Szijjártó: Tovább növeljük a francia szerepvállalást a Paks II.-ben, hogy a németek ne tudják blokkolni

2023. március 13. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a franciaországi Flamanville-ben, írja az MTI.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó a vállalat jelenleg is épülő atomerőművénél tett látogatásáról beszámolva kijelentette, hogy hazánk történetének egyik legjelentősebb beruházása, a paksi bővítés nem lehet sikeres francia együttműködés nélkül, hiszen az „erőmű lelkének” számító irányítástechnikai rendszert egy francia-német konzorcium gyártja. „Legalábbis kellene, hogy gyártsa és leszállítsa” – mondta arra utalva, hogy a német kormány még mindig nem hagyta jóvá a Siemens Energy részvételét.

A külügyminiszter január végén is arra panaszkodott, hogy a német kormány egyelőre nem engedélyezte a vezérlőrendszer exportját a Siemens Energy vállalatnak, majd február közepén is erről beszélt Párizsban. Most úgy fogalmazott:

„Ez abszolút nem tisztességes és nem fair magatartás Németország kormányának részéről, hiszen az energiaellátás kérdése nemzeti hatáskörben van, az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés”.

Hozzátette, hogy ezért a kormány a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal, hogy Berlin ne tudja tovább blokkolni az irányítástechnika érkezését. „Annak érdekében, hogy nyugat-európai irányítástechnikai rendszer legyen a paksi atomerőműben, a magyar-francia nukleáris együttműködést tovább bővítjük, a Framatome szerepét pedig tovább növeljük a paksi beruházásoknál” – jelentette be.

A külügyminiszter már akkor jelezte, hogy felpörgetné a paksi atomerőmű bővítését, amikor átvette a projekt felügyeletét Süli Jánostól, a Direkt36 erről szóló tényfeltáró cikke a Telexen jelent meg, itt tudja újra elolvasni. Korábban írtunk arról is, hogy a paksi beruházás várhatóan leghamarabb nyolc év múlva fejeződik be, de akár még több időbe is telhet. Lantos Csaba energiaügyi miniszter nemrég arról beszélt, hogy Paks II. legkorábban 2032-re készülhet el.

Az orosz–magyar kapcsolatok elmúlt időszakáról a Direkt36 Telexen megjelent cikkét is érdemes elolvasni. A paksi atomerőmű bővítéséről, a munkálatok jelenlegi állásáról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!