Kiderült, ki találta ki az MTVA-nál, hogy a Telexet idegen érdekeket firtató sablonválasszal kell lepattintani
Közleményben jelentette be az MTVA átmeneti vezetése hétfőn, hogy a szervezet átvilágításakor előkerült információk alapján feljelentést tesz, mert szerintük ezek alapján az előző vezetés alatti években politikai felügyelet alatt állt a közmédia. Az intézmény irányításában szerintük a papíron tanácsadóként szerződtetett politikusnak és üzletembernek, a Fideszhez köthető Várhegyi Attilának is nagy szerepe volt. A közleményhez mellékelt dokumentumból egyebek mellett kiderült, hogy Várhegyi találhatta ki többek közt azt is, hogy a Telex megkereséseit a külföldről érkező támogatásainkat pedzegető sablonválasszal kell lepattintani.
Az MTVA tavaly májusban vetette be először a sablont, amikor megkérdeztük, miért támogatják Káel Csaba filmügyi kormánybiztos készülő filmjét, a Magyar menyegzőt, és mennyi közpénzt adnak rá. Akkor ezt a választ kaptuk a közmédiától: „Válaszunk megküldése előtt kérjük, hogy hivatalos formában közöljék: milyen külföldi vagy külföldi tulajdonban lévő szervezettől vagy magánszemélytől, milyen összegű támogatást kaptak 2023. január 1. óta. Szeretnénk tudni, kinek a megbízásából kérnek adatokat, s az nem ellentétes-e a magyar jogszabályokkal. Gyors visszajelzésüket előre is köszönjük, hogy mielőbb megválaszolhassuk kérdéseiket!”
Decemberben aztán ugyanez történt, akkor azután kerestük meg az MTVA-t, hogy a tudomásunkra jutott, eltűnt egy Szőlő utcában készített videó a köztévén futó Kékfény archívumából, benne Juhász Péter Pállal, a későbbi kegyelmi ügy egyik főszereplőjével. Akkor arra voltunk kíváncsiak, hogy mi indokolta a videó törlését, elérhetetlenné tételét, illetve ki döntött erről, de érdemi válasz helyett megint csak azt kaptuk, hogy „válaszunk megküldése előtt kérjük, hogy hivatalos formában közöljék: milyen külföldi vagy külföldi tulajdonban lévő szervezettől vagy magánszemélytől, milyen összegű támogatást kaptak”.
Az egész kísértetiesen hasonlított arra, ahogy az FTC éveken át annyit válaszolt a Telex gyakorlatilag bármilyen témájú megkereséseire, hogy nem kívánnak velünk együttműködni, mert álláspontjuk szerint minket nem érdekel a valóság. Olyankor is kaptunk már ilyen levelet a Fraditól, amikor közvetlenül Kubatovot mint fideszes politikust kerestük. Itt persze lehetett sejteni, hogy ki áll a háttérben, míg a közmédia esetében nem, most viszont kiderült, hogy Várhegyi állhatott emögött. „Szerintem a Telexnek a szokásos válasz: Mielőtt válaszolnánk, kérjük, mondják meg, hogy kik finanszírozzák őket, s kinek az érdekéből kérdeznek. Van már ilyen levél, azt kell aktualizálva küldeni” – idézi őt a dokumentum.
Egy másik levélből állítólag kiderült, hogy a „szokásos választ” személyesen
Várhegyi fogalmazta meg korábban.
Ahogy az első ilyen alkalom után megírtuk, a Telex működése átlátható, finanszírozásunk részletei évek óta megtalálhatók a nyilvánosan közzétett beszámolóinkban. Mint írtuk, a közmédia tehát attól félt, hogy esetleg ellentétes lehet a magyar jogszabályokkal az, hogy elmondják nekünk és rajtunk keresztül a magyar nyilvánosságnak, hogy mire, miért és mennyi közpénzt költenek. Holott nemcsak mi vagy a működésüket finanszírozó magyar adófizetők mondják, hogy a közmédiának válaszolnia kellene a közpénz elköltésére vonatkozó kérdéseinkre, hanem a magyar jogszabályok is erre kötelezik őt.