Interjút kértünk a Fidesz pártigazgatójától, a Fradi sajtóosztálya jogi lépéseket helyezett kilátásba

2022. november 23. – 11:39

Interjút kértünk a Fidesz pártigazgatójától, a Fradi sajtóosztálya jogi lépéseket helyezett kilátásba
Kubatov Gábor, az FTC elnöke beszél „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” című válogatásalbum bemutatóján az MVM Dome-ban 2022. szeptember 13-án – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen, heti szinten küldünk ki interjúkérelmeket kormánytagoknak és országgyűlési képviselőknek, hogy aktuális témákban tehessünk fel kérdéseket. A legtöbb esetben még csak választ sem kapunk, vannak azonban üdítő kivételek.

Ilyen volt az is, amikor Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét, pártigazgatóját, országgyűlési képviselőjét, a Fradi elnökét kerestem meg kedden. A levelet Kubatov parlamenti és fideszes email címére küldtem el, pár óra múlva azonban meglepő módon a Fradi sajtóosztályától érkezett sértődött válasz:

„Már többször jeleztük, hogy a Telex nevű internetes platformmal nem kívánunk együttműködni. Önöket nem érdekli a valóság, az FTC-vel készített anyagok kizárólag eszközül szolgálnának a Telex egyoldalú és elfogult tájékoztatási céljainak” – fogalmaztak, majd azt is hozzátették:

„Amennyiben hamis állításokat közölnek, megtesszük a szükséges jogi lépéseket.”

Az nem egészen világos, hogy milyen hamis állításról van szó egy egyszerű interjúkérelemnél, de annak is megvan a pikantériája, hogy egy országgyűlési képviselő és pártigazgató azzal az indokkal nem ad interjút lapunknak, mert az FTC-nél pikkelnek a Telexre.

Mindezek után a jövőben talán érdemes lesz a Puskás Akadémia sajtóosztályához fordulni, ha interjút szeretnénk kérni Orbán Viktortól, a klub alapítójától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!