A bél a lélek üzenőfala, a pszichoszomatikus betegség nem hipochondria

Lehetséges-e az, hogy egyes tünetek hátterében nem található fizikailag is kimutatható ok? Erről máig nagy vita folyik, mint ahogy sokan a pszichoszomatikus betegségek létezésében is kételkednek. A nyugati orvostudomány szigorú racionális tényeken, bizonyítékokon alapul, ezért gyakran a betegek és olykor az orvosok egy részét is nehéz meggyőzni arról, hogy a testi tünetek mögött lelki okokat is érdemes keresni. Nemrég orvosoknak rendeztek egy online pszichoszomatika konferenciát, amelyen a Panoráma Poliklinika, az ELTE és a Semmelweis Egyetem oktatói igyekeztek ráirányítani a figyelmet a biopszichoszociális szemléletre. Bár az orvosképzésben erről sok szó esik, az elmélet csak nagyon ritkán kerül át a gyakorlatba.

Ha valaki nem hisz a pszichoszomatikus betegségek létezésében, elég ha a kisgyerekkori hasfájás problémájára gondol – mondta a Telexnek Spányik András orvos, pszichoterapeuta-jelölt. Minden ilyen esetben természetesen nagyon fontos, hogy először gyerekorvos vagy gyerek-gasztroenterológus vizsgálja meg a gyereket, hogy azonosítani lehessen valódi szomatikus, szervi elváltozásokat – hívja fel a figyelmet a szakember.

Betegségekkel kommunikálni

De mi van akkor, ha nem találnak semmi rendelleneset, a gyerek hasa mégis egyre fáj? A pszichoszomatikus megközelítés szerint ilyenkor a gyerek az életkorának megfelelően a hasfájással vagy székrekedéssel tud kommunikálni a környezetével. Gyerekként ugyanis nem tudja azt mondani a szüleinek, hogy „ne veszekedjetek annyit”, hogy „apa, ne költözz el”, „nem bírom, hogy állandóan bántanak a társaim az óvodában”. A gyerek csak így tudja kifejezni azt, ha valamit rosszul él meg – mondja Spányik András. A gyerek aztán megtapasztalhatja, hogy a betegsége miatt a szülei végre odafigyelnek rá, gyámolítják, az egymással veszekedő szülők erre az időre békét kötnek, átmenetileg helyreáll a korábbi családi béke.

Gyerekeknél nagyon gyakori, hogy testi tünetekben jelennek meg lelki problémák, szorongások. A hasfájás mellett ilyen például az ekcéma (atópiás dermatitisz) vagy az asztmatikus tünetek. Mi történik a fenti példában szereplő gyerekkel, ha felnő? Az emberek többsége kinövi ezt a fajta gyermeki „hasfájós kommunikációt”. Ha a fenti példában szereplő gyerek azt látja, hogy egy válás után rendeződnek a viszonyok, megszűnnek a veszekedések, létrejön egy új egyensúly, akkor el tudja hagyni ezt a viselkedést. Sok ember később pszichoterápiával dolgozza fel a korai rossz élményeket, más megküzdési módokat talál a problémáira, amivel érettebben tud reagálni a környezetére, azaz nem csak a testi tüneteken keresztül tudja szabályozni a kapcsolati távolságot vagy a környezethez való viszonyát, magyarázza Spányik András.

Az is előfordulhat azonban, hogy valakinél megmarad ez a fajta kommunikáció, vagy egy későbbi életkorban újra előtör, gyermekkori regresszió történik, és az ember ismét testi tüneteket érez lelki problémák esetén. A tipikus pszichoszomatikus betegségek nagyon sokrétűek. Funkcionális kórképnek hívjuk azokat az állapotokat, amelyek hátterében nincs szervi elváltozás, hanem a neuroendokrin vagy neuroimmunológiai rendszeren keresztül alakulnak ki a tünetek, tehát egy szervnek csak a funkciójában keletkeznek zavarok organikus elváltozás nélkül. Gyakran előfordul, hogy tartós stressz, krónikus szorongás hatására megfájdul az ember nyaka-háta, bőrbetegségek jelentkeznek, szív- és érrendszeri problémákra utaló kardiovaszkuláris tünetek lépnek fel.

A gyerekkori hasfájás „felnőttkori kiadását” az olyan funkcionális bélbetegségek jelentik, mint az irritábilis bélszindróma (IBS) vagy a étkezés utáni fájdalommal, teltségérzéssel, puffadással, émelygéssel járó diszpepszia. A gasztroenterológiai problémákkal orvoshoz fordulók 40 százalékánál nincs kimutatható szervi elváltozás. A nők körében jellemzően a policisztáspetefészek-szindróma (PCOS) hátterében fedezhetők fel lelki kiváltó okok.

A stressz és az immunrendszer megborulása

Sokan persze kétkednek, hogy mégis miféle lelki válságok okozhatnak ilyen betegségeket, de ennek ma már komoly tudományos alapjai vannak. Spányik András szerint érdemes lenne az orvostársadalom gondolkodásmódját is abba az irányba fordítani, hogy testi tüneteknek igenis lehet lelki hátterük, mint ahogy a lelki problémák mögött is tetten érhetők biológiai aspektusok. A hát- és gerincpanaszok, például a nyak és hát területén megjelenő fájdalmas izomcsomók (görcsös, spasztikus izomzat) vizsgálatakor gyakran fedezhető fel depresszió vagy egyéb krónikus szorongás a háttérben. Mindeközben azt is tudjuk már, hogy a depressziónak is van biológiai háttere. Ott az ingerületátvivő rendszer zavaráról beszélünk, amely gyógyszeresen kezelhető is.

Nem mindig gondolunk lelki okokra akkor sem, ha valakinek a bélproblémái hátterében krónikus, gyulladásos betegség áll, vagy más bélbetegsége van, pedig a tünetek itt is visszavezethetők pszichés okokra. E problémák kialakulásának alapja, hogy az immunrendszerünk megborulása nagyon erősen összefügg a stresszrendszerünkkel. Ezek a mechanizmusok ma már hormonális szinten mérhetők az emberben. Amikor valakit krónikus stressz ér, nagyon szorongató helyzetben él, akkor megemelkedik a kortizolszintje. A kortizol ugyanaz a szteroid, amit akkor kapunk, amikor az immunrendszer elnyomását szeretné elérni az orvos – például egy autoimmun betegség kezelése esetén.

Végeztek olyan vizsgálatokat is, amelyek szerint a műtét utáni sebgyógyulás is gyorsabb lehet, ha a beteget lelkileg is megfelelően felkészítik az operációra, megnyugtató kisugárzású a sebész, nyugodt környezetben történik a lábadozás, mondta Spányik András. Ha a beteget nem tájékoztatták megfelelően a műtétről, váratlan dolgok történnek vele, ő azt abúzusnak élheti meg, ami súlyos stresszterhelés. A kortizol hormonról pedig tudjuk, hogy rontja a sebgyógyulást.

A PCOS kezelését sem lehet leszűkíteni csak arra, hogy ciszták vannak a petefészekben. A betegség ennél sokkal komplexebb, amely mögött szintén a hormonrendszer megborulása áll. Az ultrahangvizsgálattal kimutatható ciszták mellé más tünetek is társulnak, például inzulinrezisztencia, a női ciklus zavara, szőrösödés vagy elhízás. Közismert, hogy a női ciklus zavarai milyen erősen összefüggnek lelki tényezőkkel: háborúban, fogságban a stressz hatására rendszertelenné válik a menstruáció, vagy kimarad. A policisztáspetefészek-szindróma terápiájában nem véletlenül szerepel a stresszoldás, és a páciens mentális egészségének és menstruációs ciklusának visszaállításához néha antidepresszánsokra is szükség lehet.

Nem az egész embert nézik

A magyar egészségügyi ellátórendszer nem nagyon kedvez a pszichoszomatikus betegségekkel küszködőknek. Ők jellemzően egyik orvostól a másikhoz járnak, sorra készülnek a diagnosztikus vizsgálatok, de nem találnak megoldást a panaszaikra. Mindez összefügg azzal is, hogy a modern orvostudomány a teljes ember helyett manapság sokkal inkább inkább a szervezet egyre kisebb területeit vizsgálja egyre nagyobb alapossággal. A fokozatosan bővülő tudásanyag miatt egyre szűkebbek az orvosi szakterületek, ma már ott tartunk, hogy még a szemészetnek is különböző alágazatai vannak.

A nagyon fragmentált hazai egészségügyi ellátásban alig-alig van lehetőség arra, hogy a panaszok mögött a pszichológiai okokat, élethelyzeti válságokat is kutassák. Németországban közben már 120-nál több államilag finanszírozott pszichoszomatikus klinika működik. Ezek tulajdonképpen rehabilitációs intézmények, ahol a különböző orvosi szakterületek képviselői közösen dolgoznak a betegekért. A különböző mozgásszervi panaszokat például ortopéd orvosok, gyógytornászok és pszichológusok segítségével igyekeznek kezelni, de ott már lehet pszichoszomatikusorvos-szakvizsgát is tenni.

Az állam azért finanszírozza mindezt, mert felismerték, hogy a nagyrészt lelki problémákhoz kötött panaszok miatt rendkívül magas a betegszabadságban töltött órák száma, és a gyógyulás is rendkívül hosszúra nyúlik.

Magyarországon intézményes formában nem létezik hasonló. Talán a háziorvos feladata lehetne, hogy ilyen megközelítésben is figyeljen a betegre. Régen jellemzőbb volt, hogy a családorvos a pácienst kiskora óta ismerte, tudott a szülők betegségeiről is, de ma súlyos hiányok vannak a háziorvosi rendszerben.

Lelki okok, valódi testi fájdalmak

A pszichoszomatikus betegségeket felismerő orvos feladata sem könnyű. Egyrészt sok orvost elbizonytalaníthat, hogy nem tud segíteni a beteg panaszain. Rendkívül nehéz feladat elmagyarázni azt, hogy hiába végeznének újabb és újabb vizsgálatokat, az sem segítene, mert ezekre a panaszokra nincs gyógyszer, és műtéttel sem megoldhatók.

Fontos azonban, hogy az orvos ne bagatellizálja a beteg érzéseit. Segítsen abban, hogy kiderüljön a tüneteket kiváltó valódi pszichés, lelki ok – hívta fel a figyelmet Spányik András.

„Stigmatizáló, amikor valakit klasszikusan hipochondernek bélyegeznek. Ezek a betegek ugyanis valódi fájdalmakat éreznek.”

Olyan testi érzeteket, amelyeket az emberek egy része teljesen természetesnek vesz (például egy puffadás miatti feszülés a hasban), az mások számára kellemetlen, rossz közérzetet okoz. Az utóbbi csoportnál az idegrendszer fájdalommal jelzi azt, hogy valami nincs rendben.

Spányik András tapasztalatai szerint a betegek is sokszor jobban örülnek annak, amikor egy testi diagnózist kapnak, mint amikor azt mondják nekik: nincsen szervi bajuk, de változtatni kellene az élethelyzetükön, a párkapcsolatukon, oldani kellene a munkahelyen meglévő konfliktusokat, a belső szorongásaikat, és mindehhez célszerű lenne pszichológus segítségét is kérni.

A beteg szerepe a megbetegedésben

Csepeli György szociálpszichológus a komplex rendszerek tudománya felől közelít a test és lélek összefüggéséhez és a pszichoszomatikus betegségek kérdéséhez. A komplex rendszerek tudománya óvatosságra int bennünket az ok és az okozat meghatározásánál. Olyan összetett rendszerekben, mint az emberi szervezet, akár egészen kis változás is képes nagyon nagy változásokat indukálni, amikortól az addig egyensúlyban lévő rendszer a felborulás állapotába kerül. A társadalomtudós megállapítása szerint

„a betegnek sokkal aktívabb szerepe van a megbetegedésben, mint eddig gondoltuk”.

Mindezt jól alátámasztják a magyar társadalom egészségi állapotáról készült felmérések is. Magyarországon nemcsak a várható élettartam alacsony, hanem az egészségben eltöltött évek száma is. A magyarok nemcsak korán halnak, de az életük jelentős részét is betegen töltik, ami folyamatosan újabb és újabb orvos-beteg találkozásokat generál. Mindezek mögött a rossz étkezési szokások állnak, továbbá az alkohol-, a drog-, a cigaretta-, a gyógyszerhasználat kimagasló szintje, vagy a mozgáshiány. A vezető halálokok, a szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos megbetegedések előzményeként ott van a stressz és a szorongás, miközben a magyar társadalom körében eleve jellemző a negativizmus és a depresszióra való hajlam.

„Olyan be nem gyógyuló lelki sebeket hordozunk a gyerekkornak abból a homályából, amikor még beszélni sem tudtunk, hogy aztán ezek a traumák egy idő után mérgező hatást fejtenek ki. A testet és a lelket kommunikációs közösségnek kell felfogni, amelyben a lélek traumái, megoldatlan problémája előbb-utóbb megjelennek testi szinten is különböző betegségekben” – mondta Csepeli György. A társadalomtudós szerint erre az egyik legjellemzőbb szervünk a bél- és emésztőrendszerünk, amin mint egyfajta üzenőfalon a lélek üzen megoldatlan konfliktusokról és feldolgozatlan traumákról. De nem csak a régről hozott traumákkal kell megküzdenünk. Ez a világ, amiben élünk, a komplexitása folytán egyre idegesítőbb, egyre szorongatóbb.

Tanítható a boldogság kultúrája

Csepeli szerint ilyen körülmények között az egyik legfontosabb kérdés, hogy az emberek mennyire figyelnek oda saját magukra, saját testük ápolására, ez ugyanis az alapja a megelőzésnek. A szervezetszociológia mindfulnessnek nevezi azt a mechanizmust, hogy ha egy szervezet a legkisebb változásokra is képes odafigyelni, majd megpróbálja gyorsan megkeresni a beavatkozás és a javítás lehetőségét, akkor megőrizheti egyensúlyát. A magyar társadalmat nézve ilyen értelemben az embereknek csak kisebb része hipochonder, aki a legkisebb egészségi problémára is azonnal reagálna, a többség eközben még a gondolatát is távol tartja magától annak, hogy bármikor beteg lehet.

Csepeli szerint azonban nem lehetetlen társadalmi méretekben javítani a magyar lakosság egészségi állapotán. Nagyon sokat tehet mindezért az iskola. „Kevesebb stadiont kellene építeni, és több olyan alkalmat biztosítani, hogy a gyerekek és a felnőttek is többet mozogjanak és sportoljanak.” Az iskolákban pedig pszichológusokra és pszichológiai edukációra lenne szükség, nem iskolarendőrökre – folytatta Csepeli. Minél jobban el kellene terjeszteni Magyarországon a boldogság kultúráját. Meg kell tanulniuk az embereknek olyan életet élni, amiben különbséget tudnak tenni a fontos és a jelentéktelen dolgok között, amelyben el tudják engedni a kisszerű harcaikat, optimistán tudnak a jövőbe nézni. Ma már rengeteg technika van, amelyek segítségével az ember képes csökkenteni a stresszt az életében.

„Azt látom, hogy az emberek milyen szeretettel képesek körülvenni az autójukat. Rendszeresen mossák, takarítják, fényesítik, ha pedig a legkisebb zörejt hallják, azonnal szervizbe viszik. Vajon miért nem képesek ugyanezt csinálni saját magukkal?”