Halász Nikolett

Halász Nikolett

A sokaknak mumusnak számító matematikával folytatódik az idei érettségi
A Telexen délután Csapodi Csaba, az ELTE Természettudományi Karának oktatója rövid videókban ismerteti a középszintű matematika írásbeli néhány nehéz vagy érdekes feladatának megoldását.
Most inkább tanulok, aztán majd ha vége az érettségiknek, akkor újra részt veszek a tüntetéseken
Az apáczais diákok könnyűnek találták a magyarérettségit, egy magyartanár szerint a szövegértés hosszú volt és a verselemzés nem volt egyszerű. A diákok felkészülését az sem befolyásolta, hogy több...
Ez volt a feladat a magyarérettségi első felében, itt van a megoldás a szövegértelmezési részhez
Az idei középszintű magyarérettségi első részében a diákoknak Máté Andrea, a Pécsi Tudományegyetem tudományos munkatársának „A bikavér legendája” című ismeretterjesztő írását kellett elolvasniuk, és...
Lázár Ervin novelláját vagy Petőfi és Tóth Árpád egy-egy versét elemezhetik a diákok a...
A diákok 13 óráig fejezhetik be az írásbeli feladatsort, az érettségi első részében egy szövegértési és egy rövid szövegalkotási feladatot kaptak. A szövegalkotásnál ajánlólevelet vagy érvelést...
Indul az érettségiszezon, a mostani generációnak nem volt könnyű útja idáig
Hétfőn magyar nyelv és irodalomból vizsgáznak a diákok, kedden jön a matematika-, szerdán pedig a történelemérettségi. Érdemes lesz a Telexen követni az eseményeket.
TASZ: A rendőrök követtek el súlyos erőszakot, nem a tüntetők
A civil jogvédő egyesület szerint a rendőrség a szerdai tüntetésen történteknél minden felelősséget a tiltakozókra hárít.
Oktatási kérdésekről országos népszavazási kezdeményezést nyújtottak be diákok és pedagógusok
Korábban öt oktatást érintő kérdésről nyújtott be népszavazási kezdeményezést a PSZ két alelnöke, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás.
A Yale-en tanul tovább Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre is felvettek
Szepesi Mór lapunknak azt mondta: a végén csak egy megérzés döntött a Yale és a Princeton között.
Több hónapig maradhatnak gyerekek olyan nevelőszülőknél, akik nem tudják őket megfelelően ellátni
Egy gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakember szerint a rendszer hibája, hogy a gyermekvédelemben előfordulhatnak tragédiák. Nincs annyi nevelőszülő, mint ahány férőhelyre szükség lenne.
A tanárok több mint a fele felmondott a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottjának iskolájában
Évente cserélődtek az osztályfőnökök, három év alatt körülbelül tíz angol tanár fordult meg az iskolában. A budaörsi Mátrix Suliból jövőre a diákok fele is elmenne. Utánajártunk, mi történik abban...
Kövess minket Facebookon is!