Az elmúlt évtizedek során kialakult általános vélekedés szerint a frissítő, egészséges és vitaminban gazdag narancslé elengedhetetlen része a kiegyensúlyozott reggelinek, és ha otthon nem is issza mindenki, a világ szállodáiban garantáltan találkozik vele.
Magyarországot nehezen lehetne narancsnagyhatalomnak nevezni – ezt Bástya elvtárs is alá tudja támasztani –, de ha valakitől azt kérik, hogy mondjon egy tipikus reggeli italt, a kávé és a tea mellett alighanem a narancslé is eszébe fog jutni. Nem túlzás mindenki kedvenc reggeli üdítőjeként hivatkozni rá, a makulátlannak tűnő felszín mögött azonban a legtöbb dologhoz hasonlóan a narancslének is megvan maga a sötét oldala.
A riasztóan cukros, a valódi narancstól fényévekre lévő narancslé a C-vitamin-bevitelünkről valóban gondoskodik, ezen túl azonban gyakorlatilag semmivel nem járunk vele jobban, mintha egy pohár kólával kezdenénk a napot. De akkor miért ezt isszuk reggelire, és miért gondolja mindenki, hogy egészséges?
Tömegpszichózis
A narancslé mítoszának megértéséhez az 1920-as évekig kell visszamenni, a helyszín pedig nem meglepő módon Amerika, ahol akkoriban a narancslé egyet jelentett a tartósítás miatt agyonforralt, konzervdobozba zárt löttyel. Ennek fényében nem meglepő, hogy a gyakran hetekig a polcon pihenő italnak borzalmas íze volt, így a legtöbben reggelente inkább kávéztak, a narancsot pedig gyümölcs formájában fogyasztották. Méghozzá egyre gyakrabban, egy Elmer McCollum nevű biokémikusnak hála az országban ugyanis ekkoriban szélvészként söpört végig a vitamindús étrend.
McCollum az évtized elején egy meglehetősen agresszív kampánnyal lett egy csapásra az amerikaiak nemzeti táplálkozási szakértője, aki a vitaminok gyógyító, az életet meghosszabbító hatásai mellett a vitaminhiány halálos mellékhatásaira is felhívta a figyelmet. Erre természetesen az ország gyümölcstermesztői is felkapták a fejüket, és a Sunkist nevű, citrusfélékre specializálódott szervezet vezetésével hatalmas marketinges offenzívába kezdtek, mellyel a napi szintű narancsléfogyasztás előnyeire hívták fel a figyelmet. Ugyan a forralással a narancsléből nemcsak az ízt, de a vitaminokat is sikeresen eltávolították, a korszellemre építkezve sikerült elhitetni az amerikaiakkal, hogy a hosszú, egészséges élethez bizony ezt kell inniuk.
McCollum nem sokkal később ismét megtolta a narancslé szekerét, a vitaminokat, mint varázsszót lecserélte egy rejtélyes, acidózis nevű betegségre, ami állítólag kimerültséget és fáradtságot okoz. A betegség hátterében a biokémikus szerint az állt, hogy az emberek étrendje inkább eltávolodott a korábban megszokott arányoktól, a sok kenyér, tojás és hús pedig a szervezet sav-bázis arányának eltolódásához, és a vér savasodásához vezetett. A megelőzése és gyógyítása persze nem különösebben nehéz: McCollum javaslata alapján csupán sok salátát és citrusféléket kellett hozzá fogyasztani. A Sunkist természetesen erre is azonnal lecsapott, és egy 1929-es tájékoztató füzetben egyebek mellett arról írt, hogy a férfiaknak az üzletben, a sportban és az ismerkedésben is segíthet a citrusfogyasztás, a nők pedig egy csapásra ellenállhatatlanná válnak tőle a férfiak szemében.
Azt, hogy az acidózis széles körben elterjedt betegség lenne, néhány éven belül egy rakás tudós kérdőjelezte meg, akik egyben arra is felhívták a figyelmet, hogy a narancslé fogyasztása egyáltalán nem javít a ritka állapoton. Az elsavasodás elmélete így sem halt ki (sőt, az utóbbi években megint igazi slágertéma lett, az erre alkalmazandó lúgosító diétával együtt, amiben szenzációs módon az amúgy savas narancs is helyet kap), de korunk profi sarlatánjaival ellentétben a narancstermesztőknek ez elég volt ahhoz, hogy visszafordítsák a figyelmüket a vitaminokra. A második világháború kitörésével pedig nagy szerencséjükre az amerikai kormány is ugyanezt tette.
Tudományos áttörések
A háború kitörése után az amerikai mezőgazdasági minisztérium alaposan felpörgette a különféle élelmiszerek, így a narancs termelését is az országban, a narancslének azonban nem ez, hanem a fronton harcoló katonák adtak újabb nagy lökést. A katonák a világ legrosszabb ízű, ám tápláló csokijával ellentétben az ellátmányukban kiutalt C-vitamin port nem voltak hajlandók megenni, ezzel viszont a tápanyaghiányt és a skorbutot kockáztatták. Az amerikai kormánynak találnia kellett egy vonzóbb, de ugyanilyen könnyen szállítható vitaminforrást, ami a konzerv narancslénél is jobb. A projekthez nagyjából egy évtizedre volt szükség, a negyvenes évek végére azonban végül megszületett a fagyasztott narancslésűrítmény, az amerikai innováció újabb csúcsteljesítménye.
Eközben a reklámkampányok, a narancslé mindent gyógyító hírneve, és a háborús gazdaság miatt szédületes tempóra pörögtek fel a floridai narancsültetvények, de annyira, hogy már túl sok narancsot termeltek, a felesleg pedig az egész iparág létét fenyegette. Az új, fagyasztásos módszerrel ez a probléma lényegében megszűnt létezni: a sűrítménnyel a narancs rögtön betört a teljes amerikai piacra, 1949-ben a floridai feldolgozó üzemek már 38 millió liternyi narancslevet állítottak elő.
Az amerikaiaknak így végre lett egy megfizethető, könnyen fogyasztható, viszonylag jó ízű C-vitamin forrásuk, ami a továbbra is tomboló vitaminlázzal együtt tovább építette a narancslé hírnevét. Ugyan a „frissen fagyasztott” plecsni nyilvánvaló hazugság volt, az amerikai élelmiszerfelügyelet csak évekkel később kezdte el szabályozni a fagyasztott koncentrátumot, ami így simán épült be a köztudatba úgy, mint a tökéletes reggeli ital. A nyolcvanas években a forralásos módszert felváltó modern tartósítószerek és a pasztőrözés segítségével ismét szintet léptek a gyümölcsitalok, az így készült narancslé pedig hiába volt szinte ihatatlan mértékig feldolgozva, a narancsíz kémiai rekonstruálása és a frissen facsart lével vont párhuzamokat sulykoló reklámok miatt simán letarolta a piacot.
De miért isszuk reggel?
Ez vezetett oda, hogy a tej és a kalcium elválaszthatatlan viszonyához hasonlóan a narancslé a C-vitaminnal nőtt össze végérvényesen, és ez magyarázza meg azt is, hogy miért iszunk annyit belőle. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy miért pont reggelire isszuk, erre vonatkozóan pedig konkrétumokat nem is könnyű mondani. A legvalószínűbb ok az évtizedes kondicionáláson túl az lehet, hogy a citrusfélék illata nemcsak serkenti a boldogsághormonként is ismert szerotonin termelődését, de nyugodtabbak is leszünk tőle.
A jéghideg narancslé ugyan vonzónak, természetesnek, és egészségesnek tűnhet, de azt fontos kiemelni, hogy hiába magas a C-vitamin- és káliumtartalma, még a százszázalékos változat is rengeteg cukrot tartalmaz (ha nem is hozzáadottat, hanem természeteset, attól a cukor még cukor). Egy pohár narancslében alig van kevesebb belőle, mint egy zacskó M&M’s-ben, a hiányzó rostok miatt pedig ezt a cukormennyiséget jóval gyorsabban dolgozza fel a szervezetünk, így hamarabb leszünk újra éhesek. Így aztán sokkal jobban járunk, ha inkább megeszünk egy narancsot – ezzel szintén fedezhetjük a C-vitamin-bevitelünket, de a rostok miatt könnyebben fel tudjuk dolgozni az egyébként is harmadannyi cukrot. És még annyi gyümölcs sem kell hozzá.
Források: Mel Magazine, The Atlantic
(Borítókép: Floridai narancsültetvény. Fotó: Shutterstock)