A szemérmetes smasszer

2021. június 28. – 11:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A homofóbra hangolt pedofiltörvény kapcsán a miniszterelnök azt mondta a rádióban a gyerekek szexuális neveléséről:

„A gyerek a szülőé. Nem az iskoláé, nem az államé, és így tovább. Van gyermekvédelmi kötelezettségünk mint állam, mint kormányzat, de a gyerek mégis az apjáé és az anyjáé. Tehát ők döntenek a neveléséről.”

Később általánosabban is kijelentette:

„Most indul az Európai Unió jövőjéről szóló vita. Ennek egyik fontos kérdése az, hogy vajon ki dönt a gyermekek neveléséről az Európai Unióban, és Magyarország ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a gyerekeink neveléséről a szülőknek kell dönteniük.”

A Liberális Internacionálé volt alelnökéhez méltó, bátor szavak, melyek elismerik, hogy a gyermekek nevelésébe a szülőkön kívül senki nem szólhat bele, nemcsak a baloldal, de a konzervatívok számára is elég szélsőséges, de sok tekintetben védhető álláspont ez. Különösen bátor kiállás ez annak a kormánynak a vezetőjétől, amelyik egyik első rendelkezésként nevezte át a közoktatást köznevelésre, mondván, az állam dolga nemcsak az oktatás, hanem sokkal inkább a nevelés.

Kár, hogy ez a szemérem és önkorlátozás, úgy látszik, csak a szexuális orientációra vonatkozik, az iskola bármely más vonatkozásában nem tűnik lényegesnek, hogy a szülők beleszólhassanak abba, mi is történik a gyerekükkel. A szülő nem döntheti el, hány éves korában kezdje a gyerek az iskolát, nem döntheti el, hány évesen találkozzon Wass Alberttel, és azt sem igazán, hogy mit gondoljon a pozsonyi csatáról.

Ami az elmúlt tizenkét évben történt a közoktatásban (köznevelésben), mind-mind a szülők jogait és lehetőségeit korlátozta. Most már abban sincs döntése a szülőnek, hogy olyan iskolába akarja-e adni a gyerekét, ahol beszélnek arról, hogy az emberi szexualitás sokféle lehet, vagy olyanba, ahol nem. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben felértékelődtek az alternatív iskolák, hiszen a szülők igenis szeretnék, ha választhatnának, sőt maga az állam is egymás után építi az exkluzív, a központitól eltérően működő intézményeket (Nemzetközi Iskola Debrecenben, Gyermekek Háza Alternatív Gimnázium Budapesten), persze csak az elitnek.

A Klik létrehozásával az iskolák kikerültek az önkormányzatok hatóköréből, ami komolyan érintette a szülőket is. Míg addig a helyi iskola olyan ügy volt, amivel az önkormányzat foglalkozott, a szülők beszélhettek az önkormányzati képviselőkkel, a polgármesterrel arról, mi történik. Az önkormányzati kampányokban fontos és lényeges volt, hogy mi történik az iskolában. Amióta a tankerület dönt, a szülők érdekérvényesítése szinte lehetetlenné vált. Egy darabig még az iskolaigazgatók kiválasztásánál volt véleményezési joguk, de két évvel ezelőtt még ezt is megvonta a kormánypárt, hiszen mégiscsak kényelmetlen volt, hogy sokszor neveztek ki a szülők akarata ellenére vezetőket.

Nem mintha az új köznevelési rendszerben az igazgató, aki a szülők számára a leginkább képviseli az iskolát, bármiféle valós jogosítványokkal rendelkezne, de úgy látszik, még egy ilyen jobbára ceremoniális funkció eldöntésébe sem jó, ha a szülők beleszólnak.

Az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek kapcsán hatalmas kardcsörgetés zajlott, hogy ez végre már valóban nemzeti alapokon áll, és valódi hazafiakat nevel. Hogy esetleg a szülő mit gondol hazafiasnak, hogyan szeretné nemzeti érzelemre nevelni a gyerekét, azt nem kérdezte meg senki. Pedig arról, hogy mitől is lehetne igazán nemzeti egy tanterv bőven lehetne vitatkozni.

Kár, hogy úgy látszik, a szülőknek csak a szexuális nevelésbe van beleszólásuk, nem pedig általában abba, hogy mi is történik a gyerekükkel. A jól működő iskolamodellek jellemzően a helyi közösségekre épülnek, ahol az állam szerepe a keretek és feltételek biztosítása. Itt a tantestület alkotó közösség, amely a szülőkkel együttműködve gondoskodik arról, hogy a gyerekek ideálisan fejlődhessenek. Az állam pedig biztosítja, hogy erre minden családnak lehetősége legyen. Ez utóbbi azt is jelenthetné, hogy az egységes keretek biztosítása érdekében a magyar oktatás szent tehenét, a szabad iskolaválasztást is el kellene engedni. Ahhoz azonban bátorság kellene, míg a buzizáshoz nem.

Természetesen egyértelmű, hogy naivitás azt gondolni, hogy Orbán Viktor szavai bármit is jelentenek, hogy a törvény bármiképpen is szólna gyerekekről és szülőkről. Vagy egyáltalán bármi szólna bármiről a hatalom akarásán és megtartásán túl.

A szerző az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, a TanárBlog szerkesztője.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!