Archívum

Benyugtatózta a hároméves lányát, hogy felvetesse a kórházba
A járványügyi helyzet miatt nem akarták benntartani a gyereket, az anya ekkor folyamodott a nyugtatókhoz. Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat ellene.
325 ezer forintra büntették az M0-son büntetőfékező audist
A sofőr sajnálta a történteket, de azt mondta, a másik autós provokálta.
Új-Zélandon is a rendőrségi egyenruha része lesz a hidzsáb
Egy Zeena Ali nevű muszlim rendőrnő közreműködésével tervezték meg, és ő is lesz az első, aki viselheti majd.
Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra
A Szabolcs-megyei Magy nevű településen feltűnt egy korábbi egyesületi vezető is, aki zokszó nélkül szinte mindent aláírt, amit elé raktak.
Egy kis gépi tanulás, néhány adatbázis, és máris milliókat lehet keresni
Öt perc alatt lehet olyan adatelemzéseket végezni, amellyel a mesterséges intelligencia megmondja, kinek mit lenne érdemes csinálni.
Lehet, hogy a melegek ellehetetlenítése a cél, de nem csak ők járnának rosszul az örökbefogadási...
Szakértők és érintettek szerint is minden jel arra mutat, hogy a meleg párok elleni javaslatról van szó, de a törvény általánosságban is embertelen, mert több gyerek vár örökbefogadásra, mint...
Húszmillió forint örökségvédelmi bírságot kell fizetnie az üzemeltetőnek a Széchenyiből elbontott...
A Fővárosi Kormányhivatal döntése szerint a fürdő üzemeltetőjének nem volt engedélye a kabinok bontására.
Mfor: Offshore-hátterű cégtől bérel buszokat a BKV
A szálak egészen egy magyar milliárdosig vezetnek.
Kövess minket Facebookon is!