Wáberer György kormánybiztosi pozíciója is megszűnt, miután Tiborczék kivásárolták a cégéből

2023. február 16. – 23:10

Másolás

Vágólapra másolva

Erős hét volt ez Wáberer György életében: kedden kiderült, hogy a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST megvásárolta a részvénycsomagját, és ezzel a Waberer's többségi tulajdonosa lett, szerda reggel bejelentette, hogy lemond a Waberer's igazgatósági tagságáról, csütörtök este pedig megjelent a magyar közlönyben egy határozat a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos kinevezésének visszavonásáról – így csütörtök este 11-től már nem is kormánybiztos.

A közlöny megjelenése után jelent meg az MTI-ben egy közlemény, miszerint Wáberer maga kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését, hogy a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira tudjon koncentrálni.

A területfejlesztési miniszter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: Wáberer György a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagsága mellett a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanácsban vállalt feladatait továbbra is ellátja. „A kormány köszönetet mond Wáberer György magas szakmai színvonalú, a térség hosszú távú fejlődését szolgáló, áldozatos munkájáért” – tette hozzá.

„Magyarország kormánya továbbra is kiemelten támogatja minden olyan program megvalósítását, amely növeli Tokaj-Zemplén térségének népszerűségét, népességmegtartó erejét, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az ott élők számára még több versenyképes megélhetést biztosító, vonzó és helyben elérhető munkahely jöjjön létre, összekapcsolva jó minőségű, magas életszínvonalat biztosító infrastruktúrával és szolgáltatásokkal” – áll a közleményben.

Wáberert 2020-ban nevezte ki a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá, feladatai között szerepelt, hogy összehangolja a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását, együttműködve az ottani településekkel, a megyei önkormányzattal és a kormányhivatallal – együttműködésben a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és az azt felügyelő Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökkel is.

Szerdán írtuk meg, hogy lemond a Waberer's igazgatósági tagságáról Wáberer György, miután a Tiborcz érdekeltségébe tartozó cég megvásárolta a részvényeit. A vállalat a BÉT-en tette közzé a lemondásról szóló nyilatkozatot. A közleményben Barna Zsolt vezérigazgató a Waberer’s nevében köszönetet mondott az alapító-névadó elmúlt két évben végzett munkájáért, és jelezte, hogy Wáberer György tapasztalataira, tanácsaira a jövőben is számítanak a növekedési tervek megvalósítása során.

Kedden a Waberer's közölte, hogy a BDPST-csoporthoz tartozó Merkport Zrt. és a High Yield Vagyonkezelő között 2023. február 13-án részvény-adásvételi szerződés jött létre: a BDPST-csoporthoz kerülhet Wáberer György teljes, 22,88 százaléknyi részvénycsomagja, amelyet a High Yield Vagyonkezelőn keresztül birtokolt. Wáberer György ezzel megvált a teljes, tulajdonában álló részesedésétől a Waberer's Internationalben.

A részvénycsomag több mint négymillió darab, egyenként 0,35 euró (körülbelül 135 forint) értékű törzsrészvényből áll, aminek az összértéke mostani árfolyamon körülbelül 546,5 millió forint.

A BDPST-csoport tulajdonosa Tiborcz István, a csoport 95 százalékos tulajdonában van a Merkport Zrt.

A csoportnak novemberben már 28,87 százalékos részesedése volt a Waberer'sben, ezt most a Merkport közel 50 (49,64) százalékra növelné.

A megállapodás megvalósulása hatósági engedélyekhez kötött, így a tranzakció csak a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően zárulhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!