Szijjártó megbeszélte az orosz miniszterelnök-helyettessel, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a paksi beruházást

2023. január 26. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Az atomenergia a jövő energiája, számunkra pedig kedvező hír, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek” – posztolta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki éppen New Yorkban van, és ottani idő szerint hajnali háromkor egyeztetett telefonon Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével.

Szijjártó azt írta, a paksi atomerőmű-beruházásáról beszéltek, és megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást.

„Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené vagy netán ellehetetlenítené a magyar–orosz nukleáris együttműködést” – közölte. Szijjártó azt is írta, hogy beszéltek a földgázszállítás helyzetéről is.

„A jelenleg egyetlen 100 százalékon működő kelet–nyugat irányú vezetéknek, a Török Áramlatnak, valamint a hosszú távú szerződésünknek köszönhetően Magyarország földgázellátása folyamatos és zavartalan, naponta több mint 12 millió köbméternyi földgáz kerül leszállításra” – írta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter már akkor jelezte, hogy felpörgetné a bővítést, amikor átvette Paks II. felügyeletét Süli Jánostól, a Direkt36 erről szóló tényfeltáró cikke a Telexen jelent meg, itt tudja újra elolvasni. Korábban írtunk arról is, hogy a paksi beruházás várhatóan leghamarabb nyolc év múlva fejeződik be, de akár több időbe is telhet. Lantos Csaba energiaügyi miniszter két hete már arról beszélt, hogy a Paks II. beruházás legkorábban 2032-re készülhet el.

Az orosz–magyar kapcsolatok elmúlt időszakáról a Direkt36 Telexen megjelent cikkét is érdemes elolvasni.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!