknak, hogy a oktatóműsorokban nők hívásait fogadják – közölte az Afganisztáni Újságírók Központja (AFJC) nevű médiafigyelő szervezet. …
… És nem is beszélünk olyan sok pénzről, főleg, ha belegondolunk, hogy mennyit költünk Afganisztánban vagy Irakban” – mondta Boucher. …
… A Brit Birodalom összeomlása óta több ország, köztük India, Afganisztán és Pakisztán is azt állítja, hogy a gyémánt őket illeti meg, és követelik vissza. …
… Svédországról az MKI azt írta: katonai fejlettségben nincs lemaradva a NATO-tagállamoktól, és az északi térség mellett NATO-partnerként Afganisztánban és Koszovóban is jelen voltak. …
… A tanácsos szerint katonai és külpolitikával kapcsolatos titkos dokumentumokról van szó Afganisztánnal kapcsolatban alelnöksége idején, 2017-ig. … A jelentés első ízben fedte fel, hogy ezek az Afganisztánhoz köthető dokumentumok szigorúan titkosnak minősülnek – ez a minősítés legmagasabb szintje az Egyesült Államokban. … Az emlékei az afganisztáni vitával kapcsolatban is homályosnak tűntek. A 81 éves Biden üdvözölte azt a döntést, hogy nem emeltek vádat ellene, és azt mondta: „ez az ügy lezárult”. …
… „A legkiszolgáltatottabb katonáink Irakban és Afganisztánban mindig is azok voltak, akik az üzemanyagot szállították. … A 2010 óta bekövetkezett kibocsátáscsökkenést maga az Egyesült Államok védelmi minisztériuma is az iraki és afganisztáni harci bevetések számának csökkenésével, az energiahatékonyság és a megújulóenergia-források használatának növelésével, valamint a …