Megvannak a Tisza jelöltjei a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba is
Azok után, hogy múlt héten a Tisza Párt képviselőjének a kezdeményezésére lefújták az Országgyűlés Művelődési Bizottságának meghallgatását, ahol a három független jelöltet hallgatták volna meg, hétfőn az ellenzék után a Tisza-frakció is előállt a maga három jelöltjével az újonnan létrehozandó testületbe. A Médiatanácsba is megvannak a kormánypárt jelöltjei, közleményükből pedig kiderült, hat olyan szakemberről van szó, akiknek szakmai életútja és tapasztalata szerintük garantálhatja, hogy a döntések mércéje a szakmai alkalmasság, a törvényesség és a függetlenség legyen.
Kezdjük a Független Közmédia Testülettel, amely röviden összefoglalva a közszolgálati média- és hírszolgáltatást és annak függetlenségét hivatott biztosítani. A testület hátteréről és a múlt héten körülötte kialakult hercehurcáról ebben a cikkben írtunk részletesen. És akkor nézzük is a Tisza jelöltjeit:
- Szabó György – 22 évig volt a Sanoma Media Budapest vezérigazgatója, korábban a Magyar Lapkiadók Egyesületének és a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke is volt;
- Hargitai Miklós – több évtizedes szerkesztőségi tapasztalattal rendelkező újságíró és szakújságíró, a Népszabadság korábbi ismert szerzője, aki 2017 és 2021 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke volt, jelenleg pedig a Sajtószakszervezet elnöke;
- Bálint Viktor – közgazdász, média-, marketing- és üzletfejlesztési szakember, a Figyelő korábbi munkatársa, aki ugyancsak dolgozott a Sanománál, ahol médiamenedzsment- és üzletfejlesztési tapasztalatot szerzett, később a digitális gazdaság és a technológiai szektor területén töltött be vezető pozíciókat.
A Médiatanács egy már létező szervezet, egészen pontosan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) önálló hatáskörrel rendelkező testülete, amely a demokratikus nyilvánosság működésének biztosításáért és a hazai médiafelügyeletért felel. A Tisza jelöltjei a következők:
- Dr. Bencsik Márta – jogász, újságíró és médiaszabályozási szakember, az ORTT-ben, majd az NMHH-ban hosszú éveken keresztül dolgozott jogi vezetőként, így közvetlen tapasztalattal rendelkezik a médiahatósági jogalkalmazás és az intézményi működés területén, szerkesztőségi, szabályozási, kutatói és médiavezetői tapasztalattal is rendelkezik;
- Dr. Bodrogi Bea Judit – médiajogász, emberi jogi ügyvéd, kutató és oktató, aki több mint két évtizedes szakmai pályája során a sajtó- és médiaszabadság, az információszabadság, a forrásvédelem, az adatvédelem és az európai médiajog területén dolgozott, hazai tapasztalatai mellett jelentős nemzetközi szakmai háttérrel rendelkezik;
- Dr. Nagy Krisztina jogász, médiapedagógus és egyetemi oktató, aki korábban az ORTT munkatársaként dolgozott, doktori kutatásának középpontjában a médiaműveltség médiapolitikai és szabályozási kérdései álltak, oktatói és kutatói munkájában a digitális platformok szabályozásával, a médiatudatossággal és a gyermekek védelmével foglalkozott.
A közlemény szerint a Tisza álláspontja az, hogy egy független médiahatóság működésének alapja, hogy tagjai döntéseiket kizárólag a jogszabályok és szakmai szempontok alapján, politikai vagy gazdasági befolyástól mentesen hozzák meg. A közmédia és a médiaszabályozás iránti társadalmi bizalom helyreállításához szerintük valódi intézményi függetlenségre, szakmai autonómiára, átlátható működésre és számon kérhető döntésekre van szükség. Ezért olyan szakembereket jelöltek ezekbe a testületekbe, akiknek szakmai életútja és tapasztalata garantálhatja, hogy a döntések mércéje ne a politikai lojalitás, hanem a szakmai alkalmasság, a törvényesség és a függetlenség legyen.
Bodrogi Bea az elmúlt években többek között a Telex médiajogásza volt.