A nap, amikor Varga Judit másfél milliós órával a kezén mutat rá a hatósági áras sertéscombra

2022. január 13. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

Január 12-én Orbán Viktor bejelentette, hogy február 1-jétől korlátozzák a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát. Ezeknek a termékeknek az árát minden üzletben vissza kell vinni arra a szintre, ahol 2021. október 15-én állt. (Az alapvető élelmiszerek árának befagyasztásáról itt írtunk bővebben.)

Az intézkedésről természetesen minden vezető fideszes politikus hírt adott a saját Facebook-oldalán. Így tett Varga Judit igazságügyi miniszter is. A tárcavezető egy piacon készült képpel jelentette be a hírt, egy húspultnál állva mutat rá valamilyen termékre. A csuklóján, a blézer ujja alól pedig kikandikál egy újonnan nagyjából másfél millió forint értékű Cartier luxusóra.

A Csukló Szpotting nevű Insta-blog azonnal kiszúrta a ketyegő márkáját. „Varga a fotón egy már korábban szpottolt Cartier Clé de Cartiert visel. Ez az óra nem tartozik a leghíresebb Cartierek közé, de ez persze semmit nem von le az értékéből. Gyönyörű, sportos, már majdnem maszkulin óra, de emellett mégis finom és persze utánozhatatlanul Cartier marad” – írták.

A 444 meg is kereste a bloggert, aki szerint nyáron már készült egy jobb kép az óráról, ekkor a 168 Óra írta meg, hogy milyen elegáns órát visel a miniszter, és azt is írták, a luxusékszert a tárcavezető nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában. A cikkre Varga férje kommentben reagált, a hozzászólásból jól látszik, hogy meggondolatlanságról szó sem volt, Varga és férje, a Diákhitel Központ vezérigazgatói tisztségét betöltő Magyar Péter tökéletesen tisztában van a jogi keretekkel, pontosan tudják, mit nem kell feltüntetni egy vagyonnyilatkozatban.

Magyar akkor azt írta a 168 Órának: „T. Szerkesztőség! Az órát én vettem a feleségemnek 40. születésnapjára tavaly szeptemberben. Az Önök által keltett látszat ellenére, az órát nem kellett feltüntetni a feleségem vagyonnyilatkozatában, mert abban csak a hathavi képviselői alapdíjat meghaladó értékű ingóságokat szükséges szerepeltetni. További jó munkát! MP”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!