Archívum

Az új paksi Duna-híd 92 milliárdért nem csak drága, de nagyrészt szükségtelen is
Minden szám arra utal, hogy a brutálisan megdrágult építkezés nem racionális közlekedésfejlesztési megoldás, és még veszteséget is termel majd az országnak.
Mészáros Lőrinc válófélben lévő feleségének 150 milliárd forint cégvagyona lehet
A V-Híd Zrt-ben meglévő milliárdokat érő részesedésétől már megvált a felcsúti milliárdos felesége, de ez csak töredéke a cégvagyonának.
Az Uber-modell egyik kegyetlen vonala a kilakoltatások megszervezése lett
A kilakoltatási moratórium ellenére előfordul, hogy a lakástulajdonosok megpróbálják kirakni a bérlőket, erre repült rá egy amerikai cég.
Hogyan árazzák azokat a művészeti alkotásokat, amelyeket „bárki el tudna készíteni”?
A falhoz ragasztott banán egy műalkotás, amelyet egy magát éhesnek nevező művész megevett, értéke mégsem csökkent..
Eddig ingyen sem nagyon kellett a magyaroknak az influenzaoltás, vajon idén is így lesz?
Itthon eddig is 3,5-4 millióan kaphatták volna meg ingyen a vakcinát, de csak nagyjából minden ötödik ember élt a lehetőséggel. Az idén más lehet a helyzet.
Átveszik az emberi munkát a robotok a magyar és román autóiparban, még sincs elbocsátás
A kolozsvári egyetem egyik kutatócsoportja azt vizsgálja, hogy milyen hatásai vannak az Ipar 4.0 alkalmazásának az emberi erőforrásra, és már az első eredmények azt mutatják, hogy nem félni kell az...
Lehet, hogy egy brazil nagyvárosban elérték a nyájimmunitást, de súlyos árat fizettek érte
Manausban gyors ütemben szorult vissza a koronavírus, de nagyon sok embernek kellett ehhez meghalnia, és lehet, hogy a lakosság kétharmadának kellett hozzá megfertőződnie.
Magyarország erőn felül költ a sportra
Egyik uniós tagállam sem fordít akkora részt az állami költségvetéséből, vagyis a lehetőségeihez képest sportra és szabadidőre, mint Magyarország, még megközelítőleg sem.
Simicska ment, Szíjj László jött, közel háromszorosára drágult az autópálya-építés
Az évtized elején még nagyjából egymilliárd forintból is ki lehetett hozni egy kilométer olyan sztrádát, ami manapság már több mint három milliárdba kerül.
A dolgozó nem szereti, a főnök már nem hisz benne, mégis vannak még vállalati kérdőívek
Ha a cégek a munkaerőpiaci vonzerejüket szeretnék javítani, ma már sokkal inkább a róluk szóló értékeléseket figyelik a közösségi médiában, az őskövületnek tartott belső kérdőívek mégsem akarnak...
Kövess minket Facebookon is!