Német Tamás
Német Tamás

RSS

Boldog István mindenese: Beleállhattam volna, hogy ez így nem jó, de akkor kivet magából a rendszer

Fehér Petra korábban azt mondta vallomásában, Boldog azt kérte tőle, ne utasítsa vissza két vádlott nyomulását, mert még szükség lehet rájuk. Hamis Rolexet pedig azért vett, hogy komolyan vegyék...

Az Információs Hivatal nyáron lecserélt vezetőjéből nagykövet lett

Bunford Zsolt az oroszok támadása előtt nem igazán hitt az amerikaiak előrejelzéseinek.

Navracsics Palkovics lemondásáról: Beszéltünk erről, és meglepett

Az EU-s forrásokért felelős miniszter azt mondta a Telexnek, a végső döntést Orbán hozza meg, de nem tudja, hogy megtörtént-e már, nem beszélt azóta a miniszterelnökkel.

Felhatalmazást kaptak az önkormányzatok: korlátozhatják a közvilágítást, hogy spórolni tudjanak

Több helyen is felmerült már az ötlet, de a jogi háttere nem volt egyértelmű eddig. Persze a közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell lenni.

Létrehoztak egy új szervezeti egységet: a Miniszterelnök Katonai Irodáját

A Magyar Közlöny szerint ez figyeli például azt is, hogy a haderőfejlesztési programok úgy zajlanak, ahogy azt Orbán szeretné.

Megpróbált felgyújtani egy bevándorlási hivatalt, majd öngyilkos lett egy férfi Angliában

A férfi három Molotov-koktélt dobott a bevándorlási ügyeket intéző helyi központ épületére

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény módosítása miatt

A kormány javaslata, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak.

Hotelszobákat tarolt le egy leszakadó szikladarab Görögországban, egy nő meghalt

Egy 9 éves kisfiút élve sikerült kiszabadítani a romok alól.

Felfüggesztették Hadházy Ákos mentelmi jogát

A képviselőt rágalmazás miatt jelentette fel Kisvaszar polgármestere.

Kövess minket Facebookon is!