Flachner Balázs
Flachner Balázs

RSS

Az ELTE kutatói elsőként vizsgálták meg, hogy hogyan gondolkodnak a munkafüggők

Mint kiderült, az érintettek gondolkodásában és memóriájában több lényegi eltérés is megfigyelhető.

Végre befutott az Elden Ring kiegészítőjének első előzetese

Sokat kellett rá várni, de a From Software most megmutatta, hogy fog folytatódni 2022 legjobb játéka.

Trump szerint Amerika kommunista ország lett, ahol csak azért folynak ellene perek, mert politizál

Az éppen újraválasztásért hajtó volt amerikai elnök szerint a megbírságolása olyan, mint ami Navalnijjal történt, illetve „kommunizmus vagy fasizmus”.

Az Inter tovább menetel, a PSV véleményes tizenegyessel játszott döntetlent a Dortmund ellen

Az olasz csapat 1-0-ra verte az Atlético Madridot, a másik meccsen 1-1 lett a végeredmény.

Elkapták a rendőrök a férfit, aki megrongálta a Fidesz–KDNP józsefvárosi pártirodáját

Egy vasrudat dobott be az üvegajtón, garázdaság és rongálás miatt hallgatták ki kedden.

Putyin meglepődött, és állítja, hogy nem terveznek atomfegyvereket küldeni az űrbe

Az orosz elnök szerint ugyanazt csinálják az űrben, mint a többi ország, és ezt Amerikában is pontosan tudják. Összefoglalónk az orosz-ukrán háborút érintő keddi hírekből.

A megafonos Deák Dániel egy azóta törölt mémvideó miatt zördült össze a TheVR-ral

Néhány nappal az online tartalomgyártók által szervezett tüntetés után haragította magára az egyik legnépszerűbb, szándékosan politikamentes tartalomgyártót.

El akar adni valamit a Facebook Marketplace-en? Sok sikert a csalók óceánjában!

Az utóbbi hónapokban még a szokásosnál is több csaló vadászik a Facebook online piacterén, és szinte lehetetlen úgy meghirdetni valamit, hogy ne próbálkozzon egy rakás szélhámos az embernél. A...

Hogy a fenébe rozsdásodik a rozsdamentes acélból készült Cybertruck, ha egyszer rozsdamentes?

Hát úgy, hogy a rozsdamentes acél valójában azt jelenti, hogy fokozottan rozsdaálló a hagyományos acélhoz képest. Tudják ezt az autógyártók is, nem véletlenül nem is használja a Teslán kívül egyikük...

Elszálló rakétát, teljes pompában tündöklő Földet fotózott a Holdra tartó holdkomp

Az Intuitive Machines leszállóegységét csütörtökön lőtték fel, szombaton már közzé is tették az első képeit.

Kövess minket Facebookon is!