Molnár Réka

Molnár Réka

Részegen, vezetéstől eltiltva ült volán mögé egy férfi, kiderült, hogy ő egyben a gyöngyösi...
A rendőrség igazoltatásnál talált kannákat a férfinál, kiderült, hogy az elmúlt hónapokban serényen csapolta az üzemanyagot Gyöngyösön.
Gulyás szerint inkorrekt, hogy az Európai Bizottság kritizálja az Integritás Hatóság alelnökét
A Bizottság korábban kritizálta, hogy a hatóság egyik alelnöke korábban a Pénzügyminisztérium alatti szervezetnél dolgozott, Gulyás szerint nem korrekt ez a hozzáállás.
Bezárja a Huawei az egyik oroszországi részlegét
A Kommerszant egyik forrása szerint a cég hajlandó visszatérni az orosz piacra „ha vége a háborúnak”.
A brit bíróság jogszerűnek mondta ki kormányuk azon tervét, hogy menedékkérőket toloncoljanak...
Júniusban indult volna az első gép Ruandába a Boris Johsnon-féle politika részeként, ezt azonban emberjogi okokra hivatkozva leállították. A brit legfelsőbb bíróság szerint az eset több átgondolást...
Golfütőkkel és fejszenyelekkel esett egymásnak két család a csongrádi kompkikötőben
Három férfit és három nőt fogtak el a verekedés után a rendőrök.
Történelminek nevezett egyezménnyel védené meg az ENSZ 2030-ig a bolygó egyharmadát
A COP15-ön beszéltek a biodiverzitás védelméről és az őslakosok jogairól is.
A 18. századi férfi, aki mindig olyan éhes volt, hogy még a gyertyákat és a nyers tehéntőgyet is...
Charles Domeryről szinte csak orvosoktól és kutatóktól maradt fenn feljegyzés: ezek alapján a lengyel származású férfi korlátlan éhséggel rendelkezett. Kilónyi füvet lelegelt, ha éhes volt, sőt, még...
Megjelent a Barbie-film előzetese hősként ábrázolt Barbieval és szétvert játékbabákkal
A furcsa előzetes alapján furcsa filmre is számíthatunk a Margot Robbie-t és Ryan Goslingot főszerepeltető filmtől.
„Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit”
Több mint négy óra után véget ért a Belügyminisztérium által kezdeményezett egyeztetés, amin iskolaigazgatók és tanárok is jelen voltak. A résztvevők vegyesen értékelték a napot, van, aki szerint...
Szerbián keresztül kötnék össze vasúttal Szegedet és Kaposvárt – van ennek értelme?
Gőzerővel épül a Szeged–Szabadka-vasútvonal, amit a tervek szerint meghosszabbítanának majd Bajáig. Ezzel létrejönne egy Magyarország déli városait összekötő, hosszú kelet–nyugati vasútvonal, ami...
Kövess minket Facebookon is!