A Yale egyetem gazdasági mélyfúrásából kiderült, hogy Oroszországot megnyomorították a nyugati szankciók

2022. július 26. – 16:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oroszország ellen hozott, példátlanul súlyos nyugati pénzügyi- és gazdasági szankciók valójában megnyomorítják az orosz gazdaságot – áll a Yale egyetem frissen megjelent 118 oldalas tanulmányában. A neves amerikai egyetem vállalatgazdaságtani professzora, Jeffrey Sonnenfeld vezetésével dolgozó 18 fős tudóscsapat igyekezett a hazai állapotokat rendszerint rózsaszínben láttató hivatalos közleményeken túl egy sor orosz nyelvű, „nem hagyományos” adatot begyűjteni és elemezni. Ezek alapján a következők derültek ki:

  • Az orosz import „lényegében összeomlott”, ami ellátási zavarokat idézett elő az ország működtetéséhez szükséges árucikkek területén, ahogy azt Putyin is elismerte, különösképp a hi-tech termékek hiánya jelent fájdalmas csapást.
  • A hazai termelés lényegében leállt, az orosz vezetés nem tudta pótolni a csődbe ment helyi vállalkozásokat, az eltűnő külföldi árucikkeket és a több százezernyi kivándorolt magasan kvalifikált embert.
  • Az orosz GDP 40 százalékának előállításáért felelős külföldi vállalatok túlnyomó többsége elhagyta az országot, és „visszatérésük a közeljövőben nem valószínű”.
  • Miközben a hivatalos statisztikák az olaj- és földgázbevételeknek köszönhetően óriási fizetési többletről és a szankciók hatásainak kivédéséről szólnak, az orosz vezetés meghamisítja ezeket a statisztikákat.

A tanulmány szerint Oroszország számára nincs letérő a csőd felé vezető útról – amennyiben a nyugati országok szankciós politikája egységes marad. És miközben Oroszország folyamatosan az Európába irányuló gázszállítás leállításával fenyegetőzik – és fenyegetéseit kezdi beváltani –, addig Moszkva jobban rá van utalva a gázszállításai 83 százalékát felölelő európai piacra, mint ahogy az európai országok rá vannak utalva az összes behozatal 46 százalékát kitevő orosz gázra.

A szankciók Oroszországra gyakorolt hatásainak részleteiről itt olvashatja cikkünket.

(Axios, Investment Monitor)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!