Aszódi Attila: Leghamarabb a 2030-as évek elején fognak termelni az új paksi blokkok

2022. augusztus 26. – 14:53

frissítve

Aszódi Attila: Leghamarabb a 2030-as évek elején fognak termelni az új paksi blokkok
Aszódi Attila – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A beruházás leghamarabb nyolc év múlva fejeződik be, de akár több időbe is telhet – mondta Aszódi Attila atomenergia-szakértő, a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karának dékánja, a paksi bővítés korábbi kormánybiztosa és államtitkára az Inforádiónak. Aszódi szerint nagyjából egymillió köbméter betont be kell építeni, ez jelentős földmunkával, nagy épületekkel és komplex technológiával jár.

Így optimális ütemezéssel is a 2030-as évek első felében fog tudni ténylegesen villamos energiát termelni a Paks II. két új blokkja.

Csütörtök este jelent meg a hír, hogy a beruházás végre megkapta a létesítési engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól. Aszódi szerint ez ugyan felgyorsíthatja majd a munkálatokat, viszont még további engedélyeket kell beszereznie a beruházónak.

Az erőmű látványterve – Forrás: paks2.hu
Az erőmű látványterve – Forrás: paks2.hu

„A létesítési engedélyt kiadásával tulajdonképpen az Országos Atomenergia Hivatal arról nyilatkozott, hogy a létesítmény az összes műszaki megoldásával teljesíteni tudja a magyarországi hatósági követelményeket, a projekt haladhat tovább” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy akár már a következő hónapokban elindulhatnak olyan munkálatok, mint a munkagödör előkészítése, majd a tényleges betonozás, de akár egy évnél is több kell még az érdemi, nagy építkezésig.

Aszódi Attila 2019 januárjában nem a legszebben távozott az államtitkári posztról, a paksi beruházás miatt egyre több konfliktusa volt, még a Pegasus kémszoftvert is ráeresztették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!