Orbán Viktor: Nyilvánvalóan meg kell vétózni a nukleáris ipar elleni szankciókat

2023. január 27. – 09:06

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban többek között arról beszélt: Brüsszelben a nukleáris energia elleni szankciók vannak most terítéken, ez pedig nyilvánvalóan sértené a magyarok érdekeit, ezért a kormány vétózni fog.

Orbán szerint a nemzeti konzultáció világos eredményt hozott: a magyarok nem kérnek a szankciókból, mert azokkal nem segítenek Ukrajnának, nem kényszerítik térdre Oroszországot, és mindeközben iszonyatos károkat okoznak Európának és Magyarországnak. A kormány számításai szerint a szankciók hatására 3764 milliárd forintot veszít Magyarország az elmaradt gazdasági növekedés miatt.

Az újabb szankciós tervekről Orbán azt mondta:

nagy csatára számít, de a magyar kormány vétózni fog.

Ehhez nagy segítség, a siker elsődleges feltétele a nemzeti konzultáció: a magyarok egyértelműen kinyilvánították a véleményüket szerinte. A brüsszeli tárgyalóasztalnál nem az 1,4 millió kitöltő, hanem a miniszterelnök ül majd, „őt kell legyűrni” – fogalmazott Orbán. Márpedig ő nem hagyja magát legyűrni, kitart a nemzeti érdekek mellett.

Beszámolónkat a teljes interjúról itt olvashatja el.

A konzultáció eredményéről, a szankciós tervekről és a magyar vétóról a 11. perctől beszél a magyar miniszterelnök:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!