A lottónyeremény 11 ezer tonna csirke far-hátra elég, de van még egy csomó jó ötletünk

2022. január 16. – 10:20

A lottónyeremény 11 ezer tonna csirke far-hátra elég, de van még egy csomó jó ötletünk
Útban az 1 a 44 millióhoz eséllyel kecsegtető gazdagság felé egy SzerencsSzombaton – Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

38, 39, 41, 67, 69 – ezek sajnos nem a heti lottó nyerőszámai, hanem az én tippjeim voltak, ezért írom ezt a cikket most én. Így nem tudok arról beszámolni, hogy mit tesz majd a nyertes a pénzzel, arról viszont igen, hogy mi mindent vehet abból a majdnem 3,35 milliárd forintból az a szerencsés – bár, ezzel a jelzővel kapcsolatban vannak kétségeim –, aki szombaton egyedüliként húzta be a 21, 49, 53, 59, 79-es számkombinációt. (Igen, az esélye 1 a 44 millióhoz, ami annyi, mintha Siófok és Fonyód között eltalálna egyetlen millimétert.)

Szóval, 3 348 134 835 forint.

  • Az Orbán Viktor által bejelentett, végül a Magyar Közlönyben is megjelent, inflációlassítónak szánt intézkedés alapján a nyertes vehet belőle 11,5 millió kilogramm csirke far-hátat.
  • 13,4 millió liter 2,8 százalékos tejet. (Napi fél literrel számolva ez 73 ezer évre elegendő mennyiség egy főre.) Narancslevet is vehet belőle úgy 40 ezer évre elegendőt, de az nem is annyira egészséges, mint gondolná.
  • 6,95 millió liter 95-ös benzint vehet belőle 480 forintos áron. Vagyis nagyjából 200 ezerszer tankolhatja tele az autóját. Sajnos, lehet, hogy valamivel gyakrabban kell a szokásosnál, mert a hatósági áras 95-ös benzin minősége miatt a fogyasztás nőhet.
  • Megfelelően felszerelkezhet belőle az is, aki a fixárasított csirkehúst nem megvenni akarja, csak méltón mutogatni rá egy poszt erejéig. A Varga Judit által ehhez használt 1,5 millió forintos Cartier karórából 2226 darabot vásárolhatunk a nyereményből.
  • Vehet belőle 1100 darab Lada Nivát, de annak alapján, amit András átélt az újonnan vett négykerék-meghajtású, múltidéző időgéppel, inkább ne tegye.
  • Az Orbán Viktor vejének érdekeltségébe került turai kastélyban két felnőtt a Love Story csomagot, a négyfogásos vacsorával együtt 55 éven keresztül minden nap végigcsinálhatná. Ott biztosan örülnének neki, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó kastély ugyanis a 2020-as évet 237 milliós veszteséggel zárta.
  • De le is boríthat vele 20 ezres bankókból 1800 négyzetmétert, ez valamivel több, mint 6 teniszpálya, az Australian Openen talán van is rá üres hely, most, hogy az oltás nélküli Novak Djokovićtól végleg megtagadták a belépést, így a részvételt.
  • De minek kínlódni nagy darabszámmal, amikor egyszerűen vehet belőle az 1984-es Pókember képregényből három oldalt. Igen, Dallasban egy árverésen 1,039 milliárd forintot bírt valaki fizetni a képregény egyetlen oldaláért. Ha háromszor megveszi, még akkor is marad pénze egy csomó Nivára, Cartier-re és hatósági áras élelmiszerre.
  • Ha viszont nem a fenekére akar verni a pénznek, hanem megsokszorozni, akkor vegyen inkább legót.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!