Archívum

„Anyaként voltak részesei ennek az aljasságnak” – a tüntetők azt követelik, Novák és Varga...
Több száz tüntető vonult keresztül a városon péntek kora este a köztársasági elnök távozását követelve. Novák kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon a rábízott gyermekekkel erőszakoskodó...
Az OTP eladja román leánybankját a Banca Transilvaniának
Ezzel 20 év után a magyar pénzintézet teljesen kivonul a román piacról.
Novák mögött bújik meg a kegyelmi botrány másik kulcsszereplője
A kritikusok az államfő fejét követelik, de az igazságügyi miniszter aktív hozzájárulása nélkül nem tudott volna kegyelmet adni a pedofil igazgató bűnsegédjének. Varga Judit tette elé a kérvényt, és...
Az elnöki kegyelemben részesített K. Endre erdélyi családjának is remek kapcsolatai vannak
A zabolai születésű K. Endre édesapjáról sportcsarnokot neveztek el a községben, az édesanyja a szintén zabolai Mikes Katalin grófnő barátnője. A Mikes-kastély felújítására magyar közpénz is jutott.
444: Novák stábja próbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de Orbán nem fogadta el
A lap információja szerint az elnöknek előre szóltak, hogy Orbán Viktor alkotmánymódosítást jelent be.
Körbekérdeztek a Fidesz felvételi esélyeiről a kiszemelt EU-pártcsaládjánál, nem mindenki lelkes
Akadt, aki a magyar kormány Ukrajnával szembeni politikájában vár el változást, a svéd NATO-tagság ratifikálása is szóba került.
Harry herceg egy „jelentős összegű” kártérítésben egyezett meg a telefonját meghekkelő újsággal
Csak a perköltségre több mint 180 millió forintnyi fontot fizet a Mirror Group News, és még vannak panaszosok, akikkel nem egyeztek meg.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem prioritás az orosz és kínai befolyás vizsgálata
„Mert valami titkos, még nem feltétlenül szuverenitási kérdés” – mondta a hivatal vezetője.
This should not have occurred – Máté Kocsis on the presidential pardon case
The leader of Fidesz' parliamentary group said that it would be good to know the reasoning behind President Novák's decision to pardon the man who helped cover up the sexual abuse of minors.
Kövess minket Facebookon is!