Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra

2020. november 18. – 10:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz éve nincs focicsapat a Szabolcs-megyei Magy nevű faluban, de közben pályázaton mégis nyertek majdnem 7 millió forintot sportöltözőre, írja a Szabad Európa.

A lap szerint 2015-ben még egy kisbuszra is pályázott a Magy SE, nyertek is, csakhogy akkor már 5 éve nem volt egyetlen sportolójuk sem.

A lap idézi a Magy Sportegyesület korábbi elnökét is, aki állítása szerint sosem pályázott a sportegyesület nevében, az egyesületet is próbálta elhagyni, de a lemondását a polgármester egyszerűen berakta egy fiókba. Az illető maradt tehát az elnöki székben és onnantól kezdve zokszó nélkül szinte mindent aláírt, amit elé tettek. A férfi azt mondta: a legtöbb esetben meg sem nézte, miket szignóz.

A fantom focicsapat öltözője, amit 6.8 millió forintból építettek, de nem használta senki, mert nem volt mire Fotó: Báthory Róbert/Szabad Európa
A fantom focicsapat öltözője, amit 6.8 millió forintból építettek, de nem használta senki, mert nem volt mire Fotó: Báthory Róbert/Szabad Európa

„A polgármester emberei állandóan hozták utánam a papírokat, hogy ezt is írjam alá, azt is írjam alá, mert még én vagyok a sportelnök. Volt, hogy kint az erdőn dolgoztam, oda is utánam jöttek az aláírandó papírokkal. Volt, hogy összekülönböztem emiatt Czirják István polgármester úrral és sokáig nem is beszéltünk, de ez nem jelentette azt, hogy a papírokat ne kellett volna aláírnom. Mit tudtam volna csinálni? Meg sem néztem, hogy miket írok alá, csakhogy szabaduljak a polgármestertől” – mondta a Szabad Európának az egykori vezető.

A falut csaknem 20 éve vezető polgármestert már korábban is többször kereste a Szabad Európa. Először akkor, amikor a település fantomházairól és szellemlakosairól írtak, később akkor, amikor a szellemlakosok után felvett állami támogatások után „nyomoztak”. A településvezető korábban is csak elvétve, most azonban egyáltalán nem válaszolt a lap kérdéseire.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!