Bömbis autókkal, tízezer aktivistával, utcafórumokkal mennek rá az utolsó szavazóra is

Legfontosabb

2022. március 28. – 20:57

Bömbis autókkal, tízezer aktivistával, utcafórumokkal mennek rá az utolsó szavazóra is
Fotó: Orbán Viktor / Instagram

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor a Balaton északi partján, Márki-Zay Péter a déli oldalon járt egy héttel a választás előtt. A kampányhajrá már leginkább csak a mozgósításról szól: az ellenzék bömbis autókkal és óriáskivetítőkkel, a Fidesz tízezer aktivistával erősít rá az utolsó napokra. Orbán titokban kampányol, Márki-Zay néhány nap alatt több ezer, még nem elkötelezett választóval szeretne találkozni. A miniszterelnök látogatása után egy nappal Márki-Zay is Győrbe utazik, de a hódmezővásárhelyi polgármester saját saját körzete mellett a legfideszesebb választókerületekbe is ellátogat.

A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint pár nappal a választás előtt fej fej mellett áll a Fidesz és az ellenzéki pártszövetség listája. Az utolsó héten mindkét oldal a mozgósítással és a bizonytalan szavazók elérésével próbálja maga felé billenteni a mérleg nyelvét, Márki-Zay Péter után Orbán Viktor is országjárásra indult. Több választókerületben is nüanszok dönthetnek csak a jelöltek között, így akár döntő szerepe is lehet, hogy a két tömb vezetője hova látogat el pár nappal a választás előtt.

Borsodi és zalai kisfalvakban szól a bömbis autó: Orbán nem tudja megoldani a megélhetési krízist

„Élete hajrájára” készül az ellenzéki pártszövetség Márki-Zay Péter vezetésével. Az Egységben Magyarországért – állítása szerint – nem jutott kellő mennyiségű plakáthelyhez, és a köztévébe is mindössze öt percre hívták be a miniszterelnök-jelöltet, így a pártok alternatív megoldásokkal próbálnak minél több emberhez eljutni a kampányhajrában:

  • 30 kisbusz indul az ország 1200 településére, és a hangszórókból három üzenet fog szólni.
  • 12 billegő körzetbe 12 busszal szállítanak önkénteseket, hogy ajtóról ajtóra kopogtassanak,
  • 24 billegő választókerület egy-egy városának főterén pedig LED-kivetítőn mutatják be az ellenzék kampányreklámjait.

Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke a hétvégén a Homokhátságon (Csongrád-Csanád megye 2.) már megmutatta az egyik bömbis autót, de a Telexhez eljutott további húsz választókerület listája, ahova biztosan eljutnak ezek az autók a következő napokban. A lista még bővülni fog a héten, de nézzük, mit tudunk eddig:

Az alábbi listán pedig megmutatjuk azt is, hogy hol milyen eredménnyel végzett a Fidesz képviselőjelöltje 2018-ban, amikor még többségében külön-külön indult el a most összefogott hat párt:

  1. Bács-Kiskun megye 6. (Baja) – 54,45%
  2. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. (Ózd) – 48,1%
  3. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. (Kazincbarcika) – 44,72%
  4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. (Tiszaújváros) – 49,3%
  5. Csongrád-Csanád megye 4. (Hódmezővásárhely) – 51,78%
  6. Fejér megye 1. (Székesfehérvár) – 47,17%
  7. Győr-Moson-Sopron megye 1. (Győr) – 49,55%
  8. Hajdú Bihar megye 1. (Debrecen) – 47,36%
  9. Heves megye 3. (Hatvan) – 50,75%
  10. Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. (Szolnok) – 42,09%
  11. Komárom-Esztergom megye 3. (Komárom) – 50,99%
  12. Nógrád megye 1. (Salgótarján) – 47,34%
  13. Pest megye 3. (Szentendre) – 46,11%
  14. Pest megye 6. (Gödöllő) – 45,92%
  15. Pest megye 9. (Nagykáta) – 50,25%
  16. Somogy megye 1. (Kaposvár) – 43,69%
  17. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. (Nyíregyháza) – 47,89%
  18. Tolna megye 1. (Szekszárd) – 51,56%
  19. Veszprém megye 1. (Veszprém) – 48,75%
  20. Zala megye 3. (Nagykanizsa) – 48,79%

A fenti, billegőnek számító választókerületek többségének központja a megyeszékhely vagy olyan nagyváros, ahol az ellenzék várhatóan több szavazatra számíthat.

A bömbis autókkal azonban elsősorban nem a városokra, hanem a kisfalvakra koncentrálnak, ahova szinte egyáltalán nem jutnak el az ellenzék üzenetei.

Három olyan borsodi választókerületet is bejár a bömbis autó, ahol komoly esélye van az ellenzéknek a győzelemre. Ilyen például a kazincbarcikai központú választókerület (Borsod-Abaúj-Zemplén 4.), amit a 2018-as eredmények alapján elvileg hoznia kéne most az ellenzéki jelöltnek, a két, hagyományosan baloldali város (Kazincbarcika és Sajószentpéter) mellett azonban nyolcvan, többségében hátrányos helyzetű kisfalu is ide tartozik, ahol már nehezebb dolga van Üveges Gábornak. A hétvégén Márki-Zay Péter mellett Karácsony Gergely, Z. Kárpát Dániel és Komjáthi Imre is járt ebben a körzetben, pár napja Donáth Anna, hétfőn pedig Ujhelyi István kampányolt Üveges mellett.

Míg a nyíregyházi központú Szabolcsi 1-es körzetet a jobbikos Lengyel Máté nagy eséllyel hozni tudja Szabó Tündével szemben, a 2-es – szintén nyíregyházi központú – választókerület már igencsak billeg. Négy éve a Fidesz helyi jelöltje, Vinnai Győző a szavazatok 47,89 százalékával nyert, és várhatóan most is hasonlóan szoros lesz az eredmény. Márki-Zay pénteken ide is ellátogatott, ám nem a választókerület központjába ment, hanem Tiszavasváriban tartott fórumot. A 13 ezer lakosú város igen nehéz terep az ellenzék számára: a 2019-es önkormányzati választáson simán nyert itt a Fidesz.

Az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvénye Siófokon – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvénye Siófokon – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A fenti listából az látszik, hogy az utolsó napokban olyan választókerületeket is megpróbálnak elhódítani, ahol a Fidesz számít esélyesnek. Meglepetés lenne például, ha az Egységben Magyarországért jelöltje nyerne a bajai, a nagykátai és a szekszárdi körzetben, a bömbis autók mindenesetre ezekben a körzetekben is három üzenetet fognak harsogni Nagy Zsolt színész hangján:

  • Orbán Putyin embere, ehhez kormányt kell váltani, Magyarország a Nyugathoz tartozik.
  • Orbán nem tudja megoldani a megélhetési krízist, hiszen ő okozta azt. Áremelés helyett bér- és nyugdíjemelésre van szükség.
  • Orbánnak már nem ad pénzt az unió. Csak egy új kormány tudja hazahozni a minden magyarnak járó másfél milliós támogatást.

Debrecent, Székesfehérvárt és Győrt is megpróbálja meghódítani az ellenzék

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az előválasztás vége óta lényegében megállás nélkül járja az országot. Hétvégénként napi öt-hat településen is tart utcai fórumot, és ezzel nem meglepő módon a kampányhajrában sem hagy fel.

„Most már naponta hat fórumot tartok, így akár néhány nap alatt több ezer, még nem elkötelezett választóval is találkozhatok”

– írta pár napja Márki-Zay a Facebook-oldalán.

A következő napokban a saját, izgalmasnak ígérkező hódmezővásárhelyi körzete (Csongrád-Csanád 4.) mellett a billegőnek számító Szolnokra, Székesfehérvárra is ellátogat, és némi meglepetésre kedden a két legfideszesebb körzetbe utazik, hogy megtámogassa az ellenzék helyi jelöltjeit. Délután Csornán tart utcai fórumot, 2018-ban ebben a körzetben nyert a legnagyobb arányban a Fidesz. Onnan pedig egyenesen Szentgotthárdra utazik, ahol ugyancsak 63 százalék felett végzett a fideszes V. Németh Zsolt négy éve.

Emellett Győrbe és Pécsre is elmegy a kampányhajrában Márki-Zay, ahol nemcsak ő lesz jelen, hanem LED-falakkal is készül az ellenzék. A bömbis autók mellett ugyanis az ország több nagyvárosában kivetítőkön mutatják be az ellenzék főbb üzeneteit a helyben élőknek. Van persze, akinek ez nem tetszik, Hoppál Péter fideszes jelölt Pécsen (Baranya megye 2.) annyira begőzölt a kivetítőtől, hogy egyszerűen csak odasétált, és kihúzta a konnektorból az egészet.

Az ellenzék számára valamivel könnyebben nyerhető Miskolcon, Vecsésen és Egerben is felállítják a LED-falakat, de emellett olyan nehéz terepekre is elviszik, mint Kecskemét, Gyula és Hajdúböszörmény. Szemmel láthatóan komoly erőforrásokat mozgatnak meg a hagyományosan jobboldali, ám városias jellege miatt billegőnek számító választókerületekben:

Debrecenben, Székesfehérváron és Veszprémben is bömbis autókkal, kivetítőkkel, utcai fórumokkal próbálják győzelemre segíteni az ellenzék jelöltjét.

„Egyre több jele van azonban, hogy mi vagyunk többen” – jelentette ki Márki-Zay vasárnap a siófoki régiós kampányzárón. A kutatásokat látva az ellenzéki miniszterelnök-jelölt optimista, és azt mondta: őszintén hisz abban, hogy április 3-án a két hódmezővásárhelyi polgármesteri győzelme után ismét megtörténik a csoda, és mindenféle csalás, árulás, lopás, visszaélés ellenére az igazság fog győzni.

Orbán is bevetette magát három billegő választókerületben

Orbán Viktor eddig meglehetősen csendes volt a kampányban: januárban disznót vágott Öttömösön Mihálffy Bélával (Csongrád-Csanád megye 2.), majd lángosozott Menczer Tamással Budakeszin (Pest megye 2.), seregszemlét tartott Sára Botonddal Józsefvárosban (Budapest 6.) és szelfizett a választóival Cegléden (Pest megye 12.), Földi László körzetében.

A hétvégén azonban már ő is belevetette magát a kampány sűrűjébe, és három billegő választókerületbe is ellátogatott, hétfőn pedig Győrben folytatta a kampány körútját.

Múlt pénteken Havasi Bertalant és a Fidesz sajtóosztályát kérdeztük a miniszterelnök programjáról.

„Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a miniszterelnök minden sajtónyilvános programjáról kellő időben értesítjük a szerkesztőségeket”

– írta a miniszterelnök sajtófőnöke. Máig azonban egyetlen rendezvényt sem hirdettek meg, ezért olvasóink segítségét kértük.

„Mi vagyunk az esélyesek, de az esély még sosem váltotta be saját magát. Az esélyt nekünk kell beváltani” – jelentette ki szombaton Orbán Nagykanizsán, ahol Zalaegerszegre menet állt meg Cseresnyés Péter fideszes jelölt kampányát megtámogatni. A Fidesz miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy csak munkával tudják beváltani az esélyt. „Kopogtassanak, telefonáljanak, beszéljenek, végezzük el a munkát, vigyenek el mindenkit választani, és akkor április 3-án nem marad el a győzelem” – fogalmazott optimistán Orbán.

Nem véletlenül itt állt meg a miniszterelnök: Zala megyében egyedül a nagykanizsai választókerületben (Zala megye 3.) van reális veszélyben a Fidesz győzelme. Négy éve a szavazatok 48,79 százalékával nyert Cseresnyés Péter. A most összefogott pártok jelöltjei akkor – éppenhogy, de – legyőzhették volna a Fidesz jelöltjét egy közös jelölttel. Most az előválasztást a DK nagykanizsai önkormányzati képviselője, Horváth Jácint nyerte. Az ellenzék a választókerület közel mind a 82 településére eljut a bömbis autójával, Nagykanizsán pedig LED-falat állítanak fel, hogy minél több emberhez eljuttassák az üzenetüket.

Szentendre volt Orbán kampányútjának következő állomása vasárnap. Pest megye 3. választókerületében a legutóbbi választáshoz képest váltott a Fidesz: Hadházy Sándor helyett Vitályos Eszter, az Emmi uniós fejlesztésekért felelős államtitkára indul. Igazi billegő körzetről van szó, ahol az ellenzék is komoly erőket mozgósít az utolsó napokban: a bömbis autó bejárja a teljes választókerületet.

2018-ban a Fidesz jelöltje 46,11 százalékkal nyerte a szentendrei központú választókerületet. Most azonban információink szerint a belsős mérések azt mutatják, a momentumos Buzinkay György valamivel jobban áll, mint ellenfele. Kérdéses, hogy a miniszterelnök személyes látogatása tud-e ezen fordítani. Orbán szentendrei útját igyekeztek megnyomni a Facebookon is: két videóban és összesen négy posztban mutatták be a rövid kampányrendezvényt.

Tízezer aktivistával készül a kampányhajrára a Fidesz

Míg Márki-Zay Péter a Balaton déli partján, Siófokon járt vasárnap, Orbán az északi oldalon, Révfülöpön folytatta a kampányt. „Szerintem nagy szerencsénk van, hogy a Tibor vállalta” – mondta miniszterelnök a Fidesz helyi jelöltjéről, Navracsics Tiborról. Orbán úgy véli, jó fogást csinál a körzet (Veszprém megye 3.), ha sikerül győzelemre juttatni a korábbi igazságügyi minisztert.

Nem lesz egyszerű feladata Navracsicsnak: ellenfele az a Rig Lajos lesz, aki 2015-ben egyszer már legyőzte a Fideszt a tapolcai választókerületben tartott időközi választáson. Három évvel később visszaszerezte a körzetet a Fidesz Fenyvesi Zoltán (46,91 százalék) győzelmével, most azonban ő maga ismerte el egy januári sajtótájékoztatón, hogy neki kevesebb esélye lenne az összefogott ellenzéki jelölttel szemben, mint Navracsicsnak.

„Az utolsó napokban az aktivistáimmal a körzet valamennyi településére eljutunk, és személyesen visszük házhoz a kiadványaimat, levelemet”

– írta Rig a Facebookon, de Navracsics sem tétlenkedik az utolsó héten. Az elmúlt időszakban a miniszterelnök mellett Szijjártó Péter és Gulyás Gergely is bevetette magát a tapolcai központú választókerületben. Hogy mindez mire lesz elég, egy hét múlva kiderül.

Nagyon úgy tűnik, Orbán jövő vasárnapig már nem is áll le a kampánnyal: hétfőn Győrbe (Győr-Moson-Sopron 1.) látogatott, ahol 2018-ban Simon Róbert Balázs a szavazatok 49,55 százalékával nyert. Itt nem váltott jelöltet a Fidesz, az ellenzék részéről pedig a DK-s Jancsó Zita próbálja elhódítani azt a várost, ahol még Borkai adriai jachtozós botránya után is nyerni tudott a Fidesz 2019-ben.

De nemcsak a miniszterelnök aktivizálta magát Fidesz oldalán az utolsó napokban, a párt kommunikációs igazgatója, Hollik István a hétvégén arról beszélt, hogy 10 ezer aktivista és politikusok bevetésével megy neki a Fidesz a kampányhajrának.

A párt aktivistái telefonon és személyesen is biztatni fogják a választókat, hogy szavazzanak a Fideszre, a legújabb szlogen szerint azért, mert „a béke és a biztonság megőrzését” csak ők tudják garantálni Magyarországon. Hollik arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben már járták az országot, és több mint kétszáz helyszínen 40 ezer emberrel tudtak találkozni.

„Az utolsó másfél hétben a politikában nagy csodák már nem tudnak történni, viszont felerősödik és felértékelődik a mozgósítás szerepe”

– fogalmazott Kocsis Máté egy múlt heti kampányrendezvényen Veszprémben. A Fidesz frakcióvezetője szerint minden esélyük megvan a győzelemre, de még el tudják azt veszíteni, ha nem dolgoznak az utolsó pillanatig, és nem jutnak el minden ajtó mögé. A következő napokban szemmel láthatóan erre mindkét oldal kísérletet tesz, és nagyon úgy tűnik, hogy a háború miatt eddig csendesebben csordogáló kampány jócskán felpörög az utolsó hétre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!