Goebbelshez hasonlította Orbán beszédét és lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott

2022. július 26. – 13:53

frissítve

Goebbelshez hasonlította Orbán beszédét és lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott
Korábbi képen Hegedüs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki főtanácsadó és Orbán Viktor miniszterelnök kezet fognak a Fókuszban a nemzeti érdek címmel, a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó szervezésében rendezett konferencián Budapesten, a Larus rendezvényközpontban, ahol az Orbán-kormány első két évét értékelik – Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott Orbán Viktor tusványosi beszédének tartalma miatt, aminek egy része szerinte „tiszta náci szöveg”. Lapunknak azt is elmondta: „faji alapon meghatározni a bárkit, hát álljon meg a menet, ezt csinálta Hitler”. A miniszterelnök sajnálattal vette tudomásul a lemondást, és kijelentette: „fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva”. Hegedüs Zsuzsa reagált a miniszterelnöki válaszra is. Összefoglalónk.

Lemondott a társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségéről Orbán Viktor egyik legrégebbi tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa. A szociológus a Hvg.hu-nak megerősítette a döntését, és elküldte a lapnak az Orbán Viktorhoz írt és kedden reggel a miniszterelnöknek eljuttatott levelét. Ebben – a régi ismeretség okán a kormányfőt tegezve – azt írta:

„Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen szégyenteljes állásfoglalás miatt kell megszakítanom azt a kapcsolatot, ami, bár az illiberális fordulatod óta egyre nehezebben volt kezelhető számomra, még rövidtávon fenntarthatónak látszott. Egy ilyen, az összes alapértékemmel ellentétes beszéd elhangzása után azonban nem maradt más választásom: annak ellenére, hogy az eredeti felkérésedben szereplő, teljes szabadságomat soha semmiben nem korlátoztad, most nyilvánosan kell szakítanom veled a Tusnádfürdőn elhangzottak miatt.”

Emlékeztette Orbánt a levélben arra is: már személyesen is elmondta neki, hogy szerinte az említett vállalhatatlanság határát már a „homofób” törvény is túllépte, ő mégis folytatta a felzárkóztatási programmal kapcsolatban kapott megbízását, munkáját, de a „tusványosi beszéded még ezen előzmények ellenére is meglepett”. Hozzátette: „Nem tudom, hogy’ nem vetted észre, hogy a korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci szöveget adsz elő, amikor, szokásod szerint átolvastad a beszédet. De ettől, a tény súlyossága miatt, még közel 20 éves barátságunk okán sem tudok ezúttal eltekinteni.”

A teljes levél a Hvg.hu-n olvasható.

Hegedüs Zsuzsa nemcsak a miniszterelnöknek írt lemondó levelét juttatta el a Hvg.hu-nak, hanem egy másikat is, amit Frölich Róbert országos főrabbinak címzett. Orbán beszéde után ugyanis Frölich az elsők között tiltakozott az Orbán-beszéd miatt és úgy reagált: „Sokféle faj népesíti be a bolygónkat. Két lábon, dolgozva, beszélve, és néha gondolkodva azonban csak egyetlen faj él e földön: a Homo Sapiens Sapiens. Ez a faj egy és oszthatatlan.” A főrabbinak Hegedüs Zsuzsa azt írta: „mélységesen egyetértek a nyilatkozatával. Valójában azonban még annál is súlyosabbnak látom a helyzetet, mint amire Ön hivatkozik.”

Hegedüs Zsuzsa: Faji alapon meghatározni a bárkit, hát álljon meg a menet, ezt csinálta Hitler

„Nem az az érdekes, hogy hisz-e benne, amit mond. De Magyarország miniszterelnökeként, nyilvánosan ilyet mondani egészen más” – mondta lapunknak Hegedüs Zsuzsa Orbán Viktor tusványosi beszédéről, amelynek fajgyűlöletet idéző mondatai miatt nyílt levélben lemondott miniszterelnöki tanácsadói pozíciójáról.

Hegedüs szerint teljesen váratlan volt a kormányfőtől, hogy fajgyűlölő szöveget mondjon. „Ez sosem volt benne Viktorban. Én mindig kiálltam az ellen, hogy őt antiszemitizmussal vádolják. Nem is őt minősítettem, hanem a szöveget, nyilván elolvasta, még ha esetleg nem is ő írta, nem értem, hogy nem tűnt fel neki” – mondta a lemondását bejelentő miniszterelnöki tanácsadó.

A nyilatkozatot teljes terjedelmében ebben a cikkünkben olvashatja.

Orbán Viktor tudomásul vette a lemondást

A miniszterelnök a levelet megkapta. Tudomásul vette” – válaszolta Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Hvg.hu-nak arra a kérdésére, hogy megkapta-e a kormányfő Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott levelét, amelyben a szociológus bejelenti lemondását.

A rövid szóvivői nyilatkozat után Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közzétette Orbán válaszlevelét, amiben a miniszterelnök sajnálattal veszi tudomásul a lemondást, és kijelenti: “fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva”. A válaszlevelet teljes terjedelmében ebben a cikkünkben olvashatja.

„Ha van valaki, akiből még véletlenül sem néztem volna ki a fajgyűlölet legkisebb jelét, az Te vagy”

– írta Orbán Viktor válaszára Hegedüs Zsuzsa. Levelét mások mellett lapunknak is elküldte. A hosszú válaszlevelet, amelyben a korábbi miniszterelnöki megbízott Orbán Európa-ellenességéről, saját családjának történetéről, gyűlölködésről is ír, teljes terjedelmében ebben a cikkünkben olvashatja.

Orbán Viktor nagy port kavart beszédét itt nézheti meg:

A beszéd után azt írta az országos főrabbi Orbánnak: Csak egyetlen faj él e földön, a Homo sapiens sapiens. És bejelentkezett hozzá a magyarországi zsidó szövetség elnöke. Az ellenzéki pártok is kiakadtak Orbán fajelméleti fejtegetésén. Sőt, „fajvédő, avagy nyilasbeszédnek” minősítette a Roma Parlament elnöksége Orbán tusványosi beszédét.

Ugyanakkor Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint alapvetően egy Európa-párti beszédet mondott Orbán Tusványoson.

Nem sokan mondtak le eddig Orbán mellől

Hegedüs Zsuzsa a harmadik politikus, aki lemondott Orbán Viktor kormányában. Őt megelőzően Holoda Attila energiaügyi helyettes államtitkár adta be a lemondását 2012 decemberében, lapinformációk szerint azért, mert a Fidesz Simicska Lajos nevével fémjelzett gazdasági hátországa rendkívül erős hatást gyakorolt a minisztérium életére.

A másik lemondás is 2012-ben történt: januárban Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kérte a felmentését. Az agrármérnök professzor volt a kidolgozója annak a kormányzati tervnek, amely a földhasználatot helyben lakáshoz kötötte volna, és egységes aranykoronaérték-nyilvántartást irányozott volna elő. A terv a kis- és középbirtokosokat hozta volna helyzetbe, ám a kormány ezt az elképzelést nem támogatta. Ángyán ezután lemondott, majd úgy nyilatkozott, hogy „spekuláns nagytőkés oligarchák”, „maffiacsaládok” kezébe kerül az európai uniós agrártámogatások nagy része és ez az érdekkör lehetetlenítette el munkáját.

Egy évvel később Ángyán kilépett a Fidesz-frakciójából, függetlenként képviselőként politizált tovább. 2014-ben már nem szerzett parlamenti mandátumot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!