Sajó Dávid

Sajó Dávid

A modern hiphop koronázatlan királya visszatért, de már nem akar messiás lenni
Öt év után jelent meg új stúdióalbuma Kendrick Lamarnak, aki már jóval több szimpla rapsztárnál. Az album zeneileg nem tökéletes, de így is olyan izgalmas kísérlet, amelyre kevesen képesek.
Az első nyíltan meleg focista tragikus története
Justin Fashanu az angol futball nagy ígérete volt, de soha nem tudta befutni azt a karriert, amit érdemelt volna. Végül egy feltételezett nemi erőszakkal kapcsolatos ügy miatt öngyilkos lett.
Ömlik a Kreml-párti dezinformáció a V4 országaira, de ez a Facebookot egyáltalán nem érdekli
A Political Capital vizsgálata szerint Magyarországon különösen rossz a helyzet.
A világ legnagyobb és legrégebbi tudományos társulatában is nagyon kevés a nő
A brit Royal Society tagjai között két éve volt annyi a nők aránya, mint most az MTA-ban.
Kicsit félrement a kommunikáció az amerikai belbiztonság új dezinformációs testületével kapcsolatban
A republikánusok orwelli világot és a szólásszabadság eltiprását emlegetik, pedig az új szervezet éppen az álhírek és félretájékoztatás ellen küzdene majd.
Fél tonna kokaint találtak egy svájci Nespresso-gyárban
Az ott dolgozók értesítették a rendőrséget, hogy gyanús fehér por keveredett a babszemek közé.
200 millió dollárt bukott annak idején Dr. Dre, amiért előre megünnepelte, hogy megveszi a cégét...
Egy új könyvből kiderült, hogy az Apple majdnem visszalépett a Beats megvásárlásától 2014-ben.
Bomba jó dallal jelentkezett A$AP Rocky
A számhoz készült klipben szerepel az évek óta háttérbe vonult Rihanna is.
Elég erős előzetes érkezett az új Trónok harca-sorozathoz
Vastrón, sárkányok, komoran néző emberek lovagruhában. Új előzetes a Sárkányok házához.
Kövess minket Facebookon is!