Megkapta a létesítési engedélyt Paks II.

2022. augusztus 25. – 20:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar energiaellátáshoz nagyon kívánkozik egy tartós alaperőmű, de Magyarország a pótlólagos gázvétel mellett ismét akkor közeledik Oroszországhoz, amikor az EU a másik irányba tart.

Augusztus 25-én szép csendben több határozat is kikerült az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapjára. A leglényegesebb határozat kijelöli a létesíthető 5-ös és 6-os blokkok biztonsági övezetét.

Oroszország régi vágya volt, hogy a Roszatom az Európai Unió területén is engedélyt szerezzen, és építhessen egy referencia-erőművet. Ez végül akkor sikerülhet neki, amikor a leghidegebb lett a viszony.

Korábban Szijjártó Péter oroszországi látogatása során terjedt el az energetikai szakmában, hogy Magyarország az energiabiztonságát az EU helyett erősebben az orosz kapcsolatra teszi. Vagyis pótlólagos gázt kér, ez a 700 millió köbméter el is kezdett jönni a déli szakaszon, de a pletykák arról is szóltak, hogy amennyiben az RRF helyreállítási eszközből nem tudjuk az égetően szükséges eurómilliárdokat megszerezni, akkor Oroszország a pénzügyi kapcsolatok fejlesztésére is hajlandó, viszont cserében mihamarabb szeretné azt látni, hogy Paks II. engedélyt kap, és a projekt visszafordíthatatlanná válik.

Kérdés, hogy ehhez a fejleményhez mit szól az EU, hiszen bár Paks II. építésében jó sok nyugati cég is részt vehetne, de egy ilyen alku most érdemben szembemegy az uralkodó uniós elképzelésekkel. Régen nemcsak környezetvédelmi szempontból, de megtérülési szempontból is sok kritika érte a paksi fejlesztést, kérdés, hogy a tízszeres áramár-emelkedés mellett mennyire javultak meg a megtérülési számok, hiszen azért az építőanyagok, a munkaerő és egyéb költségek is emelkedtek, de vélhetően nem annyira, mint maga az áram.

A Paks II. projekt Szijjártó június 11-i közlése szerint megkapta a talajszilárdítási engedélyt, majd július elsején már azt jelentette be a külügyminiszter, hogy szeptemberben építési fázisba léphet az atomerőmű bővítése. Eközben a Direkt36 oknyomozó portál arról írt, hogy Paks II. egy, a földtani kutatások szerint aktív törésvonal fölé épülne, az Országos Atomenergia Hivatal pedig emiatt vizsgálta annak a lehetőségét, hogy a törésvonal két oldalán másképp süllyedhet a talaj.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!