Lélegeztetőgépeket és egyéb orvosi eszközöket küld a kormány Törökországba

2023. március 13. – 21:32

Másolás

Vágólapra másolva

Többféle orvostechnikai eszközt és gyógyszert küld a magyar kormány Törökországba, derült ki a hétfő este megjelent Magyar Közlönyből.

Ahogy az erről szóló határozat fogalmaz: „figyelemmel a Török Köztársaságot sújtó földrengés okozta katasztrófa és súlyos szerencsétlenség következményeinek elhárítása, enyhítése érdekében kialakult nemzetközi együttműködésre, a helyi szükségletekre és igényekre, valamint Magyarország rendelkezésére álló és átadható egészségügyi készleteire”.

A közlönyben található részletes táblázatból kiderül, hogy többek között elektrolit oldatot, infúziós zsákot, ágy melletti monitort, altatógépet, kesztyűket, infúziós pumpát és különböző gyógyszereket küldünk.

Ezeken kívül többféle lélegeztetőgépet is:

  • Hordozható lélegeztetőgép (Amboul T7) 60 darab
  • Lélegeztetőgép felnőtt intenzív ellátás (Boaray 5000D) 240 darab
  • lélegeztető (kompletten) – Invazív lélegeztetőgép Panther 5 gurulós állvánnyal 20 darab
  • mobil lélegeztető guruló állványos (kompletten) – Nem invazív lélegeztetőgép SHANGRILA 510 S állványos 10 darab
  • Invazív lélegeztetőgép Celitron Panther 5 9 darab
  • Lélegeztetőgép Aeonmed VG70 10 darab

A típusokat nézve ezekből több is előkerül azokban a cikkekben – például itt, a Direkt36 anyagában – amelyek a külügyminisztérium járvány idején történt beszerzéseiről szóltak. A kormány több mint 15 ezer lélegeztetőgépet szerzett be 300 milliárd forint értékben, a fentiek közül például a Boaray 5000D típust 61 ezer dollár/darab áron.

A Blikk egyébként már február 21-én írt arról, hogy úgy értesültek, hogy a Türk Államok Szervezetének magyarországi képviseleti irodája azzal a kéréssel fordult a Belügyminisztériumhoz, hogy Magyarország támogassa egészségügyi eszközökkel a katasztrófa sújtotta törökországi területeket. Rá is kérdeztek akkor a Belügyminisztériumnál, hogy így van-e, és ha mennek eszközök, azokat honnan fogják összeszedni. A belügy azt válaszolta akkor: „az adományozható eszközök felmérését a tárca megkezdte. A segítségnyújtás nem befolyásolja a kórházak zavartalan működését”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!