A verseny után visszakapta, három hónappal később mégis elvették Gasly monacói dobogós helyezését

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az Alpine a Monacói Nagydíj után nemcsak azt tudta elérni, hogy a Forma–1 meghallgassa a felülvizsgálati kérelmüket, hanem csodaszámba menően sikerrel fellebbeztek Pierre Gasly két, boxutcai gyorshajtásos büntetése ellen, így a francia pilóta öt nappal a leintés után visszakapta a Monacóban szerzett harmadik helyét. Három hónappal később viszont egy utolsó csavarral ismét visszacsúszott a hetedik helyre, miután a FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága (ICA) több másik istálló fellebbezése után kimondta, mégis érvényesíteni kell a büntetését – írja a Motorsport.

A monacói futamon hat pilóta összesen hét alkalommal kapott 5 másodperces büntetést, amiért gyorsan hajtott a boxutcában. Gasly volt az egyetlen versenyző, aki két büntetést is kapott, az így összeszedett 10 másodperces visszasorolás miatt el is bukta a harmadik helyét Kimi Antonelli és Lewis Hamilton mögött. A csapat viszont meg volt győződve arról, hogy Gasly nem hibázott, amit főként arra alapoztak, hogy szerintük az F1-nél helytelenül állapították meg a boxutca hosszát, vagyis rossz helyre tették a sebességmérő szenzort.

Az FIA végül elismerte, hogy hibázott, így végül törölték Gasly mindkét büntetését, a francia versenyző visszakapta a megszerzett harmadik helyét. Érdekes kérdés volt ugyanakkor, hogy mit fog tenni a többi érintett istálló, akik nem tudtak felülvizsgálati kérelmet benyújtani, mert a pilótáik Gaslyvel ellentétben a futam alatt töltötték le a büntetésüket – néhányuk futamát ugyanis szintén bizonyíthatóan befolyásolta a büntetés. Végül a Red Bull és a McLaren fellebbezett Gasly büntetésének eltörlésével szemben, amit a Racing Bulls és a Motorsport UK is támogatott.

Ezután állapította meg most az ICA, hogy bár korábban az FIA elismerte a tévedést, mégis inkább visszaállítják a francia két büntetését. A bíróság azzal érvelt, hogy az Alpine nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Gasly nagyobb távolságot tett meg a boxutcában, mint amit a dokumentáltan rosszul mérő szenzorok mértek, így a rövidebb mért idő hátterében állhat egy rövidebb út, a nagyobb sebesség, vagy a kettő kombinációja. Az ICA állítja, nem azért született ez a döntés, mert más pilóták is érintettek, akik letöltötték a büntetésüket.

A bíróság azt írta, az, hogy más pilóták a verseny közben letöltötték a büntetésüket, „nem állhat egy tévesen kiszabott büntetés eltörlésének útjába, mert a csapatok saját hatáskörben döntöttek úgy, hogy a pilótáik a futam alatt töltsék le a büntetéseiket. Éppen az lenne a sportszerűtlen, ha ennek ellenkezőjét állítanánk, arra hivatkozva, hogy a büntetés eltörlése így nem lenne fair”. Az Alpine azt írta, csalódottak a döntés miatt, és kitartanak amellett, hogy Gasly nem hibázott. Az FIA eközben azt állítja, hogy a versenybíróik nem felelősek a hibás döntésért, de elrendelték a jelenlegi folyamatok felülvizsgálatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!