Orbán tusványosi beszédének mérlege: négy fontos állítása nem igaz, két gondolata botrányt okozott, kettő pedig szimplán lopott volt

2022. július 27. – 15:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda van, négy napja mondta el Orbán Viktor az idei tusványosi beszédét, és ez a négy nap elég volt ahhoz, hogy nagyjából feldolgozza a sajtó és a közvélemény mindazt, ami ott elhangzott. Ezt tettük mi is több cikkünkben is, most ezeket gyűjtöttük össze, hogy egyben meglegyenek, és képet adjanak a beszéd minőségéről.

  • Orbán arról beszélt például, hogy az orosz biztonsági igényekről való tárgyalási szándék visszautasítása váltotta ki a „biztonsági igényeik” fegyveres érvényesítését.

    Pedig nem.
  • Azt is mondta, hogy az ukránokon (meg nyilván az oroszokon) kívül csak magyarok halnak meg a háborúban.

    Pedig nem.
  • Hogy a szankciók „nem billentik meg Moszkvát”.

    Pedig de.
  • Hogy a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke.

    Pedig nem.

A kevert fajúzás miatt lemondott Hegedüs Zsuzsa, Orbán tanácsadója, háborgott a főrabbi, az ellenzék, a mondat kimaradt az EP-képviselőknek küldött okosításból, az EU vezetősége aztán diszkréten jelezte, hogy nem díjazza a mondatokat.