WWF: Kulcsfontosságú fajokat veszélyeztet, ha nem tudjuk 1,5 fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét

2021. június 2. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A WWF jelentése szerint káros kimenetel lehet bolygónk legfontosabb fajainak is az, ha 1,5 fok fölé emelkedik a felmelegedés. A szervezet szerint a lundák, a pingvinek, illetve sok más faj számára is az élőhely elvesztését, illetve élelemhiányt jelent a felmelegedés, írja a Guardian.

A párizsi klímaegyezményben lefektetett vállalás szerint az évszázad végéig 1,5 fok alatt tartjuk a globális felmelegedés mértékét. Ahogy arról az idén áprilisban tartott, globális klímacsúcsról szóló cikkünkben írtunk, több jelentés szerint is rezegni látszik a léc a vállalással kapcsolatban: egyrészről azért, mert már 1,1 foknál járunk, másrészről pedig azért, mert ha tartani akarjuk az 1,5 fokot, akkor most kéne globálisan változtatni. A tendencia egyébként egyelőre híresen pocsék: a párizsi megállapodás óta hat év telt el, és ez a hat a legmelegebb volt a meteorológiai mérések kezdete óta.

A korallok kifehérednek, a pingvinek elveszítik az élőhelyüket, az Egyesült Királyság partjainál jellemző lundák nem tudják majd ellátni utódaikat, az Amazonas mókusmajma eltűnik – ilyen képeket fest a jelentés arról a jövőről, melyben a globális felmelegedés 1,5 fok fölé emelkedik.

Összességében 12 kulcsfontosságú fajt veszélyeztet a jelentés szerint a felmelegedés oly mértékben, hogy a túlélésük forog kockán. A jelentés ide sorolja például a skót hegyi nyulak esetét is, melyek télen fehér télibundára váltanak rejtőzködés céljából, a hó azonban hamarabb olvad, így a ragadozók könnyen észreveszik őket.

A jelentés szerint ugyanígy veszélyben vannak a hópárducok, a vízilovak, számos majom és béka, illetve a teknősök is. A felmelegedés azonban nemcsak az élőlényeket veszélyezteti: ahogy a WWF arra kitér, a globális felmelegedés következtében a dél-amerikai arabica kávéültetvények közel 90%-a is eltűnhet 2050-re.

Mike Barrett, a WWF ügyvezető igazgatója szerint az 1970 óta folyamatosan csökkenő vadpopuláció is jelzi, hogy a bolygó egyre forróbb és kevésbé stabil, ez pedig „a mi túlélésünket is pusztítja”.

„Ez nem egy távoli fenyegetés: a klímaváltozás hatásait már lehet érezni, ha nem cselekszünk azért, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 fok alatt tartsuk, akkor egyre gyorsabb tempóban érünk a teljes katasztrófához.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!