A modern háborúk új frontja a digitális tér, érdemes lenne ráfeküdni a médiatudatosságra

Álhírek mindig is léteztek. Egymás átverése nem is feltétlenül csak emberi hobbi, más állatok is rendszeresen szórakoztatják ezzel magukat. Az azonban relatíve új, hogy ezek az álhírek globális turnét nyomnak, és például vietnámiak terjesztenek magyar nyelvű hazugságokat, amiket még az elvileg erre felkészültebb újságírók is bevesznek.

Épp ezért nagyon fontos, hogy az emberek tudatosan fogyasszanak netes tartalmakat, és fel legyenek készülve arra, hogy kritikusan álljanak mindenhez, amit az interneten olvasnak, azaz ne feltétlenül higgyék el azonnal például az olyasmit, hogy műanyagból van a hó. Ez a mesterséges intelligencia vadnyugati virágzása mellett közel sem olyan egyszerű, mint szeretnénk.

A felkészültséget a legkönnyebben talán úgy lehetne megalapozni, hogy már az iskolában megpróbáljuk éleslátásra tanítani a fiatalokat. Ez persze nem új felismerés, van, ahol ezt már évtizedek óta komolyan veszik. Például a nem véletlenül bezzegországgá vált Finnországban.

Északi tudatosság

Finnország

Bár már az előző század utolsó három évtizedében megjelent a média és a digitális kommunikáció az oktatásban, a kormány a kétezres évek elején kezdett el aktívabban foglalkozni a témával, és hamar a médiatudatosság-oktatás úttörőivé váltak. Ezzel párhuzamosan civil szervezetek is létrejöttek, mint a kutatókból és oktatókból álló Médiaoktatás Finn Társasága, hogy összefogják a kutatást a területen. Egyre többen vizsgálták például a gyerekek és a média viszonyát.

A finn oktatási és kulturális minisztérium 2013-ban összerakott egy médiatudatosságot népszerűsítő iránymutatást, amivel a gyerekeket és a fiatalokat célozták. Ennek négy fő célja volt, hogy

• a médiaoktatást gyerek- és fiatalközpontúan állítsák össze;
• olyan fenntartható, médiatudatosságot népszerűsítő rendszereket alkossanak, amiket törvényekkel, pénzügyi eszközökkel és nemzeti, valamint helyi szinten is támogatnak;
• a médiaoktatás szereplői, legyenek állami vagy nem állami, civil szervezetek szorosabb kapcsolatot építsenek ki;
• Finnország aktív szerepet játsszon a globális médiaoktatás fejlesztésében.

A finn kormányok elhivatottságát bizonyítja, hogy a Nemzeti Audiovizuális Intézetnél felállítottak egy Médiaoktatási és Audiovizuális Média Osztályt, aminek az a dolga, hogy népszerűsítse a médiaoktatást és a tudatos médiafogyasztást, fejlessze a gyerekek médiakészségeit; és hogy olyan közeget hozzon létre, amiben a fiatalok biztonságos körülmények között találkozhatnak a médiával.

Mivel mindezt hatékony és jól felépített rendszerbe építették be, a gyakorlatban is jól működik. Már az alsósok oktatásában megjelenik a média: beszélnek róla, hogy mi is az, hogyan készülnek a reklámok, fényképek, videók, és ahogy nőnek fel a diákok, egyre mélyebben belemennek ezekbe a kérdésekbe – például azért, hogy hatékonyabban felismerjék az álhíreket, a rejtett, rosszindulatú üzeneteket, hiszen ez könnyebb, ha az ember tudja, mire is kell figyelni. Emellett az etikus és felelősségteljes tartalomgyártás és a digitális biztonság alapjaival is már fiatalon megismerkednek. Nem véletlen, hogy Finnország a skandináv országokkal és Észtországgal közösen évek óta vezeti a médiatudatossági felméréseket.

Mindebben a kormány együttműködik a médiával is. Például ösztönzik, hogy a médiumok és a tényellenőrző oldalak bevonódjanak az oktatásba, és támogatják a média átláthatóságát. Finnországban a médiatudatosság-oktatás nem pusztán az iskolában folyik, hanem a mindennapi élet több területén is megjelenik: könyvtárak gyakran tartanak workshopokat, önkormányzatok és civil szervezetek rendszeresen indítanak médiatudatossági képzést az idősebb felnőtteknek, és a közösségi médiában is futtatnak néha hirdetéseket az álhírek ellen.

Észtország

Észtországban is hasonló a helyzet: a médiatudatosságot nemzetbiztonsági és demokratikus felkészültségi kérdésnek tekintik, ezért állami szinten támogatják az egész életen át tartó képzést.

Az alaptantervben már első osztálytól megjelenik a médiatudatosság, és ehhez a tanárokat is továbbképzik. Emellett a közösségi, civil oldalról induló kezdeményezéseket is támogatják, koordinálják. Az igazságos társadalom egyik alapjának tekintik, hogy minél többen – ha lehet, mindenki – hozzáférjenek a digitális térhez, ezért például a könyvtárakban nemcsak számítógépekhez lehet hozzáférni, hanem médiatudatossági oktatást is tartanak azoknak, akik még ilyen tanterv nélkül nőttek fel, például az időseknek.

A kormány a netezést is biztonságosabbá akarta tenni: támogatja a tényellenőrök munkáját, és a közösségi oldalakat a rendőrség is figyeli, hogy felléphessenek az álhírek és a propaganda ellen. Emellett egy jogszabályban kötelezték a szolgáltatókat, hogy médiatudatossági intézkedéseket hozzanak, és óvják a netező fiatalokat, például alsó korhatárral.

Svédország

Svédországban 2015-ben döntöttek úgy, hogy itt az idő egységes stratégia kidolgozásához, úgyhogy 2016-ban kettőt is kiadtak: egyet, ami az óvodától az iskolakötelezettség utolsó évéig fedte le az oktatási rendszert, egyet pedig attól kezdve az utolsó gimnáziumi év végéig.

Ennek két fő célja volt: hogy minden diák megszerezze a biztonságos netezéshez szükséges alapvető készségeket; és az, hogy felgyorsítsák az iskolák digitalizációját, hogy hatékonyabb legyen az oktatás. 2017-ben ezért kiegészítették az alaptantervet, például programozással. Emellett célként tűzték ki

• a kritikus gondolkodás;
• a problémamegoldás; és
• a digitális rendszerek ismeretének és használatának fejlesztését.

Azt is elérendőnek tekintették, hogy a diákok használjanak minél több digitális eszközt, olvassanak minél több digitális szöveget, médiát, illetve hogy megértsék, hogy a digitalizációnak milyen hatása lehet az egyénekre és a társadalomra. Az Európai Bizottság biztonságos internetre fókuszáló törekvéseit Svédországban a Médiáért Felelős Svéd Ügynökség támogatja, és többek között ez a szerv felelős a digitalizáció és a biztonságos, tudatos netezés népszerűsítéséért is. Programjai és eszközei a közös EU-s ajánlások közé is bekerültek.

Magyarország

Itthon közel sem ilyen jó a helyzet. Az elmúlt 16 év oktatáspolitikája nem aratott osztatlan sikert, aminek egyik jele, hogy a különbségek nőttek, a lehetőségek csökkentek, a színvonal pedig romlott. A magyar diákok egyre rosszabbul teljesítenek a nemzetközi felméréseken, miközben a tanárok alacsony fizetése és társadalmi megbecsültsége, valamint törvénymódosítások miatt az elmúlt években többször is tartottak tüntetést. Ezeken olykor rendőrök könnygázzal fújták arcon a fiatalokat.

Amíg egy hatékony, jól működő, rugalmas oktatási rendszerbe valamivel könnyebb új anyagokat, ismereteket bevinni, addig egy olyanba, mint a magyar, amiben a diákok nem hisznek a kreativitásban, az iskolák pedig rugalmatlanok, sokkal nehezebb.

Pedig már a magyar óvodások is neteznek, ez nem északi kuriózum, így itthon is érdemes lenne korán elkezdeni a tudatos médiahasználat oktatását. Korábban egy ombudsmani vizsgálat is rávilágított arra, hogy szükség lenne a médiatanítás korszerűsítésére, de ez máig nem valósult meg. Így lehet például, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a nézők közel fele nem tudja, hogy a közmédiát az állam finanszírozza, miközben a kormányzati propaganda megállás nélkül önti a magyar netezők – köztük gyerekek – arcába az MI-generált és álhíreken alapuló tartalmakat.

Pedig a kormány foglalkozott a kérdéssel, legalábbis elméleti szinten: a Nemzeti alaptanterv része a médiatudatosság fejlesztése, de a napi oktatásban ez egyelőre nem igazán jelenik meg – legalábbis nem általános minden iskolában, régiónként ebben is nagy eltérések vannak. Magyarországon a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy 1996-ban jelent meg először a Nemzeti alaptantervben úgynevezett műveltségi részterületként. A 2000-ben kiadott kerettanterv szerint ezt a modultárgyat az általános iskolák 8. osztályában, illetve a gimnáziumok 11–12. évfolyamán kellett kötelezően tanítani.

Míg azokban az országokban, ahol egyre jobb a médiatudatosság, ezt részben úgy érték el, hogy egyre nagyobb fókuszt kapott az oktatásban például a médiaismeret, a 2012-es magyar kerettantervben a tárgy elvesztette önálló státuszát, és átkerült a magyar, a történelem, a vizuális kultúra és az informatika tantárgyakba. Az átalakításhoz azonban nem társult képzési program, ami segítette volna a tanárok munkáját – pedig ez az északi országoknál például megtörtént.

Egy 2021-es tanulmány szerint az is problémát okoz, hogy nincsen a diákok médiahasználati szokásaihoz igazodó, az értő, kreatív médiahasználatot támogató tananyag. A tanulmány rávilágít arra, hogy a tanárok véleménye szerint a médiaműveltség megfelelő fejlesztése szemléletmódváltást igényelne, elméleti oktatás helyett inkább a gyakorlati feladatok, a kreatív médiaszövegek előállítására kellene helyezni a hangsúlyt. Ehhez azonban a tanárok megfelelő módszertani képzésére, valamint tevékenységközpontú tananyagra és multimédiás oktatási segédanyagokra lenne szükség. Az Európai Bizottság már a 2009-es, médiaműveltségről szóló ajánlásában szorgalmazta, hogy a médiaoktatás és a médiaműveltség legyen az oktatási rendszer szerves része.

Európai Unió

Az Európai Unió a tagállamok oktatáspolitikájába kevésbé tud beleszólni, mint, mondjuk, a közös piac mesterségesintelligencia-szabályozásába. Épp ezért már évtizedek óta ajánlásokkal, szakértői csoportok felállításával, a tényellenőrök és más, médiatudatosság-fókuszú civil szervezetek támogatásával próbálja fellendíteni a kontinens digitális ellenálló képességét.

Persze az Európai Parlamentnek vannak azért olyan eszközei, amikkel kötelezheti a tagállamokat. Ennek az egyik eredménye az Audiovizuális Tartalmak Irányelve, amivel a tagállamok vállalták, hogy fejleszteni fogják az állampolgáraik médiatudatossági készségeit, és háromévente jelentést tesznek az eredményeikről (a 2020–2022-es magyar jelentés itt érhető el). Az irányelvet néha frissítik, így 2018-ban az is belekerült, hogy az EU segíteni fogja a legjobb gyakorlatok megosztását az országok között.

Emellett felszólították a videómegosztó platformokat, hogy álljanak elő új médiatudatossági eszközökkel, és népszerűsítsék azt a felhasználók között, hogy mindenki tudjon róluk. Ilyen például a reklámok és politikai tartalmak megfelelő megjelölése, a tényellenőrzők és kutatók támogatása. Ezek, mondjuk, nem minden esetben voltak túl hosszú életűek.

A médiatudatosság fejlesztésének fontosságát az Európai Bizottság az Európai Demokrácia, Média és Audiovizuális, valamint Digitális Oktatási cselekvési tervekben is lefektette. Az Európai Parlament is indított több kezdeményezést és határozatot, amikkel a tagállamokban népszerűsítette a médiatudatosságot és annak fejlesztését.

2019-ben megalakult a Bizottság Médiatudatossági Szakértői Csoportja, ami a médiatudatosságot gyűjtőfogalomként definiálta, amibe beletartozik minden olyan technológiai, kognitív, szociális, társadalmi és kreatív készség, ami segíti az állampolgárokat abban, hogy hozzáférjenek a médiatartalmakhoz, és kritikusan értelmezzék azokat.

Az OECD 2021-es jelentése alapján azonban a régió sokszínűsége megnehezíti az EU dolgát. A tagállamok eltérő mértékű energiát és erőforrást fordítottak a digitális ismeretek és a médiatudatosság fejlesztésére, ezért a felkészültségük is nagyon eltérő. Bár az oktatáspolitikába nem nagyon tud beleszólni, a Bizottság 2022-ben kiadott egy útmutatót tanároknak arról, hogy hogyan tudják felkészíteni a diákjaikat az álhírek ellen, 2024-ben pedig hasonló témájú eszközcsomagot jelentettek meg.

Az oktatás reformja sehol nem egyszerű, de az biztos, hogy csak úgy működik, ha megvan hozzá a jogalkotói szándék. Az is látható, hogy a médiatudatosság szintje ott kifejezetten magas, ahol az állam ezt nemcsak saját feladatának tekinti, hanem szorosan együttműködik helyi és akár nemzetközi civil szervezetekkel és a sajtóval, illetve más országok szakértőivel, hogy közösen, össztársadalmi szinten fejlesszék az ország digitális immunrendszerét.