Szijjártó szerint a német kormány két minisztere akadályozza a paksi bővítést

2023. január 27. – 18:05

Szijjártó szerint a német kormány két minisztere akadályozza a paksi bővítést
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Befektetési Alap elnökével, Bagdad Amrejevvel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. január 27-én – Fotó: MTI / Soós Lajos

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy „felháborító, hogy a német kormány zöldpárti miniszterei ideológiai vagy politikai okokból blokkolják a paksi bővítést.” Szijjártó szerint egyelőre nem adtak ki a Paks II. vezérlőrendszereihez egy exportengedélyt a német Siemens Energy vállalatnak.

A külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Európai Bizottság nem akadályozza a paksi atomerőmű bővítését, de a német gazdasági és külügyminiszter igen. Azt mondta, hogy az orosz Roszatom német–francia konzorciummal, a Framatome-mal és a Siemens Energyvel szerződött a vezérlőrendszer kiépítésére, és miközben a párizsi exporthatóság már megadta a vonatkozó engedélyt, a berlini kormány ezt egyelőre blokkolja.

„A nemzeti energiamix összeállítása nemzeti hatáskör, az energiabiztonságunk kérdése pedig nemzeti ügy” – mondta az MTI szerint, hozzátéve, hogy a nukleáris együttműködés nem áll szankciók hatálya alatt.

Szijjártó az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel folytatott előző napi egyeztetéséről azt mondta, hogy Alekszandr Novak megerősítette, hogy a moszkvai kormány számára kiemelt stratégiai jelentősége van a paksi beruházás sikeres végrehajtásának. Szijjártó szerint látnak bizonyos pontokat, ahol gyorsítani lehetne a projektet az eljárások egyszerűsítésével, ez azonban szigorúan az európai szabályok keretein belül történhet meg.

Szijjártó azt is hangsúlyozta, hogy a kormány nem fog megszavazni semmilyen intézkedést, ami a magyar–orosz nukleáris együttműködés esetleges ellehetetlenítéséhez vezet. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban többek között arról beszélt: az EU-ban a nukleáris energia elleni szankciók vannak most terítéken, de ebben a kérdésben a kormány vétózni fog.

Szijjártó Péter már akkor jelezte, hogy felpörgetné a bővítést, amikor átvette Paks II. felügyeletét Süli Jánostól, a Direkt36 erről szóló tényfeltáró cikke a Telexen jelent meg, itt tudja újra elolvasni. Korábban írtunk arról is, hogy a paksi beruházás várhatóan leghamarabb nyolc év múlva fejeződik be, de akár több időbe is telhet. Lantos Csaba energiaügyi miniszter két hete már arról beszélt, hogy a Paks II. beruházás legkorábban 2032-re készülhet el.

Az orosz–magyar kapcsolatok elmúlt időszakáról a Direkt36 Telexen megjelent cikkét is érdemes elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!