Világi Máté
Mégsem sikerült eladni az Újpest FC-t
Az új tulajdonos nem teljesítette határidőre a kifizetéseket, így a klub szerint „a kontraktusban foglaltak értelmében a szerződés a mai nappal automatikusan érvényét veszíttette”.
Megnehezíti a környezetvédelmi szabályozást az amerikai legfelsőbb bíróság új döntése
A bíróság szerint az USA környezetvédelmi hatósága csak egyes erőművekről dönthet, nem teljes állami energiaszektorokra.
Másodfokon is kimondta a bíróság, hogy nem volt jogsértő az RTL-en futó szivárványcsaládos kampány
A Médiatanács februárban döntött úgy, hogy a hirdetés jogsértő volt, de a döntést a Fővárosi Törvényszék első fokon már áprilisban megsemmisítette.
Böjte Csaba: Egy gólyamama szeretetével védjük gyermekeinket
A szerzetes az gyermekbántalmazási ügy lezárásáról azt írja, hogy hat évvel ezelőtt már mondott neki „rossz dolgokat” egy fiú a nevelőjéről, akkor fordult a hatóságokhoz.
A budapesti reptéren is érdemes késésre számítani a munkaerőhiány miatt
Hetente 10-15 járatot törölnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, néha amiatt, hogy a célállomás nem tudja fogadni az adott repülőket.
Több ezer tanár sztrájkolt a 3 százalékos fizetésemelés miatt Ausztráliában
A szakszervezetek szerint az alacsony fizetések és a megnövekedett munkateher miatt van tanárhiány Új-Dél-Walesben.
Megjelent a több száz milliós Aranybulla-dokusorozat első előzetese
Van benne harc, lovagok és szex, tehát minden, ami egy középkori témájú alkotásból elengedhetetlen.
Nemcsak mérgeznek, hanem hizlalnak is minket egyes elterjedt vegyi anyagok
Egy átfogó kutatássorozat szerint a műanyagokban, csomagolásokban, higiéniai termékekben és elektronikai cikkekben is megtalálható obezogén anyagok felborítják az anyagcsererendszerünket, hogy ne...
Próbálja ki a Mikromatot, az első magyar majdnemszámítógépet
Az építőkészletet a budapesti Piarista Gimnázium egyik tanára fejlesztette ki 1967-ben, hogy közelebb vigye az átlagemberekhez az akkor még szobányi számítógépek világát.
Costa Rica két hónapja áll háborúban zsarolóvírusos hekkerekkel
A tanárok két hónapja nem kapnak fizetést, az orvosok nem férnek hozzá a betegek leleteihez és a Covid-adatokhoz, mert egy orosz kötődésű hekkercsapat 20 millió dolláros váltságdíjat követel.









